Vélemény

Videó-hercehurcák és nyelvvizsgabotrányok évadja lévén az ember önkéntelenül is kapirgálni kezd olvasmányemlékei között: hol találkozott a politika és a haszon motiválta csalások és hamisítások szépirodalmilag megalkotott eseteivel. Hiszen az irodalom, amely tudvalevőleg tanít, nevel és szórakoztat, ezekről is tud valami épületessel és derűssel szolgálni.

Kedd délután van, még egyszer átnyálazzuk a híreket: nem, nem találjuk. Nyoma sincs olyan értesülésnek, mely szerint Balogh József lemondott volna parlamenti mandátumáról.

Igazi negatív mestermunka volt. Arról, hogy csalt a bajai időközi önkormányzati választáson, a Fidesznek bírósági papírja volt; ilyen papírja nincs egyetlen másik pártnak sem.

A múlt század nyolcvanas és kilencvenes éveiben foglalkoztam elméletileg a nemzeti problematikával, a róla szóló írásokat Törzsi fogalmak c. munkám (Atlantisz, Bp., 1999) két vaskos kötetében gyűjtöttük össze. Azóta politikai, filozófiai és társadalomelméleti nézeteim alaposan megváltoztak. Régebbi írásaimat nem olvastam újra. Egyetlen vonatkozásukhoz ma is ragaszkodom. Ez a nacionalizmus és az etnicizmus éles megkülönböztetése. A két típus mindenekelőtt történeti.

Bojkottálja a CBA-t? Az OMV-nél vagy a Shellnél tankol? A Lidlbe jár olcsó német sajtért? Milyen magyar ember ön? Alább arra keresem a választ, hogy mi az oka és mi az értelme a magyarkodó marketingnek.

A Magyar Narancs 2013. június 6-i számában megjelent, Ami jár, az jár című írásunkkal vitatkozik Scharle Ágota és Váradi Balázs (lásd: Mivel jár, ha mindenkinek jár?, Magyar Narancs, 2013. szeptember 12.) Cikkükben arra a végkövetkeztetésre jutnak, hogy az alapjövedelem bevezetése "megvalósíthatatlan utópia", mi pedig - akik ezzel az utópiával "házalunk" - "felelőtlenek" vagyunk.

Kiváló ötlet! - jelentette ki a Führer, és azonmód felhatalmazta Himmlert arra, hogy a területi megoldást immár hivatalos vezéri tervként ismertesse a párt csúcskáderei előtt. Ez 1940. május 25-én történt, de már 1938-ban terítékre került az ún. Madagaszkár-terv, amely 1885-ben merült fel először - teljes fegyverzetben pattanván ki Paul Anton de Lagarde agyából.

Kommunikatív nép a miénk, alighanem úgy lehet vele, hogy szóból ért az ember, ezért aztán levelet ír, letelefonál, odaüzen, beszól, kioszt és -oktat, meg még ki tudja, hányféle módon hozza az érdekeltek és kevésbé érdekeltek tudomására azt, ami az ő szívét nyomja. Rosszindulatú megfigyelők a néplélek ez irányú tartós hajlandóságát föltüntethetik olyas színben is, miszerint a magyar hajlamos beleütni az orrát olyasmibe, amibe pedig normális vagy valamivel normálisabb körülmények között nem kéne.

Viszonylag jól kezdődött pedig: össze lett rakva a közös fellépés, a három (valamire) esélyes játékos meg az egykor volt MSZP-SZDSZ-koalíciók mozgásképes kényszernyugdíjasai. (Most lehetne azon lamentálni, hogy így csak ezek a régi arcok vannak, meg úgy nem változik itt semmi, de ha az ún. "civil világ" három év alatt nem bírt kiizzadni magából semmit, akkor már ezután sem fog. A Milla egymilliójából hadra fogható ember például egy maradt a végére.) Ki is ment a Műegyetem elé sok ember - és innen sikerült összehozni a bukót.

Kitüntették Schmitt Pált, az Állami Számvevőszék 2013. október 28-án megküldte a Hagelmayer István-díjjal.

Az alábbiakban a Magyar Televízió egyes csatornája 2013. november 15-i esti Híradójának tartalmát ismertetem. A műsor 17 részre tagolt, a bejátszásokat a súgógépről olvasó, a nézők szemébe néző bemondó köti össze. A bemondó nem újságíró, feladata kizárólag az előre megírt szöveg tisztán artikulált felolvasása.

Hogyan tud majd szavazni a több százezer, Londonban élő magyar jövőre? Alighanem sehogy. Világi Mariann röviden elmagyarázza, miért.

Megfogadtam, hogy homofób megjegyzésekre nem reagálok, de hát az embert mégsem mindennap buzizza le „Magyarország leghallgatottabb reggeli műsorában” Sebestyén Balázs rádiós-televíziós személyiség.