Tébolyspirál ­– A Fidesz támogatja a hatodikosok drogtesztjét

  • 2014. december 8.

Villámnarancs

Osztály, vigyázz! Mindenki vegyen egy poharat, s kettesével irány a mosdó! Ma a vizeletmintát vesszük… Egymást hajszolják a tébolyba a vesztüket érző fideszesek.

Személyesen Rogán Antal, a kormánypárt frakcióvezetője jelentette be ma délben a parlamentben, hogy a Fidesz parlamenti képviselőcsoportja nagy többséggel támogatja Kocsis Máté azon javaslatát, mely drogszűrésre kötelezné a gyerekeket 12-től 18 éves korig… továbbá a politikusokat és az újságírókat.

Először is, rendben van: a reggeli vizeletünket viheti Kocsis, az estit Rogán, aztán legyenek boldogok vele. Kérhetnek repetát is.

false

 

Fotó: MTI

Másodszor viszont ne intézzük el azzal, hogy: nyugi, csak a tétet emelték, s továbbra is blöffölnek. Mától még többen rágódnak majd ezen a gumicsonton, de addig sem agyalnak azon, hogy rángatták ennyire a talajszint alá ezt az országot. S hát szakértők már úgy is kimutatták, hogy a dolog technikailag kivitelezhetetlen lenne, s különben is annyiba kerülne, hogy annyi közpénz már nincs is (leginkább azért, mert hazavitték).

Ne intézzük el ennyivel, mert az efféle öngerjesztő, egymás stimuláló idiotizmusnak pontosan olyan a természete, hogy nem bír kijönni belőle az, akit egyszer elkapott a gépszíj.

Ennek a történetnek sincsen láthatóan jó vége. Még akkor sem, ha megint jön a főnök, s eljátssza a bazári majmot, mint az internetadóval. Hogy visszavonom… Nagy volt a tiltakozás, nem kell vizelnetek, kedves gyerekek.

A méreg már elszabadult, bárhogy is lesz, a tébolyspirálból menet közben nincs kiszállás.

Figyelmébe ajánljuk

Fél disznó

A film plakátján motoron ül egy felnőtt férfi és egy fiú. Mindketten hátranéznek. A fiú azt kutatja döbbenten, daccal, hogy mit hagytak maguk mögött, a férfi önelégülten mosolyog: „Na látod, te kis szaros lázadó, hova viszlek én?

Ketten a gombolyagok közt

Az Álmok az íróból lett filmrendező Dag Johan Haugerud trilógiájának utolsó darabja. Habár inkább az elsőnek érződik, hiszen itt az intimitás és a bimbózó szexualitás első lépé­seit viszi színre.

Dinnyék közt a gyökér

Ha van olyan, hogy kortárs operett, akkor A Répakirály mindenképpen az. Kovalik Balázs rendezése úgy nagyon mai, hogy közben komolyan veszi a klasszikus operett szabályait. Továbbírja és megőrzi, kedvesen ironizál vele, de nem neveti ki.

Az esendő ember felmutatása 5.6-os rekesszel, 28-as optikával

  • Simonyi Balázs
Az október közepén elhunyt Benkő Imre az autonóm fotóriport műfajában alkotott, a hétköznapiból metszett ki mintákat, és avatta az átlagost elemeltté. Méltóságot, figyelmet adott alanyainak, képeiről nyugalom, elfogadás és az ezredforduló évtizedeinek tömény lenyomata világlik.

Trump, a nagy béketeremtő?

Bár a gázai háborút sikerült leállítani, a Trump-féle „peace deal” valójában ott sem egy békemegállapodás, legfeljebb egy keretterv. Ukrajna esetében viszont Trump még a béketerv precíz kiszabásáig sem jutott el.

Vadászok, kergetők, árulók

Nyíltan támogatja a Magyar Önvédelmi Mozgalom a Mi Hazánk céljait – kérdés, hogy a Fideszt is kiszolgálják-e. Az utóbbi időben sokan léptek be a szervezetbe. Egyes tagok úgy vélik, hogy a mozgalomra túl nagy hatást gyakorolnak a pártok.