Vélemény

Az ország következő miniszterelnöke vasárnap esti győztes beszédében "széles, óriási nemzeti egységről" beszélt, amit a magyarok létrehoztak, és aminek csodájára jár a világ. Ennek a "nemzeti egységnek" a beszédből kitűnően az az 52,73 százaléknyi szavazat, 2 706 292 magyar választópolgár akarata lenne a hordozója, vagy megtestesítője, vagy a kifejezője, amit a Fidesz kapott - igazából nehéz a mondásból a pontos összefüggést kihámozni.

A magyar közoktatás iskolafenntartási és -finanszírozási rendszere mély szerkezeti válságban van. Ez a válság egyszerre érinti az oktatás költséghatékonyságát, az oktatás általános színvonalát, valamint a megfelelő minőségű oktatási szolgáltatásokhoz jutás egyenlő esélyeit. Az itt következő írás ebből a bonyolult szövevényből egyetlen problémát emel ki. Azt, hogy a magyar közoktatás iskolafenntartási intézményrendszere nincs összhangban a magyar közoktatás egyik legalapvetőbb sajátosságával: a szabad iskolaválasztással. Fő állításom az, hogy ez a meg nem felelés a közoktatás rendszerének súlyos torzulásaihoz vezet.

Egy férfi és egy nő ül a bárban. - Lefeküdne velem egymillió dollárért? - kérdi a férfi. - Persze - vágja rá a nő. - És ezer forintért? - Dehogy. Mit képzel, ki vagyok én? - Azt tisztáztuk, hogy ki maga, most már csak az árról tárgyalunk.

Kedd van, kora délután, a szlovák törvényhozás hamarosan dönt az úgynevezett "hazafias törvény" sorsáról - már ha időközben lettek hozzá elegen, mert az ülés kezdetekor a 150 fős parlamentnek csupán 71 tagja kóricált a padsorok között. Némelyek kivonulással múlatták idejüket, mások távolmaradásukkal tüntettek, amiért is (meg Trianon közelgő születésnapja miatt) Pavol Paska házelnök délutánra rendelte vissza a pácienseket.

"A közönség vizsgáztat, de szórakozva teszi azt." (Walter Benjamin) Ki a leggyengébb? A felvetés egyidősnek tűnik a "ki a legerősebb?" kérdésével, de ősi eredete a futballra vonatkoztatva csak látszólagos.

Sokan örülnek, sokan aggódnak, hogy a választásokon győztes Fidesz kényére-kedvére módosíthatja az alkotmányt. Baj-e ez, vagy nagyszerű lehetőség egy rossz rendszer jobbítására?

Választás után Magyar Narancs, 2010. április 15. Kedves Szerk., már pár hete, hogy nagyon nem értem, miért írja a Narancs folyvást, hogy nem tudható, mit ígér(t) Orbán Viktor, mit tartogat a Fidesz a választók, az ország számára.

A választás első fordulója utáni első nemzetközi sajtótájékoztatón, ahol természetesen komoly érdeklődés övezte a leendő miniszterelnök kormányzati terveit, Orbán Viktor meglehetősen kemény és konkrét kérdést kapott. A Financial Times (FT) újságírója szó szerint a következőre volt kíváncsi: "Orbán úr, ön az utóbbi négy évben sok időt töltött a szocialista kormányzat megszorító politikájának támadásával. A következő négy évben minden intézkedésüket vissza fogja vonni? És mit fog tenni a költségvetési hiánnyal? Emlékszik, ön korábban azt mondta, hogy a 3,8 százalékos hiánycél nem reális. Mi a realisztikus hiánycél? Mit fog mondani az IMF-nek? És ha adót csökkent, miből fogja azt finanszírozni, hogy megőrizze a költségvetés egyensúlyát? Önnek is majd csökkentenie kell a kiadásokat?" ("Mr. Orbán, in the last four years you have spent a lot of time attacking the austerity measures of the socialist government. In the next four years are you gonna reverse all the things they've done? And what are you gonna do with the deficit? You know that you've said that the target of 3,8% is not realistic. What is a realistic target? What are you going to say to the IMF? And if you gonna cut taxes, how are you gonna fund these, in terms of keeping the budget balance? Will you have to cut spending as well?")

Szögezzük le az elején, hogy az idei parlamenti választások első fordulója, ahogy már előre sejtettük, földcsuszamlásszerű fordulatot hozott a magyar pártrendszerben. A lehangoló összképen belül az egyetlen üdítő kivételt, zöld színfoltot a Lehet Más a Politika lefordíthatatlan nevű, párttá tömörült civil mozgolódás meggyőző eredménye jelentette.

