A falu bolondja
„Köszönettel elfogadom”, e szerény szavakkal fogadta el állítólag a Blikk birtokába jutott ajándékozási szerződéssel Kósa Lajos a Crédit Industriel et Commercial bank 24 százalékos tulajdoni részét.
„Köszönettel elfogadom”, e szerény szavakkal fogadta el állítólag a Blikk birtokába jutott ajándékozási szerződéssel Kósa Lajos a Crédit Industriel et Commercial bank 24 százalékos tulajdoni részét.
Épp lapzártánk idején érkezett a hír, hogy a 92,9-es rádiófrekvenciára benyújtott, és formai okokból elmeszelt két pályázat gazdája közül immár a második – Bíró Balázs, finoman szólva is NER-közeli ügyvéd nevével fémjelzett LBK Médiaszolgáltató 2020 Kft. – is visszavonta a kizárás elleni fellebbezését, amitől már újra is indult a pályázat, immár csupán egy résztvevővel, amely pedig nem más, mint a Klubrádió.
A Színház- és Filmművészeti Egyetem autonómiaharcában a legfeltűnőbb az volt, hogy milyen sok, talán két tucatnál is több diák vitte a szót, nyilatkozott a mozgalomról – és mindegyik bátran, talpraesetten, szavakészen.
Január 20-án nemcsak Donald Trump távozott a Fehér Házból, hanem egy olyan Twitter-oldal is lakat alá került, amely felforgatta napjaink politikai kommunikációját, és hosszú távon is nyomot hagy annak működésén.
Már korábban írtam arról, hogy a legjobb szándék ellenére is korlátokba ütközhet a valós folyamatok hű leképezése a statisztikában. Különösen megnő a valóság tükrözésének nehézsége olyan rendkívüli helyzetekben, mint amilyen egy háború vagy éppen a mostani világjárvány, amikor már az adott jelenség megközelítése is gondot okoz.
A miniszter tíz nap késéssel cáfolta azt, amit azonnal is cáfolhatott volna, ha igaz, amit mond, és annyira érdekli őt a magánélet védelme.
Müller Cecília lebuktatta magát. A legbanálisabb módon: képtelen volt csak oda elküldeni egy elektronikus levelet, ahová valójában szánta.
Oroszországban az elmúlt hetekben – január 23-án, 31-én és február 2-án – tartott tüntetések, illetve az azokra adott hatósági válaszok történelmet írtak, és a legrosszabb fajtából valót.
A Fővárosi Törvényszék kedden elutasította a Klubrádió Médiatanács elleni keresetét, ezzel lapzártánkkor gyakorlatilag biztosra vehető, hogy a rádió február 15-ével elveszíti az FM 92,9 MHz-es analóg frekvenciáját, és legalább ideiglenesen csak az interneten tudja folytatni adását.
Miért viszonylag stabil a krumpli, a színes tévé és a hajvágás ára euróban vagy forintban, miközben aranyban néhány hét alatt 5–10, bitcoinban pedig néhány nap alatt akár 20–30 százalékkal is változhat? És vajon ezt az árstabilitást el tudja-e érni egy kriptovaluta? Létezhet-e a stablecoin?
Nagyon rossz stratégiát választott a Kreml az EU-s külügyi főképviselő és rajta keresztül az Unió megalázásával. Bernard Guetta írása.
Minél előbb újra kell indítani az európai és az amerikai gazdaságot, különben megerősödhet a szélsőjobb - sürgeti a francia EP-képviselő.
A Színház- és Filmművészeti Egyetem élére kijelölt katonatiszt legnagyobb csúsztatása talán az volt, hogy az egyetem korábbi vezetését tette felelőssé a szegényes körülményekért, az elavult infrastruktúráért; mintha a korszerű oktatás eszközeinek biztosítása a szenátus munkaköri kötelessége lett volna, nem pedig a fenntartó feladata.