Míg Katia és Maurice Krafft vulkanológusokat a tűzhányók, addig A legmélyebb lélegzet párosát, Alessia Zecchinit és Stephen Keenant a nagy kékség iránti szerelem hozza össze. Mindannyian a természet és a veszély megszállottjai, akik olyan helyekre vágytak, melyek halandó embernek elviselhetetlenek. Sara Dosa dokumentumfilmjében a rendkívüli tudományos elhivatottság kapja a főszerepet, McGann az emberfeletti sportteljesítményre fókuszál, ám mindketten egy szerelmi történet keretébe foglalják mondanivalójukat.
Zecchini és Keenan különböző karrierutat járnak be a szabadtüdős merülésben: a nőt minden kudarc a világcsúcsok döntögetése, a férfit egy halálközeli merülési élmény a biztonság erősítése felé hajszol. Útjaik versenyző és biztosító búvárként keresztezik egymást a Bahamákon, innentől elválaszthatatlanok mint szerelmesek és edzőtársak. Legnagyobb közös tervük a dahabi víz alatti ív átúszása. McGann elbeszélésében végig lebegteti a közelgő tragédiát, ám szenzációhajhászás helyett inkább melankolikus hangulatot teremt. Nyilván a szélsőséges téma hatása, hogy időnként elragadja a romantika, és hőseit is elmosódott, eszményítő távolságban tartja, akiket csak barátok és családtagok elbeszéléseiből ismerhetünk meg. A földöntúli víz alatti felvételek szinte végig feledtetik, hogy sok újdonságot nem tudunk meg, csak ezredszerre is érezzük, hogy a közös megszállottság összekovácsol.
Ez egy remek cikk a nyomtatott Magyar Narancsból, amely online is elérhető.
Ha szeretné elolvasni, kérjük, fizessen elő lapunk digitális kiadására, vagy ha már előfizető, lépjen be!
Támogassa a független sajtót! Olvassa a Magyar Narancsot!
