Vélemény

Fiatalabb koromban, amikor családi körben akármilyen összefüggésben szóba került a nyugdíj kérdése, én általában gúnyosan mosolyogtam, apám pedig erre sosem mulasztotta el megjegyezni, hogy majd ha én is negyven fölött leszek, nem fogok mosolyogni. Apám tudta, mit beszél; most, negyvennégy évesen valóban elkezdtem gondolkodni a nyugdíj problémáján. Nemcsak azt számoltam ki, hogy az eddig összegyűjtött magánnyugdíjamból hatvanöt és hatvanhét éves korom között élhettem volna gondtalanul, de még az is megfordult a fejemben, hogy az említett korhatár fölött valamilyen kiegészítő foglalkozás után kell majd néznem. A nyugdíjamat érintő fülkeforradalmi ("sajnálatos") eseményeknek a borús jövőkép mellett van persze valódi hozadékuk is: a gyermekkoromban teljesen értelmetlennek tartott lelátói rigmus, a "Szurkoljatok, nyugdíjasok, meglegyen a nyugdíjatok!", végre megtelt értelemmel.

Kitől kell itt megvédeni a magyar kultúrát? Magyar Narancs, 2010. december 2. Tisztelt Főszerkesztő úr! A szerkesztőségi vezércikkben következetesen összekeverik az Országgyűlés kulturális és sajtóbizottságát annak ellenőrző albizottságával.

Két hónappal ezelőtt írtunk arról a vitáról, ami az idén százmilliárdos nagyságrendű elemi károkat szenvedő termelők, a velük már télen-tavasszal meghatározott szállítási határidejű adásvételi szerződéseket kötő felvásárlók, illetve az elháríthatatlan akadályokról (vis maior) hivatalos igazolásokat kiadó állam között alakult ki.

Pár hónappal ezelőtt, amikor az első anyagok megjelentek a WikiLeaks honlapján, némi elégtétellel állapította meg mindenki, hogy a közhelyeik gyakorlatilag semmivel sem gyarapítják az ismereteinket. Ma már más a helyzet.

Az új Alkotmány nyilvánosságra került munkaanyaga szerint Magyarország állami zászlajára felkerülne a címer - ha azt mondjuk, hogy a kedves megrendelő még kért hozzá egy kis zöldet is, bizonyára a "svájcisapkázás" szörnyű nemzetellenes vétkét valósítjuk meg, pedig hát a címer tölgyfalevelek ölelésében szerepelne a trikolóron - ilyen (zászlónk) még úgysem volt. Tartották már a címert két oldalról angyalok (a kiegyezéstől '18-ig), állt már rajta magában a koronás címer (jellemzően '19-től '46-ig), díszítette Kossuth-címer ('46-49), csúfította Rákosi-címer ('49-56), sőt, volt már lyukas is, 1956-ban! Ezt a tölgyfalevelet hadi, illetve haditengerészeti zászlainkon találták.

A magánnyugdíjpénztárak vagyonának átirányítása precízen kitervelt és tökéletesen végrehajtott operáció. Az a pénz meg lesz szerezve, és bele lesz áramoltatva a közösbe, és a jó úristen sem fogja onnét visszaszipkázni. Egyetlen kérdés vár már csak közeles tisztázásra: mit szól ehhez az Európai Unió? Netán tesz-e valamit?

Az egyik Garfield-képregényben a lustán ébredező macska ezt mondja: "Jó reggelt? Hiszen ez a kifejezés már önmagában is ellentmondás!"

Noha a labdarúgást Magyarországon születésétől kezdve erőszakos sportágnak tartották, az első világháború előtt csak szórványos tudósítások jelentek meg a mérkőzéseket kísérő agresszív cselekményekről. A háború, a forradalmak, az erőszak "megélése" azonban az emberekben olyan gátakat döntött le, melyek hiánya nagyban befolyásolta a futballerőszak magas szintjét is. 1919-et követően szinte természetessé vált a játékosok közötti agresszió, a vehemensebb drukkerek pedig gyakran verték össze a mérkőzést - szerintük - pártosan vezető bírót, vagy a nem szimpatikus ellenfél játékosait.

A "médiaszolgáltatásokról és a kommunikációról szóló törvénytervezet" szeméremmel és visszafogottsággal viszonyul saját magához, és dicséretesen kerüli a közbotrányokozást. Nem úgy nevezi magát például, hogy "törvénytervezet a sajtószabadság felszámolásának technológiájáról és a cenzúra intézményesítéséről", vagy úgy, hogy "törvénytervezet arról, hogyan fogja be mindenki a pofáját ezentúl".

