László Ferenc

Nem való – A VV6 néma botrányáról

Publicisztika

Bizonyos műsorokról nem lehet kritikát írni, vagy ha lehet is, nem lenne szabad. A kritikában ugyanis, még a megsemmisítőnek szánt kritikában is, mindig ott rejlik a legitimálás gesztusa, amely ha nem is a konkrét tárgyat, de legalább a műfaj létét és belső szabályrendszerét elismeri.

Márpedig ahogy oktalan és veszedelmes dolog lenne műfajnak tekinteni a közúti balesetet vagy az utcai késelést, éppen úgy kellene tartózkodnunk attól is, hogy elfogadjuk a Való Világ létezését - csupán azért, mert van már rá bevett műfaji megjelölésünk. Csakis e műfaji tudomásulvétel vezethetett oda ugyanis, hogy túl öt széria morális - és egyáltalán: emberi - lejtmenetén, a műsort most cinkos kíváncsisággal vagy legfeljebb a már megszokott dolgoknak kijáró közönnyel/enyhe viszolygással tárgyalja a nyomtatott és internetes sajtó. "Ezt a műsort sem tudjuk a helyén kezelni" - állt például a háborgókat felsőbbségesen kioktató mondat az Index főoldalán alig pár nappal az emberi ócskaság és a megrendítő gondolattalanság idei parádéjának megindulását követően, hogy valamivel lejjebb ezt olvassuk a televíziós butaságorgiáról: "Mi máris imádjuk." S aki (mint például az ÉS-ben a kiváló Grecsó Kisztián) értelmiségiként váltig szörnyülködik is a látottaktól, az is legfeljebb a kiábrándító, sőt pokoli magyar valóság képét ismeri fel a műsorfolyamban.

false

Pedig, legyen bár mégannyira passzé és intellektuálisan kevéssé attraktív a zajos felháborodás, nem érhetjük be annak rezignált kijelentésével, hogy ez a valóság. Az meg aztán még kevésbé vállalható megoldás, hogy elfogadjuk e játék szabályait. Mert ha egy pillanatra megfeledkezünk a Való Világ területen kívüli státuszáról (amelyet részben a cinkosságnak, részben a néma viszolygásnak köszönhet), rögvest nyilvánvalóvá válik, hogy itt olyasvalami ússza meg a nyilvános megbélyegzést, ami bárhol másutt rövid úton kiérdemelné a közmegvetést. Egészen paradox, hogy miközben obskúrus sajtótermékek cikkei, pár száz ember által megtekintett színielőadások vagy épp egy-egy sajtótájékoztató szerencsétlen fordulatai hetekig tárgyalt politikai és kultúrbotrányokká dagadhatnak (okkal vagy ok nélkül), éppen csak egy olyan tévéműsor menekedik meg a közfelháborodástól, amelyik szemérmetlenül a lényegévé emeli az emberi ócskaságot - nap nap után, létszámában bármely politikai párt szavazótáborát felülmúló nézőközönség előtt. Csak azért nem kimondani egy műsor bűnös és ártalmas voltát, mert az túlságosan nyilvánvaló: maga a bűnrészesség.

Merthogy bizony a hazugsággal egyenértékű féligazság azt állítani, hogy a Való Világ csupáncsak tükre a rettenetes magyar valóságnak. S a felelősséget se terítsük szét! A látottakért, az ócskaságban következetesen lefelé licitáló, százszorosan manipulált műsorért nem a szülők, a pedagógusok, a politika vagy úgy általában mindannyian vagyunk felelősek, hanem talán másfél tucat, kis fáradsággal akár név szerint is azonosítható személy: csatornaigazgatók, producerek, szerkesztők. Mesébe illő jóhiszeműség lenne azt képzelni, hogy nem tudják, mit cselekszenek. Tudják - és mégis teszik. Érezzék hát a megvetésünket!

