Vlagyimir Putyin a saját országa ellen játszott és még lábon is lőtte magát. Egyre kevésbé áll a helyzet magaslatán, pánikol, és nem akarja látni a valóságot. Mert mit csinált, amikor az Európai Unió elküldte hozzá a vezető diplomatáját, próbaképpen, hogy el tudják-e kerülni, hogy a Navalnij-ügy ellehetetlenítse a 27-ek és az oroszok összes, közös érdeken alapuló együttműködését?
Ahelyett, hogy megállapította volna, az európaiak, habár természetesen, nyilvánvalóan elítélik az Alekszej Navalnij elleni jogi acsarkodást, arra azért továbbra sem vágynak, hogy teljesen megszakítsák a kapcsolatot Oroszországgal -
ehelyett nyilvánosan becsmérelte őket egy találkozó után, ami felért egy arculcsapással.
Putyin fogadhatta volna személyesen is az európai diplomácia fejét, hogy jelezze, ő is ugyanennyire kívánatosnak tartja, hogy ne égessék fel a hidakat az Unió és az Oroszországi Föderáció között. Ez a gesztus semmibe nem került volna neki, mégsem tette meg. Josep Borrell csak az orosz kollégájával, Szergej Lavrovval találkozhatott, aki felülmúlta önmagát a bulldog szerepében. Hab a tortán: még véget sem ért a találkozó, és Moszkva bejelentette, hogy kitiltanak három európai diplomatát Oroszországból, mert elmentek megnézni az orosz Robin Hood meghurcolása elleni tüntetéseket.
Putyin csupa olyat tett, amit nem kellett volna. És mit nyert vele?
Ha egy szemernyi fortély szorult volna belé, erősködhetett volna, ahogy nemrég tette, hogy igenis szeretné felértékelni az együttműködés lehetőségeit az unióval. Ihletett meríthetett volna abból, amit Hszi Csin-ping meg tudott tenni decemberben, amikor aláírt egy megállapodást az Unióval, amivel lekapcsolta az EU Kína-politikáját az Egyesült Államokétól. Most, hogy elvesztette a barátját, Donald Trumpot, Vlagyimir Putyin visszatérhetett volna arra hagyományos orosz törekvésre, hogy megpróbálja elválasztani egymástól az Atlanti-óceán két partját. Vagy legalább csöndben maradhatott volna, mint ahogy a szovjet vezetés tette, amikor François Mitterrand védelmébe vette Andrej Szaharovot egy díszvacsorán a Kremlben!
Putyin ehelyett előadta a szájhőst, a nagyfiút a homokozóból. Semmit nem nyert, viszont akaratlanul is bevallotta vele, hogy kétségbe van esve, és nem is nehéz látni, hogy miért.
Azzal, hogy hallatlan merészséggel visszatért Moszkvába, Alekszej Navalnij az orosz elnök egyenrangú ellenfeleként lépett a színre. Vlagyimir Putyin húszéves hatalma során először szemben találta magát egy ellenzéki vezetővel, akit bajosan tudna meggyilkoltatni azután, hogy a megmérgezése kudarcba fulladt. Putyin meg van lepve, zavarban van, méghozzá egy olyan pillanatban, amikor lassan, de biztosan belegabalyodik a szíriai konfliktusba, elveszti a befolyását a szovjet utódállamokban, a népszerűsége az orosz életszínvonal csökkenésével együtt elolvad, ő maga pedig múlt időbe kerül.
Húsz évvel ezelőtt Vlagyimir Putyin azzal csábította el az oroszok óriási többségét, hogy úgy állította be magát, mint aki bosszút áll a birodalmát vesztett, megalázott Oroszországért, és a szovjet idők állítólagos közvagyonának a szétrablásáért. A véget érő huszadik század bosszúállója volt, azóta viszont új évszázad kezdődött.
A negyven évnél fiatalabb oroszok ugyanannyira nem emlékeznek már a Birodalomra, ahogy a franciák vagy a britek sem az elvesztett birtokaik emlékéből élnek. Már nem az 1991-es elcsalt privatizációk sora háborítja fel az oroszokat, hanem a mostani elképesztő korrupció, ami az állam legmagasabb szintjeit is a markában tartja.
Vlagyimir Putyin ideje lejárt, ezt ő is pontosan érzi, ezért pánikol, és csupa olyasmit tesz, amit nem kellene, amikor elszigeteli az országát Európától és belevezeti egy olyan párharcba Kínával, amihez senkinek sem fűlik a foga, sem a nagy pénzembereknek, sem a titkosszolgálatoknak, sem a városi középosztálynak.
Egy uralkodás végóráit látjuk Oroszországban.
Lehet, hogy hosszú és fájdalmas lesz ez a vég, de elkezdődött, és az Európai Uniónak neki kell fognia, hogy közvetlenül az orosz emberekhez beszéljen, hogy világossá tegye: az szándéka, hogy megteremtse a gazdasági együttműködést és a földrész stabilitását. Az Uniónak le kell tennie a Putyin utáni idők alapjait.
(Bernard Guetta francia európai parlamenti képviselő, a centrista-liberális Renew Europe frakció tagja 2019 óta. Franciaországban újságíróként ismert: a nyolcvanas években a Le Monde kelet-európai tudósítója, majd közel harminc évig a France Inter közszolgálati rádió külpolitikai kommentátora volt.)
