Majd, mintha nem is esne olyan távol a kora barokktól, Bartók következik, a Szólószonáta g-moll nyitóakkordja. És nem esik: Bartók Bachot tanulmányozta ugyanis, amikor Menuhin kérésére „irka-firka” másolási munkák mellett hozzálátott a komponáláshoz. Saluste-Bridoux interpretációját hallva sem kerülheti el a hallgató figyelmét, hogy milyen nehéz darabról van szó, mégis nyugalom árad az első tételből. A vehemensebb Fugában intellektuális, a túlvilági Melodia tételben pedig lelki rátermettségét is bizonyítja az előadó, hogy aztán ráforduljon a briliáns Prestóra, a szólóhegedűre komponált tételek talán egyik legnehezebbikére.
Ez egy remek cikk a nyomtatott Magyar Narancsból, amely online is elérhető.
Ha szeretné elolvasni, kérjük, fizessen elő lapunk digitális kiadására, vagy ha már előfizető, lépjen be!
Támogassa a független sajtót! Olvassa a Magyar Narancsot!