Ez a vicc jutott az eszünkbe arról a kérdésről, hogy vajon lehet-e szélsőségesnek nevezni a Jobbikot. Meglehetősen abszurdnak tűnik ugyanis nem szélsőségesnek nevezni azt a pártot, amelynek egyik - egyébként már jogerősen feloszlatott - háttérszervezetéről, a Magyar Gárdáról azt állapította meg a rendőrség, hogy annak "nyíltan vállalt célja az állam rendfenntartó monopóliumának megtörése".
Persze a kérdés nem ilyen egyszerű, a Jobbik politikájának többféle értelmezési lehetősége van. Az elmúlt hónapokban indult is vita ebben a témában: előbb Tóth Csaba (Demokrácia, kirekesztés, lócitrom, Népszabadság, 2009. november 5.) és Debreczeni József (Demokratikus lócitrom, Népszabadság, 2009. október 28.; A világ legfurcsább politológusa, Népszabadság, 2009. november 13.), majd Mészáros Tamás (Tudatlanok, Népszava, 2010. április 17.) és Török Gábor (Miért tart gyávának Mészáros Tamás?, torokgaborelemez.blog.hu, 2010. április 17.) között. Miután a Political Capital több, a "szélsőjobboldallal" foglalkozó elemzést és terjedelmesebb tanulmányt közölt az elmúlt években (például a Magyar Antirasszista Alapítvánnyal közös Látlelet 2008 és 2009 tanulmányok, illetve a közelmúltban publikált Jobboldali Extremizmus Index - DEREX), fontosnak tartjuk kifejteni, hogy szerintünk miért indokolt a szóban forgó megnevezés használata.
1.) A "szélsőjobboldal" terminus nem üres ítélet, és nem "egyszavas kötelező utálkozás", hanem társadalomtudományi, politológiai kategória. A hazai és a külföldi szakirodalom adott esetben parlamenti keretek között politizáló pártok pozíciójának megjelölésére is gyakran használja a szélsőjobboldal (rechtsextremismus, far right, extreme right, right-wing extremism, extréme droite) kifejezést.
2.) A "szélsőjobboldal", a "jobboldali radikalizmus", az "új jobboldal" stb. fogalmak gyakran egymás szinonimájaként jelennek meg a szakirodalomban, és minden ellenkező híreszteléssel szemben nem húzódik közöttük egyértelmű határvonal. Ennek oka, hogy az e szavakkal leírt politikai szereplők, eszmék, szervezetek, pártok és jelenségek sem választhatók el egymástól egyértelműen. A leggyakoribb - elsősorban jogi szempontból szorgalmazott - különbségtétel szerint a radikálisok elfogadják a parlamentáris demokrácia kereteit, annak feszegetésében megmaradnak a szavak szintjén, míg a szélsőségesek tettleg fellépnek ellene. Ezzel az elhatárolással azonban több probléma is van. Egyrészt a parlamentáris demokrácia szabályainak elfogadása nemcsak meggyőződésből, hanem kényszerből is fakadhat, azaz ha elég erősek a demokratikus keretek, akkor a szélsőjobboldalnak nem marad más választása, mint azokon belül maradni. Másrészt erősen kérdéses, hogy a politikában mennyire tehető különbség a szavak és a tettek között. Harmadrészt pedig a történelmi tapasztalatok sem arról tanúskodnak, hogy egy demokratikus választáson induló, parlamentbe kerülő párt szükségszerűen elveti a szélsőséges elveit és eszközeit - gondoljunk csak a német nemzetiszocialisták vagy a magyar nyilaskeresztesek példájára. Mindezek következtében a fogalmi tisztázás még ott sem sikerült, ahol erős törekvés volt - például Németországban - a rechtsextremismus és a rechtsradikalismus fogalmának különválasztására.
3.) A "szélsőjobboldali" ideológia vagy politika címszó alatt sokféle tartalmat érthetünk, erre nem alakult ki egységes felfogás a társadalomtudományokban. Ahány szerző, annyiféle meghatározás, ám néhány elem minden szélsőjobboldali ideológiában alapvetőnek tűnik. A téma egyik legtöbbet idézett szakértőjének számító Cas Mudde szerint ezek az ultranacionalizmus, az idegenellenesség, a rendpártiság és a jóléti sovinizmus. Ugyanakkor vannak ennél jóval szigorúbb definíciók is, így például Jürgen Falter és Siegfried Schumann meghatározása szerint a szélsőjobboldaliság magában foglalja az ultranacionalizmust, az etnocentrizmust, az antikommunizmust, az antiparlamentarizmust, az antipluralizmust, a vezérelvűséget, az Amerika-ellenességet, a militarizmust, a rendpártiságot és a kulturális pesszimizmust.