Nem muszáj nézni, el is lehet kapcsolni - hangzik az örök visszatámadás, de tényleg, voltaképpen hová is kapcsolhatnak el a tévénéző milliók? Itt a Való Világ, ott az Édes élet, amott meg az Éjjel-nappal Budapest: a nézőket valósággal bekerítik a realityk és trash realityk, az emberi értéktelenséget és ordenáréságot felmagasztaló műsorok. S ha az igényesebb néző talál is magának menekülőutat, annak a romboló hatásnak végül ő is vétlen elszenvedője lesz, amit ezek a műsorok milliók agyában kiváltanak. Mert bizony túlságosan is nyilvánvaló, hogy ezek a műsorok nem egyszerűen visszatükrözik, hanem nagyban alakítják a mi kis magyar valóságunkat, s hogy milyen irányba, ugye, az sem lehet kérdéses. S ezen a ponton az sem nyújt semminő vigaszt, hogy ugyanezt a lelkiismeretlen pusztítást más tévénéző nemzetek is elszenvedik. Tűnjön bár mégoly naiv dolognak az ilyen háborgás, legalább adjunk hangot a tiltakozásunknak, mielőtt/miközben felnőtté válik az első, valóságshow-k által megdolgozott nemzedék. Merthogy szent dolog a demokrácia, ahol minden egyes szavazat azonos értékű, ámde vajmi kevés illúziónk lehet a politikai viták nívójáról és a választás valódi esélyéről egy olyan országban, ahol kiszavazásokon szocializálódott egy teljes generáció.

Az olvasónak, meglehet, némi hiányérzete támadhat, hiszen érdemben nem részleteztük, voltaképp mi is olyan felháborító a most zajló adásfolyamban. Nem is fogjuk "pöcshelikopterezéstől" agyhalott idézetekig tárgyalni e gyászos témát, mivel éppen ez lenne az a csapda, amelyről legfentebb szó esett. Kár lenne elvesznünk a bornírt részletekben, s tapicskolnunk az előzékenyen felkínált ostobaságokban. Bőven eleget tudunk erről a műsorról ahhoz, hogy nemet mondjunk rá. Újra és újra és újra. Nem túlságosan eredeti megoldás, az igaz, de hát érheti az embert nagyobb szégyen is annál, hogy kényszerűen ismétlésekbe bocsátkozik.

Figyelmébe ajánljuk

Két óra X

Ayn Rand műveiből már több adaptáció is született, de egyik sem mutatta be olyan szemléletesen az oroszországi zsidó származású, ám Amerikában alkotó író-filozófus gondolatait, mint a tőle teljesen független Mountainhead.

Megtörtént események

  • - turcsányi -

A film elején megkapjuk az adekvát tájékoztatást: a mű megtörtént események alapján készült. Első látásra e megtörtént események a 20. század második felének délelőttjén, az ötvenes–hatvanas évek egymásba érő szakaszán játszódnak, a zömmel New York-i illetékességű italoamerikai gengsztervilág nagyra becsült köreiben.

Élet-halál pálinkaágyon

Óvodás korunktól ismerjük a „Hej, Dunáról fúj a szél…” kezdetű népdalt. Az első versszakban mintha a népi meteorológia a nehéz paraszti sors feletti búsongással forrna össze, a második strófája pedig egyfajta könnyed csúfolódásnak tűnik, mintha csak a pajkos leánykák cukkolnák a nyeszlett fiúcskákat.

0–24

A hétköznapi és ünnepnapi fasizmus letagadásának megvannak a magyarban is a kulcsmondatai, közbeszédbéli szállóigéi. Kivétel nélkül önleleplező mondatok, melyek igen gyakran egyeznek is a közlő szándékaival.

Egy fölényeskedő miniszter játékszere lett a MÁV

A tavalyi és a tavalyelőtti nyári rajtokhoz hasonlóan a vasúttársaság most sem tudott mit kezdeni a kánikula, a kereslet és a körülmények kibékíthetetlen ellentétével, s a mostani hosszú hétvégén ismét katasztrofális állapotok közt találhatták magukat az utasok.

Közös pont híján

Hosszú ideig az évszázad üzleteként hirdették a német fegyvergyártásra alapozó hazai védelmi ipari fejlesztéseket. Ám a pénz elfogyott, exporttal nem számolhatunk, ráadásul a Merz-kormány nem lesz olyan elnéző Orbán Viktor bomlasztó politikájával szemben, mint amilyen Angela Merkel volt.

A botrány határán

A Nádas-életműsorozat leg­újabb kötetét a színházi világnap alkalmából mutatták be az Örkény Színházban. Hogy hazai színházi életünk hogyan viszonyul ezekhez a magyar drámahagyományból kilógó művekhez, arra éppen egy Örkény-dráma, a Kulcskeresők címével válaszolhatunk.