A tömegközlekedés hőskorában evidenciának számított, hogy „a villamoson lármázni és énekelni tilos”. Már 1892-ben rendeletet hoztak e tárgyban, és úgy tűnt, hogy ez a szabály örökre szól. Hosszú ideig valóban ennek a szellemében jártak el a kalauzok, talán még dicséretet is kaptak határozott fellépésükért.
Ám 1949-ben magas helyről érkezett levélke a BKV-előd BSZKRT Akácfa utcai központjába. A panaszos azon háborodott fel, hogy a villamos személyzete munkásdalokat éneklő fiatalokkal szemben járt el. A probléma kezelését bizonyos Garamszegi szakosztályvezetőre bízták, aki 1949 augusztusában írta meg közlekedéstörténeti jelentőségű feljegyzését a témával kapcsolatosan.
„Egyes túlbuzgó kalauzaink leszállíttattak a villamosról munkásdalokat éneklő ifjúsági csoportot. Kalauzainknak ez a túlbuzgóságból eredő eljárása egy régi, 55 éves hatósági rendelkezésen alapult, amely rendelkezés a villamoson a lármázást és éneklést tiltja. Ha a rendelkezés célját vizsgáljuk, meg kell állapítani, hogy annak rendeltetése az utasok nyugalmának megvédése, elsősorban az italos emberek kurjongatásai ellen, nem jelentheti azonban, hogy szervezett csoportok lelkesedésből a népi demokrácia propagálására villamoson ne énekelhessenek.”
| ||
Persze valószínűleg nem lett volna ekkora felhajtás, ha az eset nem éppen a Világifjúsági Találkozó idejére esik, melyre 80 országból érkeztek a dalos kedvű ifjak. Garamszegi szakosztályvezető külön kiemelte, hogy „az említett esetben elkövetett hibát súlyosbítja az, hogy bár a Világifjúsági Találkozóval összefüggő rendeletekben és utasításokban ismételten a legnagyobb előzékenységre intettük alkalmazottainkat, ezek a sajnálatos esetek mégis megtörténhettek”.
Ráadásként Garamszegi megalkotott egy „áthidaló” rendeletet is, ami végképp tisztázni kívánta az ellentmondásos helyzetet. E szerint „az éneklés tilalmáról szóló rendelkezések olyképp értelmezendők, hogy az éneklés kocsijainkon csak az esetben tilos, ha az a többi utasok nyugalmát vagy a jó ízlést sérti, vagy az ének tartalma a népi demokratikus szellemmel össze nem egyeztethető”.
Mivel a szakosztályvezető nem akart újabb fiaskót, megpróbált minden részletet tisztázni. „Természetesen az éneklési tilalom feloldása nem jelenti azt, hogy a népi demokrácia énekei oly formában, oly körülmények közt vagy oly egyének által énekeltessenek, amelyek a népi demokrácia megkívánt tekintélyének csökkentésére alkalmasak” – írta, majd gyorsan hozzátette azt is, hogy „különösen nem engedhető meg az, hogy ittas vagy egyéb elítélendő magatartást tanúsító egyének demokratikus vagy munkásindulók éneklésével azokat profanizálják”.
| ||
Arról nem tudunk, hogy ezt követően előfordultak-e botrányos esetek, ám a történet csattanója mégis az, hogy az érvényes rendelet szellemében eljáró kalauzt – biztos, ami biztos – felelősségre vonták.
