Vélemény

Lenin 1894-ben írott művének címe így folytatódik: "...és hogyan hadakoznak a szociáldemokraták ellen?" Ma az MSZP tekinti magát a magyar szociáldemokrácia letéteményesének, a "népbarátok", azaz az áldemokraták, szemfényvesztők szerepét pedig az LMP-re osztották, amely objektíve a demokrácia ellenségeinek malmára hajtja a vizet (lásd Lendvai Ildikó pártelnök nyilatkozatát, miszerint ha nem lépteti vissza jelöltjeit, az LMP lesz a bokréta a Fidesz kalapján).

Kaliforniában, Marine megyében, a Golden Gate hídnak a városhoz képest a túloldalán indul a Sir Francis Drake Boulevard, éppen a leghíresebb kaliforniai börtön, a San Quentin előtt. Ez lehetne az a szoros szakmai kapocs, amely összeköti a XVI. századi angol kalózt és kalandort, Francis Drake-et a 2008-ban 4,8 millárd forintos bevételt elkönyvelő, immár tizenhat éves fényes múltra visszatekintő Civil Biztonsági Szolgálat nevű őrző-védő cég egykori tulajdonosával, Pintér Sándor volt és leendő belügyminiszterrel. Semjén Zsolt, a Kereszténydemokrata Néppárt történelmi analógiákhoz vonzódó elnöke számára azonban nem a börtön hozta össze a kalózt a mindenkori Fidesz-belügyminiszterrel, hanem az ismert angol szólás, miszerint "kalózból lesz a legjobb viceadmirális". "Anglia történetének legválságosabb pillanataiban, a spanyol Armada partjaink felé tart" - idézte a koronatanács szó szerinti jegyzőkönyvét a leendő miniszterelnök-helyettes, akinek pártja 1998-ban, amikor utoljára saját neve alatt indult a parlamenti választásokon, a második fordulóban 1479 voksot, a szavazatok 0,31 százalékát szerezte meg. "Döntenünk kell, kinek a kezébe teszi le felséged Anglia sorsát... Hosszú hallgatás után a királynő [I. Erzsébet] azt mondta: Drake. Erre megdöbbenve azt mondta a lordkancellár: de felség, Francis Drake, a kalóz? Erre azt mondta a királynő: Nem, Sir Francis Drake, őfelsége admirálisa." A legyőzött Armada hajóinak fedélzetén 188 katolikus pap volt. A történelmi összehasonlítás jelentőségét megvilágítandó, érdemes felidézni a híres kalóz pályafutásának néhány - a Kereszténydemokrata Néppárt számára releváns - epizódját.

Az április 22-i számban A domináns Balkán című ajánlócikkemben tévesen írtam, hogy Joseph Conrad magyarul frissen megjelent könyve, A párbaj regény, mert elbeszéléskötet. Továbbá a "matróz" helyett is okosabb lett volna tengerészt írnom fiatalkori foglalkozásáról szólva.

Még a parlament nyitóüléséig is napok vannak hátra, s onnan kezdve is hetek a kormányalakításig - nem is szólva a Varga Mihály vezette gazdasági tényfeltáró bizottság jelentéséről, hiszen annak ismerete nélkül felelős kormányzati tényező nem is mondhat semmit. Hanem azért van néhány dolog, amit a választópolgár feltétlenül szeretne.

