A kamera közben ráérősen pásztáz a filmstúdión, amelyben egy 19. századi faházikót rendeztek be. Ilyen, negyedik falat átdöntő játékossággal indul A csoda, azt sejtetve, hogy A francia hadnagy szeretője-szerű, posztmodern műfaji zsonglőrmutatvány következik – pedig Sebastián Leilo thrillerbe ágyazott drámája ezután meglepően földhözragadtan, az angol kosztümös mozik megfontolt tempójában halad tovább. És épp ebben rejlik a nagy mutatvány: míg a bűvész kezét figyeljük, az alaposan rászed minket.
Sokáig úgy tűnik ugyanis, a film legnagyobb kérdése az: létezik-e isteni csoda, vagy az egész csak szemfényvesztés? Ezt akarja kideríteni főhősünk, egy Lib nevű ápoló is, akit azért rendelnek a 19. századi ír vidékre, hogy gondját viselje egy kislánynak, aki a családja szerint négy hónapja egy falatot sem evett. Egyedül mennyei mannával táplálkozik – állítják a szülők, és ugyanebben akarnak hinni a helyi bölcsek is. Csodák márpedig nincsenek – állítja Lib, és egyedül egy furfangos riporterben talál szövetségesre.
A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!