Az elmúlt hetekben a kormány nem fukarkodott a gyakran az arrogáns hatalmi politizálás jegyében fogant gazdaságpolitikai lépésekkel. Az Alkotmánybíróság jogkörének szűkítése, az átmenetinek beharangozott különadók 2012 utáni fenntartása, a Költségvetési Tanács érdemi szakmai teljesítményét megalapozó szakértői stáb szélnek eresztése, a jegybanki monetáris tanács külsős tagjainak kizárólagos kormányoldali jelölése és végül a legnagyobb botrány, a kötelező magánnyugdíjpénztárak már-már zsarolásszerű eszközökkel való felszámolása egytől egyig erősen negatív visszhangot váltott ki. Mindeközben a forint árfolyama és a magyar országkockázat mutatói az elmúlt fél évben jelenősen roszszabb teljesítményt nyújtottak a regionális átlagnál. Mi több, az államcsőd kockázatának árazása alapján az unió keleti tagállamai közül mára Magyarország számít a legkockázatosabb befektetési célpontnak.

A november 25-i lapszámban közölt Fekete kedd című írásomban ez jelent meg: "Az Alkotmánybíróság hatókörét leszűkítő múlt keddi döntésnek mégsem az a legnagyobb baja, hogy elhárítja az akadályt a jövő évi magán-nyugdíjpénztári befizetések államkasszába utalását előíró döntés elől. Az elmúlt hónapokban tapasztalt jogalkotási gazemberségek ellenére sem hinném ugyanis, hogy a kölcsönvétel helyett a lenyúlás szándéka motiválta volna erre a kormányt." A második mondat helyesen: "Az elmúlt hónapokban tapasztalt jogalkotási gazemberségek alapján minden okunk megvan azt hinni, hogy a kölcsönvétel helyett a lenyúlás szándéka motiválta erre a kormányt." A tévedésért és hülye naivitásomért elnézést kérek az olvasóktól. Várhegyi Éva .

A magyar nemzeti kultúra elválaszthatatlan része a magyar film és mozgókép. A magyar film az európai kultúra integráns része. A magyar filmek magyar nyelven magyar emberekről, a magyar életről eredeti és egyéni módon szólnak.

Mégsem megy el az Országgyűlés kulturális és sajtóbizottsága elé idézett Alföldi Róbert a csütörtöki meghallgatásra, pedig a bizottság elnöke, a jobbikos Novák Előd direkt az ő kedvéért tűzte ki azt erre a napra. Nagyon helyes, ne is menjen! Ugyan bizonyára derekabb kiállásnak tűnt volna, ha elmaradása bejelentésével Alföldi nem várja meg, míg a fideszes bizottsági tagok is el nem hajtják Novákot, mondván, nem asszisztálnak ahhoz, hogy saját politikai céljaira használja a bizottságot. De e sorrendiségnek (ki mikor mondott nemet) nincsen még másodlagos jelentősége sem, hiszen a lényeg az, hogy helyes döntésről van szó. Mi keresnivalója is lenne Alföldinek kihallgatói előtt?

Irány Párkány! A többiek, mint mindig, a Pilisen át - K. Dezsőnek ez már nem megy. Az még hagyján, hogy otthagyják, faképnél, keresztutak pléhkrisztusainál piheg, mindig utolsóként érkezik a pilisszentkereszti pihenőkocsmába, a fiúk már a második körnél lekörözték. Azt is kibírta, hogy a Bükkfanyeregben, a szerpentines emelkedőn, midőn szinte egy helyben hajtott, csicsergő lányok csapata könnyedén megelőzte. Azt már nehezen viselte, amikor Attila, ki fölmérvén a terepet tolta a kerékpárt, gyalog (!) utolérte. Megkérdezte: toljalak téged is?, és fütyörészve eltűnt a kanyarban. Tavasszal már ő is leszállt, és akkor határozta el, hogy legközelebb nem jön. Vagy ha mégis, vonattal. Hiszen az esztergomi restiben 550 az unicum, 350 a csapolt Sámson, aztán átsétál a hídon, immár eurós és igazi sörök mellett megvárja a többieket, végre elsőként érkezik. Csakhogy ennek semmi sportértéke. Így hát vonattal ment, de vitte a biciklit is.