Vélemény

Nem csodálkozom, hogy a zavarodottságon, amit a Lantos Intézet első rendezvénye utáni botrány okozott, inkább kínos hallgatással próbálta magát gyorsan túltenni mindenki. Mint ismeretes, a Demokrácia és emberi jogok című eseményre egy olyan egyiptomi politikus is meghívót kapott, aki a konferencia szünetében a Washington Times jelen lévő tudósítójának lazán gyermekmesének nevezte a holokausztot, Anna Frank naplóját hamisítványnak, ráadásul a 2001. szeptember 11-i New York-i terrortámadást megpróbálta az amerikaiak, úgy általában a CIA és a "katonai-ipari komplexum", valamint az izraeli Moszad nyakába varrni.

Magyar Narancs, 2011. június 23. Csáki Judit újfent észt oszt.

Legutóbbi cikkünk (Eljő a magzatember - Következik-e abortusztilalom az Orbán-alkotmányból?, Magyar Narancs, 2011. április 14.) megírásakor még nem fogadták el az új alaptörvényt. Azóta igen, Schmitt Pál aláírta. Most már formailag is van alkotmányos magzatvédelem Magyarországon.

A honi színjátszás reprezentatív seregszemléje, a Pécsi Országos Színházi Találkozó (POSZT) tavaly ünnepelte alapítása 10. évfordulóját. Sikertörténet. A hagyományőrzés és megújulás jegyében meghirdetett tizenegyedik szervezői mégis bizonytalanságban dolgoztak: szinte a megnyitó pillanatáig bojkottól, a színjátszók közösségének látványos két táborra szakadásától lehetett tartani. Aztán jobbára medrében maradt az indulatfolyam. Egy emblematikus székborítás és egy keserves ajtóbecsapás azonban intő jel: valami volt, valami van, valami lehet még. E félelem jegyében fogalmazódott Csáki Judit cikke is a Magyar Narancs korábbi számában (Szék, ajtó, színház, június 23.).

Volt egyszer egy csapat, az MKT. Volt, múlt-, régmúltidőben, mintha itt se lett volna. Mintha igaz se lett volna, pedig az, a mese.

Hogy hogyan ment a dolog, azt feltálaljuk lapunk beltestében, de itt kénytelenek vagyunk valamivel elemistább hangot megütni, csak hogy teljesen világos legyen, mi folyik az orrunk előtt. Tehát.

A párduc sem változtathatja el a foltosságát, miként a házmester sem a pizsamája csíkjait, midőn a hajnali órán a hazatérő részegeket engedi be káromkodva, mondja az Írás, ámen.

Irodalmi szövegek tájékán kapirgálunk ezúttal. S hogy címünket is megmagyarázzuk: avval foglalkoznánk, hogy az irodalmi szövegek környezete (a szöveget előállító és életben tartó technikai apparátus: a kiadói szerkesztő, a kézirat-előkészítő, a nyomdai szedő és a korrektor, de a szöveg fogyasztói: a professzionátus és a laikus értelmező, azaz az irodalomtudós és az átlagolvasó is) miként szennyezi a szövegeket - vagy, szelídebben fogalmazva, miképp szemetel bele a szövegekbe. Tehát nem a szövegek okozta környezetszennyezésről lesz szó. (Bár egyesek szerint van ilyen, az úgynevezett szellemi környezetszennyezés - legalábbis kölcsönösen evvel vádolják egymást baloldaliak és jobboldaliak, "mutáns kommunisták és liberálisok" egyfelől, "nemzeti, keresztény elkötelezettségű magyar tudósok, politikusok és polgárok" másfelől - az előbbiek az utóbbiakat kevés, az utóbbiak az előbbieket viszont teljes joggal, állítja meggyőződéssel Hankó Ágnes a Magyar Demokrata 2002. szeptember 19-i számában.)

Bán Zoltán András: Hely hiányában Magyar Narancs, 2011. június 2. Az olvasó kiszolgáltatott.

Örömmel olvastam Böröcz István, a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) vezérigazgatója hosszú és tárgyszerű olvasói levelét (Magyar Narancs, 2010. június 23.), melyben Rényi Pál Dániel szintén a Narancsban megjelent (Vezér-gyalog játék, 2010. június 2.) írására reagált: ritkán fordul elő, hogy az új médiarendszer meghatározó szereplője állításokat szegezzen szembe egy cikk állításaival, s ezt ne valami zárt fórumon, hanem a sajtóban tegye. Az alábbiakban három állításához fűzök kommentárt. Egy: a közmédia-rendszer agonizáló állapotban volt. Kettő: a közmédiarendszer átalakítása következtében csökkent a korrupciós kockázat. Három: Papp Dániel főszerkesztői kinevezéséről a vezérigazgató maga döntött, döntése helyes volt, s azért vállalja a felelősséget.

A manhattani bíróság múlt pénteken szabadlábra helyezte Dominique Strauss-Kahnt, a Nemzetközi Valutaalap volt vezérigazgatóját, a jövőre esedékes francia elnökválasztás legesélyesebb szocialista jelöltjét, akit május közepén nemi erőszak vádjával tartóztattak le New Yorkban. A fordulatot a feltételezett áldozat szavahihetőségének megingása okozta - de legalább ennyire megkérdőjeleződött a média hitelessége is.

Számos képtelen állítás fogalmazódott meg a magyar-kínai közeledést és üzletkötést kommentáló politikai elemzésekben, tekintet nélkül arra, hogy dicsérték-e vagy bírálták az Orbán-kormány Pekingre fókuszáló igyekezetét. Sokan olyan posztmodern gyarmatosításként állították be a kínaiak feltűnését, mint az orosz kormány azon ügyeskedéseit, melyekkel néhány éve megragadni próbálta a kínálkozó nemcsak gazdasági, de politikai lehetőségeket is Magyarországon. Mások úgy lelkendeztek, mintha világpolitikai eseményt illenék ünnepelnünk.

Ha tényleg van kémügy, miért tud róla a nagymamánk (is)? Ha nincs, mi folyik itt?