Lapzártánk délutánján műsorváltozás lesz a Duna Tévén, élőben kapcsolják az igazgatói irodát vagy a parkolót, ahol arról beszélnek, hogy az elcsapott Stohl András helyett ki játssza majd Bordás ezredes szerepét a csatorna frissen vásárolt rendőrségi propagandafilmjében, a Tűzvonalban című sorozat negyedik évadjában. Sorolhatnánk tovább is, a lényeg az, hogy a szombat hajnalban részegen autóbalesetet okozó színészt gyakorlatilag azonmód kirúgták mindenhonnan, ahonnan csak lehetett. A bulvár fürdik a vérében, s a nyilvánosság minden további fórumán is épp keresztre feszítik a tévésztárt, a kiszabható büntetési tételt latolgatják magukat szeretettel komolyan vevő orgánumok. Egy mértékadó periodika kiszámolta, hány millió forintot bukik Stohl András az év hátralevő részében. A "fórumozók" tort ülnek, és a hardcore börtönfilmek sztereotípiáit emlegetik mint az igazság adott esetben egyetlen lehetséges megtestesülését. Akiknek sérülést vagy kárt okozott, látni sem akarják, ellenben pert indítanak egy nagyobb szabású kártérítés reményében. Egy szó, mint száz, az eset túlfutott a bulváron, semmi idő alatt a hétköznapjaink szerves vagy éppenséggel vissza-visszatérő része lett, s a szemünk előtt született meg a népítélet: abcúg Buci! (Így: Buci.) Mármost.

- Háromszázhatvankettes számú Hámán Kató Úttörőcsapat, vigyázz! Fogadás balról, zászlónak tisztelegj! - kiáltja a csapatvezető pajtás, és mi tekintetünket balra fordítva, kifeszített kézfejünket a homlokunkhoz emelve tisztelgünk. A hatalmas platánok lombjai közt átszűrődik a napfény, az iskola fehér ing-úttörőnyakkendőben feszít, a zászlót egy nyolcadikos fiú tartja, mellette úttörőlányok menetelnek a boldog jövő felé, előttük a lépéseik ütemét pergető dobos. Az igazgató elmondja a beszédét, mi énekelünk, a kedvencem a DIVSZ-induló, úgy a fülembe mászik, hogy huszonöt évvel később a gyerekeimnek is megtanítom. A nyolcvanas évek elejét írjuk, erős a gyanú, hogy tét nélküli az egész masírozás, de a mozgalmi dalok és a napsütés átmelengetik az ember szívét.

Nem divatos ma már a haladó-reakciós megkülönböztetés, de az a különbség, amelyet takar, nagyon is létezik. Sokféle mozzanata van, ezek egy részét a liberális-konzervatív, másokat a jobb-, baloldal, ismét másokat az egyenlőségelvű-érdemelvű ellentétpár közvetíti. Hadd maradjak mégis a régies különbségtételnél, de nem hagyománytiszteletből, ami persze illendő volna, hanem azért, mert a modern lélek működésmódját igyekszem föltárni, ehhez pedig elsősorban a genezis körülményeit érdemes átgondolni.

Magyar Narancs, 2010. január 17. A cikk vitathatatlan érdeme, hogy bár az elején kiemeli: "a hagyományos kínai orvoslás (hko) helyzete Magyarországon mindazonáltal csaknem teljesen szabályozatlan, s a kevés létező törvény sem túl kedvező", erre később maga cáfol rá, sőt idéz a szabályozásra vonatkozó 40/1997-es kormányrendeletből is.

Április 18-án, vasárnap zajlott - immár nyolcadszor - a budapesti Élet Menete. Ugyanezen a napon a fővárosi Terror Háza Múzeum előtt is tartottak megemlékezést. E két rendezvényen bal- és jobboldali szónokok beszéltek a holokauszt emlékezetéről, megidézvén azokat az időket, amikor a nyilasok zsidókat gyilkoltak meg vagy deportáltak Magyarországról. A rendezvények különböző emlékezetpolitikai intencióval készültek, ami abból is következik, hogy más és más politikai tábor felvonulási terepének tekinthetők. Az Élet Menetén már évek óta a bal- és a liberális oldal, míg az Andrássy úton a mainstream jobboldal emlékezik - a tragikus eseményekre. Az, hogy a két megemlékezés végre egy napon történt, reménykeltő, hiszen arra utal, hogy ha a koncepcionális egyeztetéstől és az emlékezetpolitikai tartalmak összehangolásától még távol is állnak, de legalább az időpontról egyeztettek a felek. Meggyőződésem az is, hogy mindkét rendezvény szervezőit a jó szándék vezette. Mégis, jövendő tökéletesedésük reményében érdemes megvizsgálni, milyen politikai és történeti szerkezetben zajlottak az események.

