Keresztes háború a káromkodás ellen – ráadásul a villamoson!

  • Zsigmond Gábor
  • 2015. augusztus 27.

Villamos, szék

Nehéz elképzelni, milyen lehetett az utasok és a katonásan fellépő kalauzok viszonya az 1930-as, 1940-es évek Budapestjén. De rendeleteket és utasításokat tanulmányozva úgy tűnik, nem volt felhőtlen.

Már a BSZKRT dolgozói lapjának „humor” rovatában is előkelő helyet foglalnak el az utasokról szóló élcelődő adomák. Az ártatlan, művi tréfákból csak sejteni lehet, hogy a valóság ennél is rosszabb volt. Rá is bukkantunk egy 1940-ben kelt utasításra, amelyben vitéz Ujházy igazgatóhelyettes rendelt el külön oktatást a forgalmi dolgozóknak „az utazóközönséggel szemben tanúsítandó előzékeny és udvarias magatartás” címmel. Úgy látszik, a korábbi fejtágítók nem sokat értek, mert mint megtudjuk: „Az utazóközönség köréből érkező panaszlevelek azt mutatják, hogy alkalmazottaink az ismételt oktatások dacára sem tanúsítanak megfelelően előzékeny és udvarias magatartást az utazóközönséggel szemben. Az alkalmazottak egy része megadja ugyan a kért felvilágosítást, ha az utas kérdést intéz hozzája, de ezt olyan modorban és hangnemben teszi, hogy az jogosan sérti az utasok önérzetét.”

Nem ismertek tréfát

Nem ismertek tréfát

Fotó: fortepan.hu


Ám a céltudatos oktatómunka sem hozta meg a várt eredményeket, különben fölöslegesnek tűnne egy alig másfél évvel később kiadott másik céges rendelet a káromkodásról. Ráadásul ezt már maga a vezérigazgató írta alá. Az utasítás – némi politikai áthallással – arról rendelkezett, hogy „a káromkodás beszennyezi beszédünket és eldurvítja az egymás közötti érintkezést. Ennek a rossz szokásnak a leküzdésére országos mozgalom indult meg. E mozgalomnak különös jelentőséget ad az a keresztes háború, amelyet Hazánk Európa nemzeteivel együtt az istentagadó bolsevizmus ellen folytat. Elvárom, hogy alkalmazottaink ezt az igaz emberhez méltatlan, alacsonyrendű szokást ne csak a maguk körében igyekezzenek gyökerestől kiirtani, hanem szolgálatuk közben is segítsék elő a nemes célú mozgalom törekvéseit.”

Nem volt persze elég a beosztott munkatársak megregulázása. A kor utaskapcsolati attitűdjének megfelelően – persze a megfelelő törvényi hivatkozással – előírták az utasok megnevelését is: „Törvényeink az istenkáromlást és a káromkodás bűncselekménynek, illetve kihágásnak minősítik és szigorúan büntetik. Az istenkáromlást sem otthonukban, sem pedig munkahelyükön ne tűrjék el és ha szolgálatuk teljesítése közben akár társaik, akár a közönség körében káromlást hallanak, a magáról megfeledkezett káromkodót kellő türelemmel figyelmeztessék.”

Anyázás másképp

Anyázás másképp

 

 

Bármennyire is hihetetlen, de a kalauzok irodáiba plakátokat is vittek a központból, hogy „a szolgálati helyeken kifüggesztett figyelmeztető fali képek emlékeztessék valamennyi alkalmazottunkat a káromkodás elleni küzdelemben rájuk háruló kötelességre”.

Figyelmébe ajánljuk

Hurrá, itt a gyár!

Hollywood nincs jó bőrben. A Covid-járvány alatt a streamingszolgáltatók behozhatatlan előnyre tettek szert, egy rakás mozi zárt be, s az azóta is döglődő mozizási kedvet még lejjebb verte a jegyek és a popcorn egekbe szálló ára.

Profán papnők

Liane (Malou Khebizi), a fiatal influenszer vár. Kicsit úgy, mint Vladimir és Estragon: valamire, ami talán sosem jön el. A dél-franciaországi Fréjus-ben él munka nélküli anyjával és kiskamasz húgával, de másutt szeretne lenni és más szeretne lenni. A kiút talán egy reality show-ban rejlik: beküldött casting videója felkelti a producerek érdeklődését. Fiatal, éhes és ambiciózus, pont olyasvalaki, akit ez a médiagépezet keres. De a kezdeti biztatás után az ügy­nökség hallgat: Liane pedig úgy érzi, örökre Fréjus-ben ragad.

Viszonyítási pontok

Ez a színház ebben a formában a jövő évadtól nem létezik. Vidovszky György utolsó rendezése még betekintést enged színházigazgatói pályázatának azon fejezetébe, amelyben arról ír, hogyan és milyen módszerrel képzelte el ő és az alkotógárdája azt, hogy egy ifjúsági színház közösségi fórumként (is) működhet.

Kliséből játék

A produkció alkotói minimum két olyan elemmel is élnek, amelyek bármelyikére nagy valószínűséggel mondaná egy tapasztalt rendező, hogy „csak azt ne”. Az egyik ilyen a „színház a színházban”, ami könnyen a belterjesség érzetét kelti (ráadásul, túl sokszor láttuk már ezt a veszélyesen kézenfekvő megoldást), a másik pedig az úgynevezett „meztelenül rohangálás”, amit gyakran társítunk az amatőr előadásokhoz.