4.) A hazai közbeszédben vitát váltott ki a Jobbik tőkeellenessége is. Találkozhatunk olyan véleménnyel, amely szerint emiatt a Jobbik nem is nevezhető igazán szélsőjobboldali pártnak, hanem inkább szélsőbaloldalinak, "nemzeti bolsevistának" stb. Csakhogy a szélsőjobboldaltól egyáltalán nem idegen a tőkeellenesség, különösen nem az "idegen tőke", a "nagytőke" vagy a "globális tőke" elutasítása. Már a 19. század végén létrejött radikális jobboldal is kapitalizmusellenes volt, az állam szerepének növelését szorgalmazta a klasszikus liberalizmus elveivel szemben. Ugyanez volt jellemző a két világháború közötti szélsőjobboldalra, Szálasi Ferenc hungarizmusa pedig a kommunistákhoz hasonlóan egyfajta tervgazdaságot hirdetett. A tőkeellenesség tehát nem megkülönböztető jellemző, hanem közös pont a szélsőbal és a szélsőjobb politikájában.
5.) Súlyos hiba egy párt politikáját csupán a hivatalos, leírt programja alapján megítélni és definiálni. Nem pusztán azért, mert a párt politikája magától értetődően többet jelent a hivatalos programnál - így például beszédeket, nyilatkozatokat és szimbólumokat -, hanem mert az írásos program finomabb hangszerelése a Jobbiknál teljesen nyilvánvaló politikai taktika, amely egyfelől a számonkérhetőség lehetőségét igyekszik minimalizálni, másfelől megjeleníti a párt nagyra nőtt szavazótáborának megfelelő többszólamúságot. Nem véletlen, hogy a programelemzés nem túlságosan hatékony eszköz a szélsőséges pártok politikájának vizsgálatára - sőt, önmagában ez voltaképpen semmilyen párt vizsgálatához sem elegendő.
6.) Hiba az is, ha valaki azzal a felkiáltással utasítja el a Jobbik politikájának szélsőjobboldaliként leírását, hogy a pártra szavazó több százezer választó nem lehet mind szélsőséges. Ezt senki nem is állította, de egy párt politikáját nem kizárólag a választói alapján ítélhetjük meg. Másrészt viszont egy sikeres párt legalább annyira formálja a választóit, mint amennyire megfelelni igyekszik nekik.
7.) Nem látható előre, hogy milyen irányba mozdul majd el a Jobbik a parlamenti keretek között, de eddigi történetét tekintve jelenleg a legszigorúbb szélsőjobb-definícióknak is megfelel. Mindenekelőtt az állam erőszak-monopóliumát nyíltan megkérdőjelező Magyar Gárda - legalábbis szimbolikus - fenntartása miatt, amellyel nem mellékesen egy jogerős bírósági döntéssel is szembemegy a párt. Kiemelendő továbbá az is, hogy a Jobbik 2006 vége óta nyíltan cigányellenes kampányt folytat, azaz Magyarország egyik legsúlyosabb társadalmi problémáját gátlástalanul és a következményekre való tekintet nélkül használta politikai haszonszerzésre. Vita egyedül talán az antiparlamentarizmus okán merülhet fel. Egy olyan pártról ugyanakkor, melynek elnöke a közelmúltban jelentette ki, hogy "a Jobbik Országgyűlésbe jutása és győzelme nem azt jelenti majd, hogy eggyel több parlamenti párt lesz, hanem azt, hogy néhány hónap múlva néggyel kevesebb", a legkevesebb, amit állíthatunk, hogy ellentmondásosan viszonyul a parlamentarizmushoz és a pluralizmushoz. A két világháború közötti szélsőjobboldal és a mai szélsőjobboldal közötti egyik fontos különbség éppen az, hogy az utóbbi sosem egyértelműen totalitárius, megfogalmazott politikai céljai ebből a szempontból szándékoltan homályosak.
8.) Bár a "szélsőjobboldal" kategória használatának kétségtelenül van normatív tartalma, ez nem feltétlenül akadálya a jelenségek megértésének (legalábbis nem jobban, mint bármilyen más kategória, amellyel megpróbáljuk leírni a Jobbik politikáját). A nácizmus jelenségét és sikerét például a második világháború után igen kevesen vizsgálták hűvös elemzői távolságtartással vagy éppen empátiával. Hasonló mondható el a kommunizmus rémtetteiről is. Mégis, tudásunk egy része az e rezsimekkel szemben nyíltan állást foglaló szerzők tollából származik. Hannah Arendt a totalitarizmus jelenségét boncolgató, humanista alapállásból írt, így szükségképpen "elfogult" művei és az általuk indukált viták például sokkal inkább segítették, mint hátráltatták a totális rendszerek természetének megértését. Nem kell a Jobbik politikájához semlegesen viszonyulni ahhoz, hogy a jelenséget elemezhessük. Világos persze az is, hogy a "szélsőjobboldal" elnevezés politikailag felhasználható definíció. Csakhogy ugyanez elmondható akkor is, ha valaki például "jobboldali radikálisnak" vagy éppen "nemzeti radikálisnak" nevezi a Jobbikot. A különbség mindössze annyi, hogy az előbbi a Jobbik ellenében megfogalmazott definíció, az utóbbi meghatározás pedig a Jobbik önmeghatározásának a megerősítése.
A szerzők a Political Capital elemzői.
