Már nem kell félni - Tippek és jó tanácsok kezdőknek

  • Halász Áron
  • 2014. augusztus 27.

Veló Világ

Noha a kerékpározás nem igényel sem speciális tudást, sem különleges felszerelést, sokan annak ellenére sem mernek biciklire ülni, hogy nyakunkon a közbringa, zajlik a Bringázz a Munkába! kampány, és már a szomszéd vezérigazgató is félretette a kocsiját. A kedvükért gyűjtöttünk össze néhány kedvcsináló jó tanácsot.

A biciklizés már rég nem egy különös városi kaszt tevékenysége, nem hippihóbort vagy a szegények kényszere. Ma már egyre közelebb kerülünk azokhoz a nyugati városokhoz, ahol a tanár, a diák, a cégvezető, az autószerelő és bárki más egyszerre ül bringára. Ma már nem fognak furcsán nézni rád, ha biciklivel érkezel, inkább a kíváncsiság a legjellemzőbb, hogy "jé, így is lehet?".

Nem igaz, hogy biciklivel csak a bringaút két vége között lehet tekeregni. A kerékpáros a forgalom teljes jogú résztvevője, akit ráadásul sokkal jobban látnak az autóval közlekedők, ha az úton teker. A gyakorlást kis forgalmú utcákon és/vagy hét végén kell elkezdeni, de nagyon fontos, hogy a biciklista tartson szemkontaktust a többi közlekedővel, és persze ismerje a közlekedési szabályokat. Menet közben nagyon kell figyelni, hogy a kerékpáros ne kerüljön az autók tükrének holtterébe, illetve a kellő oldaltávolság betartására. A járdán biciklizést nem ajánljuk: a gyalogos veszélyben érzi magát, ha séta közben száguldoznak körülötte.

A sisak hasznos, de tudni kell, hogy csak a szubjektív biztonságérzeten segít. Felmérések szerint a védőfelszerelésbe bújt bringásokra sokkal kevésbé vigyáz a többi közlekedő, hiszen azt hiszik, "ő védve van". Amúgy a sisak és a fényvisszaverő mellény viselése nem kötelező mindenhol. Előbbi csak lakott területen kívül és 40 km/óra fölötti sebességgel robogva kötelező, a mellényt pedig lakott területen kívül és rossz látási viszonyok közt, illetve sötétben kell felhúzni.

A városi bringázáshoz a klaszszikus city bike, a tanyasi libakergetőnek is csúfolt bicikli teljesen alkalmas, sőt! A hollandok, a dánok vagy a németek nem véletlenül tekernek ilyennel, ez a típus ugyanis nem kér kompromisszumot az öltözködés során, de kényelmes tempóban, átlagos távolságot megtéve még így is gyorsabb leszel, mint a tömegközlekedésben, a várakozással együtt, vagy autóval a dugóban állva. Ha esik az eső, egy laza esőkabát csodákra képes, télen pedig a réteges öltözködésre és az ízületek védelmére érdemes odafigyelni. Ma már egyre többen tekernek a munkahelyükre öltönyben, kosztümben vagy akár magassarkúban is. Ma már a bicikli az önkifejezés része, de a kétkerekű Trabant vagy Volvo előnye, hogy legalább nem füstöl.

A bicikli a legolcsóbb közlekedési eszköz. A határ természetesen itt is a csillagos ég, a nagy luxusmárkák is előálltak a maguk kerékpármodelljeivel, és aki szeretné, akár nyers vasból is megépíttetheti álmai egyedi bringáját. Az említett bicikliskultúrák példájából kiindulva viszont egy átlagos városi bicikli nem igényel nagy kiadást, ráadásul azt is csak egyszer kell a boltban hagyni.

Karbantartásra - a különleges eseteket leszámítva - nem kell többet áldozni évi egy tank benzin áránál. A vásárlást viszont érdemes szakboltban intézni, a hipermarketek dömpingárui mellé ugyanis csak ritkán társul szakértelemmel bíró szervizes, aki be is állítja neked a bringát. Használt biciklit könnyen beszerezhetünk az internetről, viszont ebben az esetben is előzze meg a vásárlást egy szervizlátogatás, ahol könnyen kiszúrják az esetleges hibákat.

A mondás szerint "olcsó bringa, drága lakat, sokáig a tiéd marad", és van is ebben némi igazság. Akárcsak az autóknál, túlságosan vonzó járművel vagy ne parkoljunk az utcán, vagy vigyázzunk rá nagyon. Egyszer kell csak beruházni egy tízezer forint körüli erős acélláncra vagy U alakú lakatra, a tolvajok nem fognak nekiállni az ilyesmivel bajlódni, ha már úgyis találnak a közelben egy könnyen elvágható spirálzárral lekötött másik biciklit. Aki félti a bringáját, a hátsó kereket megfogó külön zárral is rátehet egy lapáttal a biztonságra.

