Vélemény

Hagyjuk most, hogy magánpénz volt-e az, amit a pénztártagok a tavaly kinyiffantott magánnyugdíjpénztárakba befizettek, és amit a kormány a gondjaiba vett. Ha úgy nézzük, nem. Hisz a bruttó fizetés, vagy inkább a szuperbruttó, azaz a munkaadó által a munkavállalóra költött teljes összeg, ami magába foglalja nemcsak a (nettó) munkabért, de az összes járulékot is, az a pénz tehát, amit a munkaadó a munkavállaló munkájáért fizet, fiktív összeg. Egyetlen, filozófiailag megfoghatatlanul rövid pillanatig létezik csupán, amely a szuperbruttó kiszámolásának pillanatától a közterhek levonásának pillanatáig tart. Ez a talán nem is létező kis idő az, amikor nem fizetünk semmilyen adót és járulékot, amikor nem kell jövendő betegségünkre meg öregkorunkra pénzt félretenni, amikor nem szorulunk rá mások védelmére, és mi sem költünk másra, amikor egyedül vagyunk az univerzumban, erősek vagyunk, egészségesek, és soha nem öregszünk meg. Ennyit kerestünk - volna, ha nem kéne már most félretennünk pénzt saját későbbi betegségeinkre és öregkorunkra, meg másokéra, és nem kéne hozzájárulnunk a társas élet bizonyos közös költségeihez. De kell, és lapunk ezt helyesli. És mivel e hozzájárulások mértékét kötelező érvénnyel állapítja meg a közösség, azok valójában nem is állnak a mi tulajdonunkban, még átmenetileg és elvben sem. Ha így nézzük tehát, nem a mi pénzünket vette el az állam, hisz az a pénz sose volt a miénk.

Aktivizmusában az Orbán-kormány hű maradt korábbi önmagához. Ha bérmunkában készülnek is a törvényjavaslatok, az irányvonalat bevallottan a miniszterelnök és szűk stábja jelöli ki, akik serényen munkálkodnak azon, hogy minden megváltozzon. Hisz' most már a rendszerváltás cél, míg az előző Orbán-rezsim ennél kevesebbre (bár kormányváltásnál többre) vállalkozott.

A már korábban belengetett hamburgeradó több metamorfózis után most só- és cukoradóként látszik újjászületni. Kormányunk - Cséfalvay Zoltán államtitkár megfogalmazásában - azzal a konzervatívnak hangzó érvvel vezeti fel ezt, hogy "ha bizonyos termékeknek kimutathatóan egészségkárosító hatásuk van, amelyek kórházi kezelést vonhatnak maguk után, és ezt a társadalom fizeti, az a terhek nem egyenlő megosztása. Nyilvánvaló, hogy aki ezeket a termékeket fogyasztja, annak a rizikót is vállalnia kell." Nos, vajon tényleg ez a - konzervatív és liberális értékrenddel összhangban lévő - érv mozgatja a chipsek és energiaitalok elleni kampányt?

"A mezőgazdaság maga a táj: falusi turistaként sem nehéz eldönteni, hogy óriás kukoricatáblák és éjjel-nappal megvilágított csirkegyárak hangárjai között vagy változatos, szántóföldek, gyümölcsösök, legelők által tarkított tájban lófrálunk szívesebben."

Kevés honfitársunk munkahelyváltását kíséri olyan közérdeklődés, mint Dzsudzsák Balázsét. A 24 éves nyírlugosi születésű labdarúgó munkáltatója az elmúlt napokig a PSV Eindhoven futballklub volt. Ám Dzsudzsák most úgy határozott, hogy az orosz bajnokságban szereplő Anzsi Mahacskalához teszi át munkahelyét. E döntése súlyosan megosztotta a magyar sportközvéleményt.

Szászfalvi László egyházügyi államtitkár hiába állítja, hogy az egyházi státussal való visszaélés, a "bizniszegyházak" virágzása szükségessé teszi a lelkiismereti és vallásszabadságról szóló törvény revízióját. Nem az 1990. IV. tc. hordozta magában a visszaélést, hanem az azzal szembemenő és azt alattomosan erodáló egyház-finanszírozási gyakorlatok. Nem a vallás gyakorlásának teljes szabadságát deklaráló 1990. évi IV. tc., hanem a köztársasági ethoszt arcul csapó gazdasági előjogok tették príma bolttá az egyházalapítást.

