(Lásd: Pillanatnyi érdekek, Magyar Narancs, 2010. szeptember 30.) Furcsálló szemöldökemeléssel számoltunk be arról, hogy a vidékfejlesztési tárca érdekképviseleteket megszégyenítő harcossággal áll ki a konfliktus egyik résztvevői köre - a gazdák - mellett. Egy alapvetően a nyitott és elvileg a piaci versenyre alapozott gazdasági rendszerben ez meglehetősen szokatlan: az üzleti-jogi természetű viták normális esetben a bíróságokon dőlnek el. A szaktárca azonban nem elégedett meg a támogató politikai nyilatkozattal: ha formailag önálló képviselői indítvánnyal is, de kifejezetten a gabonavitára szabva lapunk zártakor a kormányoldal úgy módosította az agrárpiaci rendtartásról szóló törvényt, hogy így az már kényelmes menekülőutat kínál a bajba került termelőknek.
Nem szállítasz, buksz
De az ügy messze nem ilyen egyszerű: az állam beavatkozását egy tisztán magánjogi üzleti aktusba aligha hagyják szó nélkül a történet jelenleg vesztesnek látszó résztvevői, a kereskedők. Mi több, egy újabb - természetesen ugyancsak "önálló" - képviselői indítvány miniszteri biztost ültetne az ágazati köztestület nyakába. Mégpedig a jövő nyárig, amíg egy, a jelenlegi agrárpolitikai célokat hatékonyabban szolgáló új kamarai jogszabály nem születik.
A termelők és a feldolgozók közötti vita abból fakadt, hogy az évek óta megszokott felvásárlási rendet az idei időjárás durván fölborította. Persze ennek a lehetősége évek óta, az úgynevezett határidős adásvételi szerződések tömeges elszaporodásával benne volt az amúgy is kiszámíthatatlan magyar agrárágazatban. Tudta ezt mindenki, de az akár már ősszel-tavasszal, a vetés idején is előleget fialó megállapodás nem jött rosszul a termelőknek, az ágazatot uraló nagykereskedőknek pedig pláne érdekükben állt a korai üzletkötés, hiszen a jó előre bebiztosított árualap birtokában tárgyalhattak milliós tételben is partnereikkel, ütemezhették az ebben a szektorban kulcsjelentőségű vasúti és vízi szállításokat. Ez a rendszer az esetek elenyészően kis százalékában fogadja be a kontraktusok pontjai közé a teljesítési kötelezettség vis maior alapú megtagadását - működése sokkal inkább emlékeztet a határidős árutőzsde mechanizmusára: ha nem teljesítesz, buksz.
Márpedig az idén sok ezer termelő nem tehetett mást, mint hogy jelezte: a belvíz, a jégverés és a viharkárok okán a leszerződött mennyiséget nem tudja leszállítani. Amire azt mondták a kereskedők, hogy erről ők nem tehetnek, a szerződést be kell tartani. Augusztusban meg is érkeztek az első fölszólítások a gazdákhoz, amikben - az adott helyzetben a gazdasági jog értelmében megalapozottan - a kereskedők rögzítették, hogy árujukhoz-pénzükhöz akarnak jutni: akár a szállító saját költségén beszerzett áru (vagyis úgynevezett fedezeti vásárlás) révén vagy egyéb szolgáltatással, végső esetben bírósági úton elrendelhető pénzügyi-vagyoni végrehajtással is.
A gazdák nevében elsőként fellépő gazdaköri szervezet emiatt a versenyhivatalhoz fordult, hogy mondja ki: a felvásárlók visszaélnek piaci fölényükkel, és egységesen, kartellszerűen járnak el az ügyben. A hivatal azonban ezt nem állapította meg, mivel szakértőik szerint a magyar gabonafelvásárlás sokszereplős jellege miatt ez kizárható, a szerződések ügyében pedig a bíróság az illetékes. Ez volt az a pont, amikor az agrártárca a már említett módon felemelte szavát a termelők mellett. Közleményükben szó szerint ez állt: "A minisztérium kiáll a gazdák mellett: Vis maior-igazolással rendelkező gazdákat polgári perben sem lehet meghurcolni. A Vidékfejlesztési Minisztérium elfogadhatatlannak tartja, hogy egyes terményfelvásárlók figyelmen kívül hagyják a magyar gazdákat sújtó vis maior helyzetet, és kötbért követelnek tőlük. A minisztérium kiáll a gazdák mellett, és a felvásárlókat felszólítja a törvény betartására. (...) A Vidékfejlesztési Minisztérium tudatában van annak, hogy egyedi szerződések megítélése a bíróság vagy más hatóság hatáskörébe tartozik, azonban jogot formál arra, hogy amennyiben agrárpolitikai célkitűzéseivel ellentétes kereskedelmi gyakorlatról szerez tudomást, álláspontját a széles nyilvánossággal is megismertesse." Törvénymódosításról akkor még szó nem volt, "agrárpolitikai célkitűzésekről" viszont már igen.
