Először a líra.
„A hónap végén tudom postázni, vagy ha úgy is jó Janó, akkor a kis Balsainak, az ügyvédednek odaadom a Kúrián, 7-én felségsértési ügyünk felülvizsgálatának tárgyalásán, stanicliben” – írta lapunk egykori főszerkesztője, Vágvölgyi B. András, aki éppen perben áll Áderral egy róla megosztott katonatörténet miatt. Ez tényleg maga a költészet: „ha úgy is jó Janó”.
A líra után a dráma, a kikezdhetetlen katarzis.
„Eddig is kaptak olyan emberek lovagkeresztet, aki másképp gondolkodnak a világról, más értékrend szerint élnek, mint én, más területen, másfajta sikereket értek el. Volt, akinek a nevét olvasva még büszkébb lettem a birtokomban lévő kis zöld dobozkára, volt, akinek a nevét látva kevésbé. Most viszont úgy érzem nekem is gesztust kell gyakorolnom, mert a szavak itt már nem elegendőek” – jegyezte meg Pásztory Dóri kétszeres paralimpiai bajnok úszó, lapunk külsős munkatársa.
És a zabolázatlanul gyermeki próza.
„Megvolt a magam keresztje. Mostantól nincs – tudjuk, miért. Remélem, valami megváltozhat, és remélem, akiktől annak idején kaptam, megértik és megbocsátják” – így Garaczi László író, aki Facebook-oldalán megosztotta Bayer Zsolttal esett egyetlen találkozásának élményét is: „Bayer Zsolttal egyszer találkoztam, a Kennedyn egy hosszú repülés után az amerikai útlevél-ellenőrzésre várakozó sorban. Mérgelődött, kiabált, hol magyarul, hol csökött angolsággal, hogy neki fontos dolga van, engedjék előre. Nyomakodott, tülekedett, veszekedett. De nem ez az érdekes. Ami érdekes, az a fején volt: egy cowboy-kalap”.
És végül a vagány.
Fliegauf Bence filmrendező ezzel zárta Ádernak küldött sorait: „Bayer Zsolt állami kitüntetése elleni tiltakozásom jeléül mégis Önnek küldöm vissza. Dugja – hogy mást ne mondjak – a többi közé!”
A legnagyobb meglepetés
azért az volna, ha Áder Jánosnak is lenne ehhez bármi hozzáfűznivalója. De mit mondhatna? Hogy megtiszteltetésnek veszi a megkeresést?
Pedig annak vehetné. Ezek szerint ugyanis még vannak az országban olyanok, akik úgy vélik, Áder János „valaki”.
