2015 vége felé már kormányzati szinten is sejthető volt, hogy az EU előző támogatási ciklusának vége és az újabb kifizetéseinek későbbi kezdete miatt 2016 az előző két év után visszaesést hoz – hiszen a gazdasági növekedés alapja eddig is túlnyomóan az uniós források voltak. Persze, lehetett volna kiszámítható környezetet teremteni, amelyben a magántulajdonosok – olcsó jegybanki hitelakcióval vagy anélkül – beruházni kezdenek. Esetleg lehetett volna – uniós források híján is – gazdaságélénkítésre fordítani az év utolsó napjaiban kiosztott százmilliárdokat (hogy a propagandára, tanácsadási szerződésekre stb. fordított pénzek csökkentéséről ne is beszéljünk). És lehetne olyan jövedelempolitikát folytatni, amelynek kedvezményezettjei az alacsonyabb jövedelmű rétegek, hiszen ők a többletbevételt jórészt azonnal elköltik, szemben a gazdagabbakkal. Ám mindehhez átgondolt gazdaságpolitikára lenne szükség.
Ehelyett briliáns, a megvalósítás módjában valóban unortodox eljárások és végiggondolatlan ötletek jöttek. Erre példa a csok és az azzal összefüggő intézkedések.
Csökkentsük az építésengedélyezési eljárás bürokratikusságát; ez jól hangzó célkitűzés, és még a hosszú évek óta zuhanó építőipari termelést is növeli. Támogassuk a lakásépítést, mert az is történelmi mélypontra süllyedt (és a lakásépítés folyamatában keletkező nagy adóbevételből az állami támogatás is visszatérül). Ráadásul ezt össze tudjuk kapcsolni az aggasztó demográfiai folyamatok megfordításának nagyszerű céljával is, a – polgári – nagycsaládok támogatásával.
Már a bejelentéskor lehetett sejteni, hogy ezek az intézkedések e célok elérésére alkalmatlanok, de a megvalósítás az előzetes várakozást is alulmúlta.
A bürokrácia ugyan tényleg nagy (és nő), de az építőipari teljesítményt alapvetően nem ez fogja vissza: nincs olyan komolyan vehető beruházási szándék, amely a hosszas engedélyezési eljárás miatt hiúsulna meg. Legfeljebb átcsúszik a következő évre az építkezés. Ösztönözhetjük a beruházásokat, de az elmúlt időszakban leépült, leromlott építőipari kapacitások miatt (lásd a vállalkozói csődöket, a szakmunkáshiányt) csak egy-két év múlva jelenik meg érezhető teljesítménynövekedés – viszont a kereslet és a kínálat egyensúlyának megbomlása miatt ennek addig is erős árfelhajtó hatása lesz.
A demográfiai folyamatokat kizárólag pénzügyi eszközökkel megfordítani nem lehet, legfeljebb a későbbre tervezett gyerekek születnek meg korábban, mint például a 70-es években; a tartós népességnövekedéshez megfelelő bölcsődei hálózat, a szülők rugalmas munkavállalásának lehetővé tétele is szükséges. A három- és többgyermekesek kiemelt támogatásának sem lehet átütő hatása, hiszen Magyarországon alapvetően nem a harmadik, hanem a második gyermek hiányzik; és ritkán látni olyan gyermektelen vagy egygyermekes családot, amely a nagyarányú lakásépítési támogatás hatására vállal plusz két-három gyereket (és ezzel egy időben lakásépítésbe is belekezd). Azt is tudhatjuk, hogy a rosszul megformált pénzügyi kedvezmények jelentős részben nem a megcélzott rétegeket, hanem a kiváltott áremelkedésen keresztül a szűkös erőforrások (telek, kivitelezői vállalkozások) tulajdonosait támogatják.
Papír mégiscsak kell
S hogy a gyakorlatban mit eredményeztek az eleve kétséges hatású intézkedések?
Törvénymódosítással tavaly év elején megszűnt az építési engedély a 300 négyzetméter alatti lakásépítésekre. (Ezt kiáltották ki az értelmetlen bürokrácia jelképének.) Az építkezést elegendő bejelenteni az illetékes hatóságnál, és mellékelni az „egyszerű bejelentési dokumentációt”. Ez valóban nagy könnyebbség – de csak első ránézésre. A használatbavételi engedély megkérésének a kötelezettségét ugyanis meg kellett tartani, hiszen ki kell zárni annak a lehetőségét, hogy rossz minőségű anyagokból csapnivaló kivitelezésű, életveszélyes, esetleg „csak” a környezetet károsító épületeket emeljenek.