E pillanatban úgy tűnik, a következő években dr. Hoffmann Rózsa, a KDNP politikusa lesz a magyar oktatási szféra legfontosabb embere - államtitkári rangban. Minthogy a Fidesznek nincs külön oktatáspolitikai programja (a párt programja említést is alig tesz közoktatási kérdésekről), ha valaki a közoktatás jövőjéről akar megtudni valamit, kénytelen az ő nyilatkozataira hagyatkozni.

Minden tiszta és világos: Orbán Viktor bemutatta kabinetjét. Nyolc minisztérium lesz, a karcsúsítás deklarált oka a takarékosság - legalábbis "a kevesebb minisztérium egyenlő kevesebb hivatalnok" formállogikai okoskodás szerint. Mindazonáltal a nyolcból hat akkor is csúcsminisztériumnak számít, ha hivatalosan nem annak nevezik.

Előbb a Magyar Szocialista Párt elnöksége egyhangúlag, majd az új, immár 59 tagot számláló frakció látványos többséggel (59-ből 50 igen) választotta meg Mesterházy Attilát frakcióvezetőnek. A párt arcának. Magyarul minden úgy pompás, ahogy van, illetve ahogy volt, kábé a választási kampány felkészülési időszakától kezdve. Mesterházy a mi emberünk! Oké. Kié is?

Mez, gatya, sportszár, csuka, törülköző, tusfürdő, kenőcs, indulás. Péntek délután, áll a város, a Jobbszélső, Aki Csak Szeretne Az Lenni, villamossal megy, elsőként érkezik, a csapat, szokás szerint, késik. A Kapus már itt szokott lenni, beöltözve, de az idén abbahagyta. A térde nem bírja. Minden meccs előtt úgy izgult, mintha most debütálna, és idegességében fél óráig szart. Az érkezők már messziről tudták, érezték, Kapusuk már van. Ez hiányzott most a Jobbszélsőnek, Aki, ez a szag a hozzá tartozó Kapussal. A Jobbhátvéd se jön, neki is a térde, de ő még küzd, műtik, tizenhetedszer.

Ha minden jószág, szolgáltatás, termelési erőforrás - elsősorban persze a kifejtett munka - és vagyontárgy pénzben mért ára egyik pillanatról a másikra megtízszereződne, vagy akár százszorosára emelkedne, akkor ezek egymáshoz viszonyított relatív ára nem változna. Egyórai munkáért cserébe ugyanannyi káposztát adnának, mint eddig, és a havi lakbér is ugyanakkora hányadát tenné ki a nominálisan, vagyis pénzben mérve megemelkedett fizetésünknek. Miután anyagi jólétünket és jövedelemszerzési esélyeinket ezek a relatív árak határozzák meg, azokat az emberi magatartásokat, erőfeszítéseket, amelyek eredményeképpen jövedelmek keletkeznek, egy ilyen képzeletbeli változás nem érintené. Ezért is hívjuk a pénzben mért árszintet nominális árszintnek, utalva arra, hogy ez csak a neve, nem a lényege a dolgoknak. Ahhoz persze, hogy lényegi, azaz reál értelemben tényleg ne történjék semmi, még az is kellene, hogy azoknak a vagyonelemeknek is változatlan maradjon a reálértéke, amelyeknek a menynyisége természetüknél fogva csak pénzegységben mérhető - nem pedig darabban, kilóban, hektárban vagy egyéb természetes mértékegységben. Ám ha a hitelekhez, betétekhez, részvényárakhoz meg persze a forgalomban lévő pénz címleteihez is hozzáírnánk a kívánt nullákat, akkor valóban csak egyetlen dolog változna, a pénz egységének reáljavakban kifejezett értéke csökkenne.