Azt ajánljuk, hogy minél feltűnőbb helyen hagyjuk a lezárt biciklit, és kizárólag olyan tárolóhoz vagy oszlophoz lakatoljuk, amit nem lehet kihúzni a földből. Minden mozdítható elemet szedjünk le róla, a gyorszáras kereket pedig zárjuk össze a vázzal.

Nem károsabb

Ami az egészségtelen levegőt illeti, a városi levegő sehogy sem egészséges. Egy Budapesten végzett nemzetközi kutatás szerint a biciklis közlekedő csak a szennyező forrás közelében van kitéve a káros anyagoknak, míg egy autóban sokkal tovább "cipeljük magunkkal" őket.

Ha a bevásárlás kerül szóba, azt szintén érdemes bringával elintézni. Minden bicikliüzletben lehet kapni kormányra szerelhető kosarat vagy csomagtartó táskát. Tény, hogy nincs minden közért és piac előtt tároló, de ahol van, oda érdemes mindenképpen biciklivel menni, ugyanis megpakolva is sokkal könnyebben haza lehet kerekezni, mint gyalog vinni a cuccokat. Ugyanakkor tartózkodjunk szatyrok kormányon való lóbálásától, különösen a kezdőknek nem ajánljuk e "klasszikus", ámde veszélyeket rejtő szállítási módszert. És nem ajánljuk kezdőknek a gyerekszállítást sem! A KRESZ szerint 10 éven aluliakat előre vagy hátra szerelt pótülésen szállíthatunk, de mivel "a tapasztalatot" nem írja elő, csak tanácsolni lehet, hogy kizárólag rutinosok induljanak útra gyermekükkel.

 

(cyclechic.hu)

Figyelmébe ajánljuk

Jens Lekman: Songs for Other People’s Weddings

„Ha valaha szükséged lenne egy idegenre, hogy énekeljen az esküvődön, akkor szólj nekem” énekelte Jens Lekman az első lemezén. A több mint két évtizede megjelent dal persze nem egy apróhirdetés akart lenni eredetileg, hanem az énekes legkedvesebb témájáról, az elérhetetlen szerelemről szólt.

Péterfy-Novák Éva: A Nevers-vágás

A szerző olyannyira nem bízik az olvasóiban, hogy már az első novella előtt, a mottó vagy az ajánlás helyén elmagyarázza, hogyan kell értelmezni a kötet címét, noha a könyv második felében elhelyezett címadó novella elég egyértelműen kifejti, hogy miről is van szó.

Mocskos játszma

  • SzSz

Shane Black farzsebében több mint harminc éve ott lapul a Play Dirty cím – anno a Halálos fegyver folytatásának szánta. Az eredeti forgatókönyv minden bennfentes szerint zseniális volt, sötétebb, mocskosabb, mint a zsarupáros meséje, ám épp ezért a stúdió, a producer és Richard Donner rendező is elutasította. Black viszont szeret ötleteket újrahasznosítani – ennek belátásához elég csak ránézni filmográfiájára –, így amikor jött a lehetőség, hogy Donald E. Westlake Parker-könyveiből készítsen filmet, gyorsan előkapta a régi címet.

33 változat Haydn-koponyára

Négy év után újra, ugyanott, ugyanazon alkotók közreműködésével mutatták be Esterházy Péter darabját; Kovács D. Dániel rendező a korábbitól alig különböző verziót hozott létre. A 2021-es premiert az író halála után közvetlenül tartották meg, így azt a veszteség drámaisága hatotta át, most viszont új szemszögből lehet(ne) megnézni Haydn koponyáját, és rajta keresztül az egyik legönironikusabb magyar szerzőt.

Suede: Antidepressants

A Brett Anderson vezette Suede nem nagyon tud hibázni a visszatérése óta. A 2010-es években készítettek egy ún. színes albumtrilógiát (Bloodsports, 2013; Night Thoughts, 2016; The Blue Hour, 2018), jelen évtizedben pedig megkezdtek egy újabb, ezúttal fekete-fehér háromrészes sorozatot. Ennek első része volt az Autofiction négy évvel ezelőtt, amelyet a tagok a Suede punklemezének neveztek.

Az elveszett busz

  • - ts -

A katasztrófafilmről okkal gondolhatnánk, hogy rövid idő adatott neki. Fénykorát a hetvenes években élte, de rögtön ki is fáradt, s a kilencvenes évekre már kicsit cikivé is vált. Utána pedig már csak a fejlődő filmkészítési technikák gyakorló pályáján jutott neki szerep.