Így viszont világos a csapdahelyzet: ha mindenki olyan tervvel kezdhet neki az építkezésnek, amilyennel neki tetszik, akkor még a jogszabályokat betartani igyekvő építkező is könnyedén kerülhet olyan helyzetbe, hogy a használatbavételi engedélyért az elkészült épületet azonnal át kell alakítania, netán visszabontania, hiszen az építési jogszabályok változatlanul nehezen átláthatóak. A csokos építkezéseknél ráadásul az utolsó támogatási összeget a használatbavételi engedély bemutatása után utalják, vagyis az esetleges pluszmunkát úgy kell elvégeznie az építkezőnek, hogy a korábbiakra sem kapta meg a támogatást.
Mit tehet e kellemetlen helyzet megelőzésére a csokos ügyfél? Bemegy a hivatalba, hogy megmutassa tervét a hozzáértő hivatalnoknak. A következő reakciókra számíthat.
A közömbös hivatalnok nem foglalkozik a kéréssel, mert ez nem feladata; és tényleg nem az, miért vállalna pluszmunkát.
A jóindulatú hivatalnok átnézi a tervet, megmondja, kell-e változtatni. Ám az építkező ennek sem örülhet maradéktalanul: a szó elszáll, és lehet, hogy egy év múlva már más ügyintéző ül ezen a helyen. Ezért írásban kéri a szakvéleményt. A mérsékelten jóindulatú hivatalnok felelősséget már nem hajlandó vállalni, hisz bármikor jöhetnek újabb jogértelmezések, ő pedig nem akar hibázni – és ezért ezt a kérést elutasítja. A nagyon jóindulatú hivatalnok talán még az írásos állásfoglalásra is hajlandó – de az építkező ember ennek sem örülhet maradéktalanul. Előfordulhat ugyanis, hogy a hivatalvezető később a beosztott tévedésének minősíti a lengetett papírt, és mégis megtagadja az engedély kiadását. Így hát a hivatal vezető állású dolgozójától kell az írást megszerezni – s ez vagy sikerül, vagy nem. A hivatal vezető állású dolgozójának amúgy egyáltalán nincs ideje ilyen ügyek rendszerszerű elbírálására.
A rendszer e hibája az értő szem előtt már az első pillanatban nyilvánvaló volt, de hamarosan az ügyfelek is megtapasztalhatták a hivatalok elbizonytalanodását. Fél év után érkezett is a megoldás egy kormányrendelet formájában: az építkezés megkezdéséhez kiviteli tervet kell benyújtani. (Pedig jogállamban törvényt nem szokás kormányrendelettel felülírni – igaz, nem jogállamban ez is jobb, mint az eluralkodott teljes tanácstalanság.) A terv elkészítése persze jóval nagyobb és drágább munka, és az esetleges hibajavítás is jóval többe kerül.
Az építési engedély intézményét természetesen visszaállítani nem lehet, mert a kormány bürokráciát csökkent.
Túl szép, hogy igaz legyen
A csokrendeletben meghatározott kedvezmények elsőre igen nagyvonalúnak tűnnek, ám itt is akadnak csapdahelyzetek. Váratlanul érintheti az óvatlanul kalkulálót a telek, a kivitelezői árak emelkedése, de az is, hogy az építkezést az állam utólag finanszírozza, azaz a kiadásokat jó ideig saját erőből kell fedezni. Mi több, a támogatás folyósítása a megfelelő számlák benyújtása esetén is elhúzódhat. Az építkezéshez tehát komoly önrésszel kell rendelkezni.
A sokak fantáziáját megmozgató lehetőséget három, az átlagnál jómódúbb család példáján keresztül mutatom be.
Az első az a 3 gyermekes család, amely nemrég vásárolt, 70 négyzetméteres panelben lakik. A szülők jól keresnek. Számoltak, felmérték az ingatlanpiaci kínálatot, és arra jutottak, hogy az ingatlanpiaci áremelkedés miatt a támogatás és a hitel felvételével is csak 2-3 négyzetméterrel nagyobb új lakást tudnának vásárolni – miközben tetemes törlesztési kötelezettségük keletkezne.
A második példacsalád szintén jól keres, és 70 négyzetméteres, hagyományos építésű, többlakásos társasházban él. A szülők a két gyerek után újabb gyerekvállaláson gondolkodnak, de a növekvő árú telek megvásárlásához, az építkezés megindításához nincs elegendő pénzük – ezért az akciót egy évvel elhalasztják.