A rendszerváltás utáni magyar történelem leghosszabb (konkrétan 2006 ősze óta tartó) választási kampánya ért véget a múlt vasárnap (április 11-én). E furcsa kampány céljaiban is eltért az eddig megszokottaktól, hogy tudniillik szavazókat kell szerezni, sokkal inkább arról szólt, hogyan kell egy pillanatnyi állapotot három és fél évig fenntartani: egy érzést konzerválni úgy, hogy ha majd felnyitjuk a konzervdobozt, frissességéből mit sem vesztve fejtse ki hatását. Amit pedig tartósítani kellett, az az őszödi beszéd publikálása, tartalma és interpretációi keltette felháborodás volt. A kampány furcsasága abban is állt, hogy képes volt olyan érzetet kelteni, mintha a "versengés" főszereplői (az MSZP és a Fidesz), s később az önként bejelentkezők is ugyanarra a kapura játszottak volna: a szocialista párt lehetőség szerint megsemmisítő erejű bukására. 'szöd kiszivárgása után a kormánynak, a kormányfőnek nem volt jó lépése, amiről addig - alkalmanként még okkal is - azt hihette, hogy jó, abban is elbizonytalanodott, elvesztette a hitét (s vele a komplett baloldal). Gondoljunk csak az eü-népszavazásra adott reakciókra. A vizitdíj és a többiek azonnali (tehát idő előtti) sértődött visszavonására, a kormánykoalíció hamari felbomlására. A hit elvesztése pedig maga volt a mondott állapot konzerválásának biztosítéka: mert a hit hegyeket mozgat meg. És így csak egy hit maradt a pályán. Aztán a Fidesz már csak őrizte a lángot, a szocialisták meg stréberen hordták hozzá a tüzelőt (jó néhányuk penetráns tolvajlásainak újabb és újabb, ütemesen adagolt fordulataival).

A döntést, hogy a tragikusan elhunyt lengyel államelnököt, Lech Kaczynskit és hitvesét a krakkói Wawelben, a Szent Szaniszló-székesegyházban temethetik el, hivatalosan a székesegyház gazdája, Stanislaw Dziwisz krakkói érsek hozta. A kérést állítólag az államfő testvére és legbensőbb szövetségese, Jaroslaw Kaczynski intézte - vélhetően a lengyel katolikus egyház legfelsőbb köreihez. A világi lengyel állam intézményei fölött mintegy átnyúlva - bár faktum, hogy a III. köztársaság, a rendszerváltáskor újjászületett lengyel állam nem rendelkezik az államelnöki temetésre vonatkozó pontos protokollal. (Az új köztársaság összes eddigi elnöke, Wojciech Jaruzelski, Lech Walesa és Aleksander Kwasniewski még él.) A Wawel viszont a középkori lengyel királyok székhelye és panteonja, sőt egyfajta felfogás szerint az államiságnak mintegy spirituális központja és misztikus kisugárzásának a centruma is - a századfordulón Stanislaw Wyspianski író és festő, a kissé bomlott géniusz egyenesen odatelepítette volna a szejmet is, de ez csak afféle költői túlzás volt. Ezt a felfogást - eddig legalábbis - kissé avíttnak, de mindenképpen érvényben nem lévőnek vélhettük.

A Fidesz elsöprő győzelmével lezárult egy tizenkét éve tartó háború. Kérdés, hogy most a szabadrablás vagy az újjáépítés időszaka következik-e. Történelmi példák sorát lehet hozni arra is, hogy a győztes hadizsákmánynak tekinti az elfoglalt országot, és arra is, hogy okos intézkedésekkel sikeresen pacifikálja - meg arra is, hogy jó szándékú, de buta intézkedésekkel sikertelenül.

Ha igaz a már évek óta fel-felröppenő hír, miszerint a posztmodern kornak vége, akkor mi most egy negyedik idődimenzióban, valahol a jövőn is túl leledzünk. A "modern" ugyanis eredeti latin formájában (modo) annyit tesz, hogy "éppen most", "jelenleg". Három dimenzióhoz szokott szervezetünk nehezen viseli ezt a múlton, jelenen és jövőn túli, poszt-posztmodern létet. Szédülünk, mert minden olyan szédítően gyorsan történt. Még föl sem tudtuk fogni, meg sem tudtuk határozni a magunk számára, hogy mi az a posztmodern, és már vége is.

Magyar Narancs, 2010. április 1. Dunajcsik Mátyás Kertész Imre-kritikájába hiba csúszott: a cikk Csoóri Sándor Nappali ház című cikkéről beszél.