Keresztes háború a káromkodás ellen – ráadásul a villamoson!

  • Zsigmond Gábor
  • 2015. augusztus 27.

Villamos, szék

Nehéz elképzelni, milyen lehetett az utasok és a katonásan fellépő kalauzok viszonya az 1930-as, 1940-es évek Budapestjén. De rendeleteket és utasításokat tanulmányozva úgy tűnik, nem volt felhőtlen.

Már a BSZKRT dolgozói lapjának „humor” rovatában is előkelő helyet foglalnak el az utasokról szóló élcelődő adomák. Az ártatlan, művi tréfákból csak sejteni lehet, hogy a valóság ennél is rosszabb volt. Rá is bukkantunk egy 1940-ben kelt utasításra, amelyben vitéz Ujházy igazgatóhelyettes rendelt el külön oktatást a forgalmi dolgozóknak „az utazóközönséggel szemben tanúsítandó előzékeny és udvarias magatartás” címmel. Úgy látszik, a korábbi fejtágítók nem sokat értek, mert mint megtudjuk: „Az utazóközönség köréből érkező panaszlevelek azt mutatják, hogy alkalmazottaink az ismételt oktatások dacára sem tanúsítanak megfelelően előzékeny és udvarias magatartást az utazóközönséggel szemben. Az alkalmazottak egy része megadja ugyan a kért felvilágosítást, ha az utas kérdést intéz hozzája, de ezt olyan modorban és hangnemben teszi, hogy az jogosan sérti az utasok önérzetét.”

Nem ismertek tréfát

Nem ismertek tréfát

Fotó: fortepan.hu


Ám a céltudatos oktatómunka sem hozta meg a várt eredményeket, különben fölöslegesnek tűnne egy alig másfél évvel később kiadott másik céges rendelet a káromkodásról. Ráadásul ezt már maga a vezérigazgató írta alá. Az utasítás – némi politikai áthallással – arról rendelkezett, hogy „a káromkodás beszennyezi beszédünket és eldurvítja az egymás közötti érintkezést. Ennek a rossz szokásnak a leküzdésére országos mozgalom indult meg. E mozgalomnak különös jelentőséget ad az a keresztes háború, amelyet Hazánk Európa nemzeteivel együtt az istentagadó bolsevizmus ellen folytat. Elvárom, hogy alkalmazottaink ezt az igaz emberhez méltatlan, alacsonyrendű szokást ne csak a maguk körében igyekezzenek gyökerestől kiirtani, hanem szolgálatuk közben is segítsék elő a nemes célú mozgalom törekvéseit.”

Nem volt persze elég a beosztott munkatársak megregulázása. A kor utaskapcsolati attitűdjének megfelelően – persze a megfelelő törvényi hivatkozással – előírták az utasok megnevelését is: „Törvényeink az istenkáromlást és a káromkodás bűncselekménynek, illetve kihágásnak minősítik és szigorúan büntetik. Az istenkáromlást sem otthonukban, sem pedig munkahelyükön ne tűrjék el és ha szolgálatuk teljesítése közben akár társaik, akár a közönség körében káromlást hallanak, a magáról megfeledkezett káromkodót kellő türelemmel figyelmeztessék.”

Anyázás másképp

Anyázás másképp

 

 

Bármennyire is hihetetlen, de a kalauzok irodáiba plakátokat is vittek a központból, hogy „a szolgálati helyeken kifüggesztett figyelmeztető fali képek emlékeztessék valamennyi alkalmazottunkat a káromkodás elleni küzdelemben rájuk háruló kötelességre”.

Figyelmébe ajánljuk

Népi hentelés

Idővel majd kiderül, hogy valóban létezett-e olyan piaci rés a magyar podcastszcénában, amelyet A bűnös gyülekezet tudott betölteni, vagy ez is olyasmi, ami csak elsőre tűnt jó ötletnek.

A hiány

László Károly, a háborút követően Svájcban letelepedett műgyűjtő, amikor arról kérdezték, miért nem látogat vissza Auschwitzba, azt válaszolta, hogy azért, mert nem szereti a nosztalgiautakat.

Fagin elsápad

Pong Dzsun Ho társadalmi szatírái, Guillermo del Toro árvái, vagy épp Taika Waititi szeretnivalón furcsa szerzetei – mindegy, merre járunk, a kortárs filmben lépten-nyomon Charles Dickens hatásába ütközünk.