Nemritkán előfordul, hogy egy vallási közösség vezetőinek meggyőződése egybeesik az aktuális hataloméval. Számos bírálat hangzik el ilyenkor, miszerint a hatalom kiszolgálása történik a közösség szolgálata helyett. Következetes érdekvédelemmel és érdekképviselettel azonban el lehet kerülni a kormánypárti vallási tagozat látszatát. S míg a Mazsihisz ezt teszi, Köves Slomó (az Egységes Magyarországi Izraelita Hitközség, EMIH vezető rabbija – a szerk.) mostanában mintha még a látszatot sem igyekezne elkerülni.
| ||
Nem magától értetődő, miért kell foglalkozni a magyar nyilvánosság előtt egy másik zsidó felekezet vallási vezetőjének aktivitásával. Nos, azért, mert az egész magyar zsidó érdekvédelemre nézve rendkívül veszélyes, ha egy zsidó szervezet az antiszemitizmusra hivatkozva próbál politikai és anyagi támogatást szerezni. Ezzel a közvélemény szemében hitelteleníti a tevékeny zsidógyűlölet elleni fellépést.
Köves Slomó hosszú hetek óta mást sem csinál, csak válaszol Vona Gábor Jobbik-elnök pár soros hanukai üdvözletére. (Lapunkban az esetről lásd: A Szerk.: A rabbi kedden válaszolt, 2017. január 5. és Köves Slomó: Hirtelen felindulásból…, 2017. január 12.) Megállás nélkül rója a tévéstúdiókat, nyilatkozik, interjúkat ad, publicisztikákat közöl. Ezt a lankadatlan szorgalmat látva a Mazsihisz arra a következtetésre jutott, hogy Köves rabbi fontosnak tartja a kérdést, esetleg meg akarja beszélni a dolgot más rabbikkal, politikai elemzőkkel vagy zsidó vezetőkkel. Meghívtuk ezért egy nyílt kerekasztal-beszélgetésre szakértők és újságírók társaságában. Köves elfogadta a meghívást, majd közvetlenül az esemény kezdete előtt lemondta részvételét, mondván, meg kell őriznie a zsidó egység látszatát. Köves szerint ezt úgy lehet a legjobban megóvni, ha mindazokkal, akiknek részben esetleg más a véleménye, inkább szóba sem áll. A megoldás „eleganciáját” tovább fokozta, hogy még aznap este, biztos, ami biztos, nyílt vita helyett inkább egyedül „képviselte” a zsidóságot a köztévében, és jól begyakorolt szólószámát rutinosan elővezetve ezúttal is megismételte, hogy kutyából nem lesz szalonna, és a Jobbikkal nincs miért beszélgetni. De valamiért nem lehetett biztos a dolgában, úgy hihette, hogy még mindig nem mondta el elég érthetően az „okádékos” jelzős szerkezetre épített mondandóját, ezért megismételte pár nappal később más médiumban és külön a Magyar Időknek írt publicisztikájában is; ehhez jött még egy interjú a 888.hu-n.
A vállaltan kormánypárti Magyar Időkben megjelent cikk sem segített azonban tisztázni a zavarba ejtő látszatot, hogy Köves és szervezete közösségépítés helyett inkább pártpolitizálást folytat. Köves rabbi bátran, százezredikként állva be a sorba nekimegy a jelenleg köztudottan „óriási” politikai befolyással rendelkező, mindenre és mindenkire roppant veszélyes liberális értelmiségnek. Annak a körnek, amelynek tagjait máskor gyakorta hívja meg a saját szervezetét legitimálandó köztéri ünneplésekre hanukagyertyát gyújtani. Köves kétségbe vonja antifasiszta meggyőződésük őszinteségét, és a baloldali pártoknak osztogat tanácsokat egy ma inkább csak spekulációként létező – a Jobbikkal kötendő – szövetséggel kapcsolatban. A végén aztán leszögezi, bár nem akarja kisajátítani magának a jogot, hogy megmondja, mi az antiszemitizmus, azért mégiscsak ő tudja a legjobban, mert róla már az öltözékéből is látszik, hogy zsidó.
Ha van, aki komolyan veszi az úgynevezett balliberális értelmiségiek közül a Jobbik friss nyilatkozatait, és valódi fordulatot vél látni abban, hogy Vona immár elismeri Izrael jogát a létezéshez, talán téved. A Mazsihisz bizalmatlanul, de figyel, mert Köves azon állításával, hogy egy párt nem változtathatja meg identitását, nem ért egyet. Aki éppen Magyarországon állítja ezt, az vagy nem érti a politikai mozgásokat, vagy nem akarja megérteni azokat. Köves azonban továbbmegy, és még az őszinteségét is kétségbe vonja az antiszemitizmus ügyében egy olyan, általa homályosan körvonalazott csoportnak, amelynek néhány tagja átélte a holokausztot. Pedig maga a túlélés legalább annyira feljogosítja őket arra, hogy véleményt nyilvánítsanak az antiszemitizmusról, mint amennyire Köves rabbit a ruházata. Az pedig, hogy ki mennyire van kiszolgáltatva az antiszemitizmus valamely formájának, korántsem olyan egyszerű, mint ahogy Köves véli. Azok, akik kevésbé zárt közegben élnek, mint a hagyományos ortodoxia, bizony gyakrabban szembesülhetnek a zsidóellenesség bizonyos formáival: de kár lenne ezen összeveszni, elégséges lehet csak rögzíteni, antiszemitizmussal szembesülni nem a hászidok privilégiuma.
Ízig-vérig pártpolitikai, választási taktikai kérdésekben egyházaknak vagy akár még érdekvédelmi szervezeteknek sem feltétlenül szükséges éppen egy kormányközeli lapban instruálniuk az ellenzéket. A zsidó közösségek nem szolgálhatnak pártokat. Ideális esetben a Mindenhatót szolgálják. Ebben a szellemben beszélhetnek: mindig az értékrendjüket követve, nem pedig pártpolitikai szempontoktól vezérelve.
A Mazsihisz vezetőinek fejében meg sem fordul, és nincs is joguk hozzá, hogy felülbírálják a népakaratot: Magyarország minden legitim, választott kormányának nyitott és egyenrangú partnerei kívánnak lenni. A Mazsihisz Orbán Viktor kormányát is habozás nélkül védte meg, mikor úgy vélte, hogy méltatlanul vádolják antiszemitizmussal, míg más, valóban indokolt, főként emlékezetpolitikai esetekben kritikus észrevételeit nem hallgatja el. Partnere kíván lenni a kormányzatnak, nem vazallusa, még kevésbé „vallási tagozata”. Az, hogy az EMIH látszatra másként gondolja, nem csak azért aggasztó, mert úgy tűnhet, nem bíznak saját magukban. Nem bíznak abban, hogy hatalmi segítség nélkül, önállóan is képesek boldogulni. Aggasztó azonban azért is, mert rövidlátóan kiszolgáltatja a zsidó közösségi érdekvédelmet az ettől teljesen idegen politikai-taktikai érdekeknek.
A szerző a Mazsihisz elnöke.