Mi azt mondjuk, semmis
Nos, alighanem e célkitűzések egyike öltött konkrét formát a bevezetőben említett néhány mondatos törvénymódosításban. Eszerint ha a gazdálkodó a mezőgazdasági szakhivatal által elismert elháríthatatlan kárt szenved, akkor annak megállapított mértéke szerinti arányban minden további következmény nélkül csökkentheti a felvásárlónak leszállított áru mennyiségét. Kimondja azt is, hogy "semmis az olyan szerződéses kikötés, amely szerint a maga termelte mezőgazdasági termény szolgáltatására elháríthatatlan külső ok (vis maior) miatt egészben vagy részben nem képes termelő a hiányzó mezőgazdasági terményt teljesítés céljára mástól beszerezni vagy helyette más szolgáltatást nyújtani köteles". Az új rendelkezés ráadásul már a korábban megkötött kontraktusokra is érvényes lesz, mivel "a hatályba lépést megelőzően megkötött szerződések esetén a hatályba lépést követően esedékessé váló szolgáltatások tekintetében is alkalmazni kell". Vagyis akinek van a hivataltól papírja arról, hogy kárt szenvedett, annak immár nem kell tartania a nem teljesítés következményeitől. A javaslat egyhangú támogatással ment át a Tisztelt Házon.
A kereskedők mindenesetre írtak egy levelet a képviselőknek és a szaktárca vezetőinek, amelyben egyrészt aggodalmukat hangoztatják a jogalkotás eme lépése miatt. Szerintük ez nemhogy a felvásárlók, de a "kedvezményezett" termelők számára is hátrányos lehet, továbbá értelmezési gondokat is felvet e megoldás. Utóbbi meglátás jegyében november végén, december elején ismét adtak munkát a postásoknak a felvásárlók: az érintett termelőket immár ügyvédi felszólításokkal igyekeznek rábírni a szerződések betartására, mivel álláspontjuk szerint a "hatályba lépést követően esedékessé válás" megfogalmazás egyáltalán nem jelenti az úgynevezett "adásvétel-típusú" szerződések visszamenőleges érvénytelenítését. Végső következtetéseik (amelyek egyike szerint a kormánypárti megoldás a feketepiac felé tereli az ágazatot) között szerepel egy mondat, mely szerint "sajnos a rendkívüli áremelkedések következtében - a könnyen beszerezhető vis maior igazolás birtokában - sok olyan termelő is akadályt közöl, akinél nem volt jelentős terméskiesés". Ez a kitétel alig burkoltan azzal vádolja a hivatalt - végső soron az államot -, hogy egy jogvitában részrehajlóan jár el a piac egyik szereplője kárára. Ugyan, legyinthetnénk, az elmúlt hat hónapban tucatjával történt ilyesmi. Itt mégis másról van szó.
Táncolni csak óvatosan
A magyar agrárágazat a piacgazdaságnak akkor is csak az egyik szektora, ha számos sajátossága miatt - miként a világban szinte mindenütt - különleges szabályozás vonatkozik rá. De ezzel együtt sem fordult elő eddig, hogy a törvényhozási többség a magánüzleteket alapvetően átíró jogrendet vezessen be. Ez nem a nyugdíj- vagy egészségügyi, netán az egyéb közszolgáltatások-közellátások, vagy akár a puszta lakhatás terepe, ahol az államnak joga és adott esetben kötelessége is lehet a közvetlen beavatkozás. Az agrárágazatban ilyenre mind az elfogadott hazai, mind a nemzetközi gyakorlat szerint csak közvetetten, támogatásokkal, illetve kedvezményekkel van mód. A gabonatermelés például a tőkehiány, a drága szállítás és raktározás, a szorongatóan magas földbérleti díjak ellenére is úgy maradhat életképes, hogy területalapú és egyéb utakon folyósított támogatásokhoz jutnak művelői. Erre épül rá a nagy tőkeigényű, de teljességgel - legalábbis eddig - a magánbizniszre alapozott felvásárlás, amelynek meghatározó szereplői külföldi kézben vannak.
