Keresztes háború a káromkodás ellen – ráadásul a villamoson!

  • Zsigmond Gábor
  • 2015. augusztus 27.

Villamos, szék

Nehéz elképzelni, milyen lehetett az utasok és a katonásan fellépő kalauzok viszonya az 1930-as, 1940-es évek Budapestjén. De rendeleteket és utasításokat tanulmányozva úgy tűnik, nem volt felhőtlen.

Már a BSZKRT dolgozói lapjának „humor” rovatában is előkelő helyet foglalnak el az utasokról szóló élcelődő adomák. Az ártatlan, művi tréfákból csak sejteni lehet, hogy a valóság ennél is rosszabb volt. Rá is bukkantunk egy 1940-ben kelt utasításra, amelyben vitéz Ujházy igazgatóhelyettes rendelt el külön oktatást a forgalmi dolgozóknak „az utazóközönséggel szemben tanúsítandó előzékeny és udvarias magatartás” címmel. Úgy látszik, a korábbi fejtágítók nem sokat értek, mert mint megtudjuk: „Az utazóközönség köréből érkező panaszlevelek azt mutatják, hogy alkalmazottaink az ismételt oktatások dacára sem tanúsítanak megfelelően előzékeny és udvarias magatartást az utazóközönséggel szemben. Az alkalmazottak egy része megadja ugyan a kért felvilágosítást, ha az utas kérdést intéz hozzája, de ezt olyan modorban és hangnemben teszi, hogy az jogosan sérti az utasok önérzetét.”

Nem ismertek tréfát

Nem ismertek tréfát

Fotó: fortepan.hu


Ám a céltudatos oktatómunka sem hozta meg a várt eredményeket, különben fölöslegesnek tűnne egy alig másfél évvel később kiadott másik céges rendelet a káromkodásról. Ráadásul ezt már maga a vezérigazgató írta alá. Az utasítás – némi politikai áthallással – arról rendelkezett, hogy „a káromkodás beszennyezi beszédünket és eldurvítja az egymás közötti érintkezést. Ennek a rossz szokásnak a leküzdésére országos mozgalom indult meg. E mozgalomnak különös jelentőséget ad az a keresztes háború, amelyet Hazánk Európa nemzeteivel együtt az istentagadó bolsevizmus ellen folytat. Elvárom, hogy alkalmazottaink ezt az igaz emberhez méltatlan, alacsonyrendű szokást ne csak a maguk körében igyekezzenek gyökerestől kiirtani, hanem szolgálatuk közben is segítsék elő a nemes célú mozgalom törekvéseit.”

Nem volt persze elég a beosztott munkatársak megregulázása. A kor utaskapcsolati attitűdjének megfelelően – persze a megfelelő törvényi hivatkozással – előírták az utasok megnevelését is: „Törvényeink az istenkáromlást és a káromkodás bűncselekménynek, illetve kihágásnak minősítik és szigorúan büntetik. Az istenkáromlást sem otthonukban, sem pedig munkahelyükön ne tűrjék el és ha szolgálatuk teljesítése közben akár társaik, akár a közönség körében káromlást hallanak, a magáról megfeledkezett káromkodót kellő türelemmel figyelmeztessék.”

Anyázás másképp

Anyázás másképp

 

 

Bármennyire is hihetetlen, de a kalauzok irodáiba plakátokat is vittek a központból, hogy „a szolgálati helyeken kifüggesztett figyelmeztető fali képek emlékeztessék valamennyi alkalmazottunkat a káromkodás elleni küzdelemben rájuk háruló kötelességre”.

Figyelmébe ajánljuk

Candide és az elveszett objektivitás

Politikai irányultságuktól függetlenül a legtöbb összeesküvés-elméletet hasonló intellektuális impulzusok mozgatják: valamilyen rejtett igazság felfedése (általában vélt vagy valós igazságtalanság eltörlése céljából), és a hatalom/elnyomás forrásának egy jól beazonosítható (és célba vehető) pontba tömörítése.

A bomlás virága

1990, Kijev, a Szovjetunió az utolsókat rúgja, egyesek már tudni vélik, mások elképzelni se, de a „kommunizmus” szót már senki ki nem ejti a száján – talán a hősnő kitüntetésekkel dekorált nagypapája szóba hozná („Elvtársak! Kedves barátaim!”), de senki nem figyel köszöntőjére.

Mi történik a föld alatt?

A Nemzeti Nagykönyvtár könyvkiadói részlegén szolgálatot teljesítő Becsey Gergely egy emberi füldarabot talált az egyik könyvszállító kocsi platóján, majd a szintén könyvtáros barátjával, Zoltánnal nyomozni kezdenek.

Közlemény

  • Narancs

Kedves Olvasóink,

lapunk idei utolsó száma a jövő héten jelenik meg, és csütörtök helyett már szerdán megvásárolható lesz a megszokott árushelyeken. 

Megint lebukott egy pap

Történetesen megint egy úgynevezett NER-pap (ez valami olyasmi kifejezés, mint a komcsi alatt a békepap volt, tulajdonképpen most is nyugodtan hívhatnánk őket békepapoknak, ugyan, mi változott).