A harmadik, ugyancsak jól szituált család 100 négyzetméteres, hagyományos építésű, jó környéken lévő társasházi lakás tulajdonosa, és a meglévő 3 kisgyermek mellett sem terveztek a közeljövőben költözni, ám a csok kínálta lehetőség miatt némi számolgatás után – és a teljes családi összefogással előteremtett kezdő tőkével – belevágnak az építkezésbe.
A rendelet valóban növelte a lakásépítési szándékot, de még a jól kereső, 2-3 gyerekes családok körében is az elvárhatónál kisebb mértékben.
Azokat a kedvezményezetteket, akik mégis belevágtak, sorra érték a meglepetések.
A csokhoz szükséges állami és banki rendelkezések megalkotása több hónapig tartott. A bankok óvatossága érthető volt, hiszen az általuk folyósított támogatást az állam nekik is utólag fizeti ki. A folyamat lassan megindult. A bank átvette a kérvényt, átnézte, a hiányosnak, nem megfelelőnek tartott részeket visszaadta, s megkezdte a rendben lévőnek minősített, tetemes dokumentáció elbírálását. A nem várt kálvária ezután kezdődött. Gyakran előfordult, hogy a bank arról tájékoztatta az igénylőt, hogy nem elégíti ki a csokos hitel feltételeit, s ahelyett saját, 1-2 százalékponttal magasabb kamatozású, rendes hitelét ajánlotta. (Ha a csökönyös igénylő utánanézett, s jó alappal megkifogásolta a döntést, a bank az addigi – szóbeli – tájékoztatást technikai hibának minősítve, mégis megadta a hitelt.) Megesett az is, hogy a bank az áfa-visszaigénylést utasította el, szintén nem helytálló indoklással. A csökönyös igénylő a kérésével ekkor a kormányhivatalhoz fordulhatott, de a kormányhivatal is sűrűn elutasította a kéréseket. A legfurcsább jogértelmezés szerint a kivitelezővel építtetett új lakás „építési-szerelési munkával létrehozott, az ingatlan-nyilvántartásban bejegyzendő ingatlan átadása a jogosultnak”: ez pedig az áfatörvény szerint termékértékesítés, ami után nem jár csokos visszatérítés. A legnagyobb meglepetés azt a nagyon csökönyös igénylőt érte, aki fellebbezésével a Kincstárhoz fordult: az iratokat átvevő ügyintéző arról tájékoztatta, hogy felesleges volt benyújtani, mert egy nemrég kapott belső utasítás szerint minden kérelmet el kell utasítani.
Mindeközben „jóindulatú” hírek terjedtek el arról is, hogy a támogatási és a hitelkérelmeket tanácsos még 2016-ban letudni, mert a 2017-ben beadottakat már mind el fogják utasítani.
A csok átgondolatlan bevezetése után hasonlóan meggondolatlan lehet a lezárása is. Így viszont még durvább formában ismétlődhet meg az a 15 évvel ezelőtti helyzet, amikor a jó anyagi helyzetben lévő családok tovább tudtak lépni, de mire a közepes helyzetűek is összehozták volna a kellő saját részt, az állami kedvezmény forrásai elapadtak. Most ráadásul a jobb anyagi helyzetű családoknak is csak egy része tudott a programban részt venni, és ők sem lehetnek felhőtlenül boldogok. Elképesztő esetek bemutatásával már megalakult a Facebookon a Csok károsultak csoportja. Lehet persze, hogy a megszüntetésről szóló hallomásoknak nincs alapjuk – de akkor is szomorú, hogy ilyen tartalmú hírek egyáltalán felröppenhetnek. Ez is jól mutatja, hogy a nem jogállam csaknem mindenki számára káros: hiszen még azok is, akiket az intézkedés támogatni tervezett – és ténylegesen ingyen milliókhoz juttatott –, az akciót rossz szájízzel és kellemetlen tapasztalatokkal fejezik be.
| Mit ad a csok? A 16/2016. (II. 10.) kormányrendelet az új lakások építéséhez, vásárlásához háromféle lakáscélú támogatást határozott meg. Ezek a következők: – vissza nem térítendő kedvezmény: egy gyerek esetén 0,6, kettőnél 2,6, háromnál 10 millió forint (a fiatal házaspárok a gyermekek megszületését 4, 8, illetve 10 éven belül is vállalhatják); – a háromgyerekes családoknak alacsony kamatozású (a banknak szerény nyereséget biztosító) 10 milliós hitel; – új lakás építésénél legfeljebb 5 milliós áfa-visszatérítés. |
A szerző matematikus, közgazdász, 1990–2010 között Ferencváros polgármestere.
