Visszhang: dokumentumfilm

A legmélyebb lélegzet

Visszhang

Laura McGann költői és áramvonalas műve mintha A szerelem tüzének víz alatti variációja lenne.

Míg Katia és Maurice Krafft vulkanológusokat a tűzhányók, addig A legmélyebb lélegzet párosát, Alessia Zecchinit és Stephen Keenant a nagy kékség iránti szerelem hozza össze. Mindannyian a természet és a veszély megszállottjai, akik olyan helyekre vágytak, melyek halandó embernek elviselhetetlenek. Sara Dosa dokumentumfilmjében a rendkívüli tudományos elhivatottság kapja a főszerepet, McGann az emberfeletti sportteljesítményre fókuszál, ám mindketten egy szerelmi történet keretébe foglalják mondanivalójukat.

Zecchini és Keenan különböző karrierutat járnak be a szabadtüdős merülésben: a nőt minden kudarc a világcsúcsok döntögetése, a férfit egy halálközeli merülési élmény a biztonság erősítése felé hajszol. Útjaik versenyző és biztosító búvárként keresztezik egymást a Bahamákon, innentől elválaszthatatlanok mint szerelmesek és edzőtársak. Legnagyobb közös tervük a dahabi víz alatti ív átúszása. McGann elbeszélésében végig lebegteti a közelgő tragédiát, ám szenzációhajhászás helyett inkább melankolikus hangulatot teremt. Nyilván a szélsőséges téma hatása, hogy időnként elragadja a romantika, és hőseit is elmosódott, eszményítő távolságban tartja, akiket csak barátok és családtagok elbeszéléseiből ismerhetünk meg. A földöntúli víz alatti felvételek szinte végig feledtetik, hogy sok újdonságot nem tudunk meg, csak ezredszerre is érezzük, hogy a közös megszállottság összekovácsol.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Neked ajánljuk

Jön a bolond!

  • - turcsányi -

William McKinley-vel jól elbánt Hollywood. Az Egyesült Államok 25. elnöke mind ez idáig az egyetlen, aki merénylet áldozataként négy elhunyt potus közül nem kapott játékfilmet, de még csak egy részletet, epizódot sem.

Út a féktelenbe

Már a Lumière testvérek egyik első filmfelvételén, 1895-ben is egy érkező vonat látványa rémisztette halálra a párizsi közönséget.

Cica az istállóban

„Attól, hogy egy kóbor macska a Spanyol Lovasiskola istállójában szüli meg a kiscicáit, még nem lesznek lipicaiak” – imigyen szólt egy névtelen kommentelő a film rendezőjének honosítási ügyét olvasva.

A hegyek hangja

„Ez a zene nem arra való, hogy hallgassuk, hanem arra, hogy táncoljunk rá” – magyarázza a film – eredeti címén, a Sirāt – egyik szereplője a sivatagi rave-partyban eltűnt lánya után kutató Luisnak (Sergi López) a film magját alkotó technozene értelmét. Az apa fiával, Estebannal (Bruno Núñez Arjona) és kutyájukkal, Pipával érkezik a marokkói sivatag közepén rendezett illegális rave-fesztiválra, hogy elszántan, de teljesen felkészületlenül előkerítse Mart.

A jóság hímpora

Krasznahorkai László első poszt-Nobel-regénye játékos, bonyolult, színpompás mű. Főszereplője egy múzeumi lepketudós, entomológus (azaz a rovartan szakértője), akit váratlanul egy bonyolult elméleti problémával keres meg a munkájában elakadt író, bizonyos Krasznahorkai László, aki kísértetiesen emlékeztet a nyilvános fellépésekből és megnyilatkozásokból ismert Krasznahorkai Lászlóra.

Főszerepben az Első sírásó

A november 6-án zárult igazgatói pályázaton Lipics Zsoltot hirdették ki győztesnek Darabont Mikold ellenében, azonban nagyon sok ellentmondás és fordulat jellemezte az elmúlt időszakot. A régi-új igazgató mellett csupán a NER-es lapokban folytatott sikerpropagandája szólt, pályázata egy realista, szakmaiságra építő programmal ütközött meg.