"Nézze, én emlékszem, hogy átvettem a kormányt 98-ban egy 58 százalékos államadóssági mutatóval. Mikor a lantot letettem 2002-ben, elvesztettem a választást, akkor volt 52-53 százalék. Én nem mondom, hogy szeretett akkor a nyugati média, de azt mondták, hogy ez egy teljesítmény. (...) Mi még Kínával is versenyképesek leszünk, ha végig tudjuk, ha végig tudom csinálni azt a gazdaságpolitikát, amit elindítottam. Ezért jönnek ide a beruházások, ezért lesz munkahely, ezért lesz egy vonzó adórendszer."

Mindenfelé furcsa dolgok zajlanak. Spanyolországban például mindjárt megverik a kormányzó szocpártot, ami csak összehozott valamiféle kiadáscsökkentést, hátha mégsem dől össze az ország: ez ellen ketten hőbörögnek, a PS legnagyobb politikai riválisa, a csutkáig jobboldali, ultramontán, hardcore kapitalista Néppárt, valamint a spanyol köztereken tábort ütő, távolról kissé trockistának tűnő ifjúság. Közös bennük, hogy utálják a szocialistákat és a megszorító csomagjukat - amúgy távolabb nem is állhatnának egymástól. Portugáliában a helyzet hasonló, a szocialistákat most vágták ki a kormányzásból, és jön az a jobboldal, amely népszerűségét nagyrészt a reformcsomag elutálásának köszönheti. (Miközben persze ők is aláírtak az IMF-nek.) Közben Németországban a konzervatív CDU betiltja az atomerőműveket: ez körülbelül olyan, mintha a Kereszténydemokrata Ifjak Szövetsége Ságvári Endre-emléktáblát koszorúzna november 7-én. Ja, ha elfogy a pénz, az emberek hajlamosak furcsán viselkedni, és kormányfő legyen a talpán, aki érti, hogy mi folyik itt, ott, vagy ahol épp van, hogy merre van a jobb és merre a bal, és akkor ő ahhoz képest most merre kolbászol.

"Visszavezetni valakit a munka világába" - nem hiába vártunk, nem hiába viseltük el hoszszú időn keresztül, hogy ezek a szavak semmit sem jelentenek, most mindjárt minden más lesz: napjaink tán legfényesebbre koptatott politikai toposza hamarosan megtelik tartalommal; természetesen a Széll Kálmán Terv idevágó útmutatásai szerint.

Kálmán C. Györgynek,egyre jobb egészséget kívánva Emma néni öröksége Üdvözlet az olvasónak! Az élet nem általában szép, sőt általában nem szép, csak most és nekem az. Eddig ugyanis egyetemisták hallgatták és olvasták a fejtegetéseimet, most viszont lehetőséget kaptam, hogy szélesebb közönséget szórakoztassak el azzal, ami az eszembe jut. Az is tény persze, hogy néha túl gyorsan és túl sok dolog jut az eszembe, amit az életem is mutat. Gimnazista koromban görög-latin szakos tanárnak készültem, aztán angol-orosz, majd angol-általános nyelvészet szakon tanultam az ELTE-n. Végzés után újra kezdtem kínai szakon, Amerikában folytattam, aztán Japánba kerültem kutatóként, majd Ph.D diákként. Végül - szinte emberfeletti erőfeszítéssel - sikerült megtalálnom Japán legkisebb és legvidékibb egyetemét: itt tanítok már két évtizede.

A szabad mozgáshoz szokott állatok láthatóan nem örülnek, ha szűk ketrecbe zárják őket. Felváltva mutatják a levertség, az egykedvűség és a nyugtalanság jeleit. Ez aligha meglepő, hiszen olyasmire kényszerítik őket, ami a természetük ellen való, amire maguktól, állati kedvükben, vagyis ösztönösen sohasem vállalkoznának. Ahogyan mi, emberek sem. Nemcsak azért, mert mi is szeretjük szabadon használni a végtagjainkat, de mert társadalmi állatok lévén a magányt is nyomasztónak érezzük. Egy ketrecbe önként bevonuló, önmagát rabosító párducnál tehát, ha lehet, még furcsábbnak találnánk azt az embert, aki saját szabad elhatározásából egész életét egy szűk cella magányában tölti.

Dupla krémes Magyar Narancs, 2011. május 19. Kedves Narancs! Lapotokban értékes kritika jelent meg Renée Fleming koncertjéről Dupla krémes címmel.

A történelem csele, hogy a legnagyobb társadalmi támogatást élvező kormány, a legnépszerűbb miniszterelnök közel egyévi kormányzás után a társadalom felkészítése nélkül, rögtönözve, felkészületlenül fog hozzá azoknak a megkövesedett társadalmi normáknak a megváltoztatásához, amelyeknek az örökkévalóságig való megvédését maga ígérte.