Vélemény

A múlt héten Budapesten az útdíj bevezetésének lehetősége borzolta a kedélyeket. A - helytelenül - dugódíjként is emlegetett elképzelés szerint havi tízezer forintos, matricaalapú útdíjat szedne be a főváros mindenkitől, aki egy hónapban akár csak egyszer is átlépi autóval a főváros határát.

Tisztelt Szerkesztőség! Ádám Zoltán szövege tetszett, de van egy rész, amellyel nagyon nem értek egyet. "Egy képviseleti demokráciában azért emelünk valakit közhatalmi pozícióba, mert számunkra rokonszenves álláspontot képvisel a közjó mibenlétéről folytatott, soha véget nem érő vitában." A tankönyvet ismerem, de a valóság más.

Február 2-i számukban érdeklődéssel olvastam a CBA elnökének hitvallását. Érdekelne az elnök úr véleménye egyetlen napom tapasztalatairól.

A Terrorelhárítási Központ már hétfő éjfélkor lezárta a környéket, azt hittük, azért, mert szerfelett aggódnak a miniszterelnök biztonságáért, amikor az a Millenárison megtartja "immár hagyományos" évértékelő beszédét. Valami ilyesmire is hivatkoztak, sok a fokozottan védett személy, nagy a gépkocsimozgás. Apropó, védett személy, Schmitt Pál a lezárás ellenére sem jött el, bátran a feleségét küldte maga helyett.

Először is figyelmeztetni szeretném a gyanútlan olvasót, hogy ebben az írásban a megszokottnál (sőt talán az elviselhetőnél is) jóval több szám fog szerepelni. Az új korszak követelményeihez alkalmazkodván a társadalomtudományos taknyolás, nyavalygás és relativizálás helyett szemléletmódom precíz és műszakias lesz.

Valahol Európában - gondolom, sokan emlékeznek még Radványi Géza 1947-es filmjére és a film szállóigévé vált címére. Kissé talányos cím ez persze, hiszen amit a vetítővásznon látunk, a sümegi várromot, a csendőruniformisát gondosan naftalinba tevő s egyelőre magát demokratikus hatósági tisztviselőnek álcázó szado-fasisztát etc., abból eléggé nyilvánvaló, hogy a történet nem "valahol", hanem Magyarországon játszódik.

Néhány nappal azután, hogy a HVG-ben fény derült a Schmitt Pál doktori disszertációját és Nyikolaj Georgijev bolgár sporttörténész tanulmányát - mostantól végérvényesen - összefűző kísérteties hasonlóságra, egy furcsa hír járta be a világot.

Az Országos Választási Bizottság (OVB) harmadszorra átengedte az - eddig - utolsó három fideszes népszavazási kérdést a tandíjról, a kórházi napidíjról és a vizitdíjról. A döntést többórás vita előzte meg, az előzmények ismeretében érthetően: az előző két menetben az elutasító OVB-határozatok az Alkotmánybíróságon (AB) landoltak, s a két testület között éles és elvi jogértelmezésbeli különbség alakult ki a kérdések népszavazásra bocsáthatósága miatt.

Most megint éppen az eredeti furcsa páros, az Európai Bizottság alelnöke és a magyar miniszterelnök-helyettes ezúttal nyilvános brüsszeli európai parlamenti csörtéjébe torkollott a konfliktus: a bizottsági meghallgatásról szó nélkül távozó Neelie Kroes láthatóan – ott voltam – már minden bizalmát elveszítette tárgyalópartnerében.

Ha Csipkerózsika 1989-ben oly nagyot szippant az álomporból, hogy csak a múlt héten ébred fel, bizonyára nagyon meglepődik. Az utcákon járva nyilván feltűnnének neki a Trabantokat és Zsigulikat leváltó nyugati autók, a színesebb kirakatok és a rosszabb kedvű emberek.

Önök is úgy érzik, hogy a közbeszéd teljesen összekuszálódott? Nem csak arról van szó, hogy a végletesen frontosodott felek nem hallják meg egymás érveit, és bonyolult gazdasági-társadalmi jelenségek árnyalt elemzése helyett csak két választást megengedő jelszavakat csapkodnak egymáshoz. A helyzet súlyosabb:

- Miért, te meglepődsz azon, hogy egy politikus hazudik? - kérdezte művelt pályatársam Gyurcsány Ferenc avasi kitelepülése fölötti háborgásomat hallva. - Nem az a baj, hogy kampányol, hanem az, hogy belehazudja a kamerába, hogy nem azt teszi - magyaráztam.