A hit hegyei

Publicisztika

A rendszerváltás utáni magyar történelem leghosszabb (konkrétan 2006 ősze óta tartó) választási kampánya ért véget a múlt vasárnap (április 11-én). E furcsa kampány céljaiban is eltért az eddig megszokottaktól, hogy tudniillik szavazókat kell szerezni, sokkal inkább arról szólt, hogyan kell egy pillanatnyi állapotot három és fél évig fenntartani: egy érzést konzerválni úgy, hogy ha majd felnyitjuk a konzervdobozt, frissességéből mit sem vesztve fejtse ki hatását. Amit pedig tartósítani kellett, az az őszödi beszéd publikálása, tartalma és interpretációi keltette felháborodás volt. A kampány furcsasága abban is állt, hogy képes volt olyan érzetet kelteni, mintha a "versengés" főszereplői (az MSZP és a Fidesz), s később az önként bejelentkezők is ugyanarra a kapura játszottak volna: a szocialista párt lehetőség szerint megsemmisítő erejű bukására. 'szöd kiszivárgása után a kormánynak, a kormányfőnek nem volt jó lépése, amiről addig - alkalmanként még okkal is - azt hihette, hogy jó, abban is elbizonytalanodott, elvesztette a hitét (s vele a komplett baloldal). Gondoljunk csak az eü-népszavazásra adott reakciókra. A vizitdíj és a többiek azonnali (tehát idő előtti) sértődött visszavonására, a kormánykoalíció hamari felbomlására. A hit elvesztése pedig maga volt a mondott állapot konzerválásának biztosítéka: mert a hit hegyeket mozgat meg. És így csak egy hit maradt a pályán. Aztán a Fidesz már csak őrizte a lángot, a szocialisták meg stréberen hordták hozzá a tüzelőt (jó néhányuk penetráns tolvajlásainak újabb és újabb, ütemesen adagolt fordulataival).

A rendszerváltás utáni magyar történelem leghosszabb (konkrétan 2006 ősze óta tartó) választási kampánya ért véget a múlt vasárnap (április 11-én). E furcsa kampány céljaiban is eltért az eddig megszokottaktól, hogy tudniillik szavazókat kell szerezni, sokkal inkább arról szólt, hogyan kell egy pillanatnyi állapotot három és fél évig fenntartani: egy érzést konzerválni úgy, hogy ha majd felnyitjuk a konzervdobozt, frissességéből mit sem vesztve fejtse ki hatását. Amit pedig tartósítani kellett, az az őszödi beszéd publikálása, tartalma és interpretációi keltette felháborodás volt. A kampány furcsasága abban is állt, hogy képes volt olyan érzetet kelteni, mintha a "versengés" főszereplői (az MSZP és a Fidesz), s később az önként bejelentkezők is ugyanarra a kapura játszottak volna: a szocialista párt lehetőség szerint megsemmisítő erejű bukására. 'szöd kiszivárgása után a kormánynak, a kormányfőnek nem volt jó lépése, amiről addig - alkalmanként még okkal is - azt hihette, hogy jó, abban is elbizonytalanodott, elvesztette a hitét (s vele a komplett baloldal). Gondoljunk csak az eü-népszavazásra adott reakciókra. A vizitdíj és a többiek azonnali (tehát idő előtti) sértődött visszavonására, a kormánykoalíció hamari felbomlására. A hit elvesztése pedig maga volt a mondott állapot konzerválásának biztosítéka: mert a hit hegyeket mozgat meg. És így csak egy hit maradt a pályán. Aztán a Fidesz már csak őrizte a lángot, a szocialisták meg stréberen hordták hozzá a tüzelőt (jó néhányuk penetráns tolvajlásainak újabb és újabb, ütemesen adagolt fordulataival).

Ám ez sem mehetett isten-világ untig, s a választás (előre elég pontosan belőhető) eredménye fura helyzetbe hozta a megmaradt egy hívőket, hisz a szocialisták el lettek intézve. Így április 11. óta az az egy hiedelem járja Magyarországon, hogy nem is lesz olyan rossz a kétharmad, a Fidesz kétharmada, mint ahogy a rosszakaróik (a tolvaj komcsik szekértolói) állítják. Hogy a Fidesz majd jól sáfárkodik a reá bízott teljes hatalommal, s legalább nem lesz mellébeszélés, másokra mutogatás - számon kérhető lesz a felhatalmazott. Hiszen miért is ne csinálnák jól? S az érvek innen ismét és szinte megátalkodottan hitbéliek, lévén a Fidesz az elmúlt (kampány)időszakban nem sietett jelét adni annak, hogy mit is csinálna a kétharmadával. Még azt sem mondta, hogy nem lopna, csak azt, hogy a rohadt szocialisták hogy lopnak má'. Most kezd olyanokat mondani, hogy állampolgárságot adna a határon túli magyaroknak, ami azért mégiscsak egy merőben szimbolikus gesztus, vagy átszabná az önkormányzati törvényt, ami önmagában akár üdvös is lehetne, ha jól csinálnák, de nem tudjuk, hogy, miképp akarják. És egyáltalán: lapunk beltestében hosszú cikkben vesszük leltárba a leendő kormánypárt homályban tartott terveit.

Így azonban az előttünk álló vasárnapon a szavazás egy kétharmados biankó csekkről fog szólni, s továbbra is az elmúlt négy év egyetlen felvetését tárgyazza: ami nem más, mint le a (tolvaj) MSZP-vel! Ahelyett, hogy eredeti funkciója szerint az ország kormányzásáról szólna.

Mivel a magunk részéről maradnánk ez utóbbinál, s mert semmit sem tudunk egy (amúgy is szinte biztos) kétharmad következményeiről, de még csak hitelt érdemlő ígéretet sem látunk sem égen, sem padláson, alkalmasint nincs választásunk: vasárnap nem kormányt, hanem demokratikus ellenzéket választunk. Mégpedig azon az alapon, hogy hol melyiknek maradt nagyobb esélye a kétharmad ellen - ennek az eldöntése pedig nem egy bonyolult feladat: négy budapesti körzetben a Fidesszel szemben egyedül maradt LMP-jelöltnek, a többiben az MSZP-jelöltnek.

Neked ajánljuk