Ez utóbbi pedig nem tetszik a jelenlegi magyar kormányerőnek, ahogyan a kiskereskedelmet uraló hasonló viszonyok sem - kíváncsi vagyok, mikor mondják már ki végre nyíltan is. A rendszerből persze szívós jogalkotói munkával ki lehet szorítani mind a külföldieket, mind a polgári vagy bármilyen más színű hatalom számára nem kedves hazai szereplőket is. Ennek a vége viszont más aligha lehet, mint hogy egyszer csak megint lesz állami gabonamonopólium - és akkor a szabad piaci versenynek annyi. Az ilyesfajta lehetőséget azonban kizárja, hogy tagjai vagyunk az Európai Uniónak. Márpedig az unió miatt lehet hőbörögni, de azt komolyan senki sem vitathatja, hogy összességében - és főleg az agrárium felől nézve - több előnnyel jár nekünk benne lenni, mint kimaradni belőle. Tudja ezt Orbán Viktor és csapata is: például ha bizonyos költségvetési elképzelések miatt Brüsszelben összevonják kissé a szemöldököt, és bizonyos források elapadását meglebegtetik, akkor a magyar büdzsé jövő évi hiánycélja máris annyi lesz, amennyinek lennie kell, szabadságharc ide vagy oda. Éppen ezért óvatosan kell táncolnia annak, aki az uniós versenyjog taktusaitól eltérően akarja ropni. Mert ez a jogrend pontosan arra épül, hogy a szabályai mindenkire egyformán és ugyanúgy vonatkoznak. (Nota bene: a felvásárlókra is. Egyáltalán nem biztos, hogy a legutóbb tömegével kiküldött azonos tartalmú ügyvédi teljesítési felszólítások puszta ténye nem minősülhet majd immár a versenyjogot valóban sértő, kartellszerű fellépésnek.) Az állam nem lépheti át e korlátokat, azt meg végképp nem teheti, hogy egyik vagy másik szereplőt saját etikai, politikai vagy egyéb szempontjai szerint előnyben részesíti.
De hát nyilván ezzel is tisztában vannak Orbánék; az eddigi intézkedések alapján lassan körvonalazódó "agrárpolitikai célok" felé vezet más út is. Olyan, ami akár versenyjogi viszonyok között is járható lehet. Például össze lehet hozni a gazdák felülről irányított "önszerveződését". Egy kellően széles körű, bizonyos önigazgatási jogokkal, netán támogatás-hozzáférési előnyökkel körbebástyázott ágazati tömörülést, ami már nem állami szervezet, de az úgynevezett "termelői érdekek" tömeges megjelenítőjeként hatékonyan tárgyalhat még a legnagyobb külföldi felvásárlókkal is - akinek meg nem tetszik majd, mehet a dolgára máshová. Ennek megvan már az állammal eleve szerződéses jogviszonyban álló lehetséges bázisszervezete is: a Magyar Agrárkamara. Talán nem véletlen, hogy még az idén miniszteri biztost küldenek ki ehhez a köztestülethez. A biztosnak egy fontos dolga lesz: a meglévő szervezet és vagyon felett őrködni. Például azért, mert az éppen egy, az előbb említetthez hasonló tömegszervezet induló bázisa lehet. Akkor nem az államnak vagy a jogalkotásnak kell eseti ügyekben (mint például a mostani gabonavita) magára vennie a beavatkozás kényelmetlen terhét, lesz arra megfelelően irányított "civil szervezet". Akár olyan is, amelynek netán kötelezően tagja lesz az ágazati kereskedő is. Aztán e szervezet olyan belső szabályozást kap, amelynek része lehet az ágazaton belüli szerződéses adásvételi rendszer etikai vagy bármilyen más szempontú felügyelete. Ezután egyezkedjenek egymással a felek, de a "kormányzattal partnerként együttműködő civilszervezetnek" adott játéktéren belül, ráadásul a kormány által meghatározott szabályok szerint. És persze ennek az új kamarának olyan vezetői lesznek majd, akik együttműködési készségükről korábban tanúbizonyságot tettek - mondjuk mintaszerűen birtokba vettek és üzemeltetnek 2001 óta tizenkét, korábban tartós állami tulajdonban levő állami gazdaságot.
Akik mindebből a közeli jövőben bekövetkező agrárparadigma-váltást sejtenek ki, nem járnak messze az igazságtól. Hasonló korporatív, bár bizonyos önmozgásra képes mezőgazdasági háttérszervezete volt már egyszer a magyar politikának: a Termelőszövetkezetek Országos Tanácsa a pártállami időkben. A mára elemeire hullott, mindenféle érdekérvényesítésre képtelen, gyakorlatilag a feketekereskedelem határain működő kis- és középtermelői réteg számára még ez is jobb lenne, mint a mai semmi. S hogy ezt a "meghatározó" (értsd: tőkeerős, sok ezer hektáros) gazdaságoknak éppen az aktuális kormányhoz közelebb álló képviselői fogják irányítani? Hát igen, az előző rendszerben is "egységben működött" a háztájik meg a "zöldbárók" vezette téeszek világa, a döntésekben pedig az utóbbiak domináltak. Ha ez a cél, tessék rendesen, becsülettel - ha úgy tetszik, nyíltan - megcsinálni. Kádár János annak idején azt mondta: ami jó a kapitalizmusban, azt át lehet és kell is venni. A jelek szerint működik az fordítva is.
