A mából visszatekintve nehéz (igazság szerint persze felesleges is) megállapítani, ki volt a legszebb nő az 1928-as amszterdami olimpia versenyzői közül. A korabeli újságok általában a magasugrás kanadai győztesét, Ethel Catherwoodot emlegetik szépségkirálynőként, miközben több forrás a diszkoszvetés lengyel bajnoknőjét, Halina Konopackát nevezi Miss Olympiának. Ha gondolataink közé valamilyen titkos erő most mégis becsempészné a genderszemléletet, akkor e helyen eltöprenghetnénk a férfiak által kreált amerikai és európai szépségideál különbségeiről, de józan magyar sportokossággal maradjunk inkább a két világháború közötti szókimondó „szabad világ” egykori égető kérdéseinél. Vajon meg tudják-e őrizni a nők a szépségüket, ha sportolnak? Vajon el tudják-e látni női mivoltukból eredő kötelességeiket, amelyek a konyhában vagy a gyereknevelésben várnak rájuk nap mint nap? És vajon nem túlzás-e egyáltalán, hogy a nők ilyen erőfeszítésekre kényszerítik magukat?
Az amszterdami olimpián első ízben állhattak rajthoz nők is az atlétika néhány számában, és a férfivilág nagy érdeklődéssel figyelte, vajon nem bizonyosodik-e be azonnal, hogy a másik nem valójában nem a sportpályára való. A nyolcszáz méteres síkfutás döntője végén földre rogyó hölgyek látványa, a százméteres síkfutás nagy esélyesének a kizárás utáni sírós összeomlása a kételyeket erősítette. Azonban ott volt a szépség, amely néha ártatlan tekintettel párosult.
Ethel Catherwood az olimpia legnépszerűbb sportolói közé tartozott. Lillian Gishre emlékeztető kislányos, mégis kacér pillantása miatt az újságok szívesen írtak róla – a magyar sajtóban a „tüneményes szépségű” jelző volt a leggyakoribb. Már az olimpia idején folyamatosan témát jelent, milyen filmes szerződésajánlatokat utasít vissza az időközben már Saskatoon Lilynek becézett, karcsú és húszéves virágszál. Győzelme után a sikeresen szerepelt kanadai csapattal együtt Catherwood Torontóban hatalmas ünneplésben részesül; a rá irányuló figyelem később sem lankad. Különösen liliomártatlanságát veszi górcső alá a politikailag inkorrekt, de prűd közvélemény, amely néhány év múlva sokkolva értesül arról, hogy a Szépség titokban férjhez ment egy bankalkalmazotthoz, sőt rövid időn belül titokban el is vált tőle, hogy újra férjhez menjen egy gyémántbányamérnökhöz. Hollywood közben továbbra is hiába kopogtat – „inkább mérget innék, semmint hogy kipróbáljam magam a filmvásznon”, mondta állítólag –, de a bajnoknő a harmincas években a pletykák és bulvártámadások elől legalábbis San Franciscóba költözik, miután bevallja, hogy valójában nem is kanadai, hanem amerikai. 1987-ben bekövetkezett haláláig az újságírók elől elzárkózva soha többé nem nyilatkozik atlétikai pályafutásáról.
Halina Konopacka másfajta szépség volt. „Királynői termetű” – írta le sokszor a Nemzeti Sport a mindig piros svájcisapkában versenyző, 1900-ban született lengyel hölgyről. Huszonhat éves korában állított fel először világrekordot diszkoszvetésben, megnyerte a női világjátékokat, így magabiztos amszterdami győzelme sem volt meglepetés. Még az olimpia évében férjhez megy, mégpedig Lengyelország egyik háborús hőséhez, Ignacy Matuszewskihez. Matuszewski az I. világháborúban az orosz hadseregben harcol, a bolsevik forradalom után csatlakozik az I. Lengyel Hadtesthez, egységével rövid időre elfoglalja Minszket. A háborús zűrzavarban távollétében az oroszok és a németek is halálra ítélik, de ez nem akadályozza meg abban, hogy a lengyel–szovjet háborúban kulcsfontosságú hírszerzői feladatokat lásson el. A húszas években a vezérkari hírszerző osztály vezetője, majd katonai attasé Rómában, innét kerül követként Budapestre, ahová már – ahogy erről többek között a Képes Hét is beszámol – Konopacka kegyelmes asszonnyal együtt költözik. Magyarországi tartózkodásuk rövid ideig tart, Matuszewskit 1929-ben pénzügyminiszternek nevezik ki. Ugyanebben az évben jelenik meg Halina Konopacka első verseskötete, amely komoly irodalmi visszhangra talál Lengyelországban – írásait később irodalomtörténész szaktekintélyek méltatják. 1931-ben Matuszewski lemond a pénzügyminiszteri posztról, felesége pedig hosszú győzelmi sorozat után visszavonul a versenyzéstől. A világszép sportolónő azonban csak az atlétikával hagy fel, ettől kezdve síel, autóversenyeken indul, őt tartják Lengyelország egyik legjobb teniszezőjének. Férje – akivel a korabeli fényképeken úgy mutatnak egymás mellett, mint Sophia Loren és Carlo Ponti – eközben politikai újságíróként dolgozik, 1938-ban a német lerohanás veszélyétől tartva már erőteljesen sürgeti a lengyel hadsereg fejlesztését. Intése süket fülekre talál. A náci invázió idején, 1939 szeptemberének elején Matuszewski többek között felesége segítségével menti ki az országból a Nemzeti Bank 75 tonnányi aranyvagyonát: az olimpiai bajnoknő vezeti az aranyat Lengyelországból Romániába szállító negyven jármű egyikét, amelynek tartalma – a házaspárral együtt – Törökországon keresztül jut el Párizsba. Franciaország megszállása után Brazílián át az Egyesült Államokba menekülnek, Matuszewski 1946-ban ott hal meg, hamvait 2016 novemberében szállítják vissza hazájába. Konopacka később New York mellett síoktató lesz, majd ruhatervezéssel foglalkozik, a hatvanas évektől kezdve pedig Floridában letelepedve virágcsendéleteket fest. Miss Olympia 1989-ben halt meg Daytona Beachben.
Tanulságként végül álljon itt csupán annyi, hogy a hősök életének és szép sorsának felidézése esetében a politikailag inkorrekt beállítottság valójában a „posztigazság” korában is elképzelhetetlen. Hogy az amszterdami olimpia diszkoszvetőversenyének ezüstérmese, az amerikai Lillian Copeland mennyire volt csúnya, arról a következő részben lesz szó.
