Majd, mintha nem is esne olyan távol a kora barokktól, Bartók következik, a Szólószonáta g-moll nyitóakkordja. És nem esik: Bartók Bachot tanulmányozta ugyanis, amikor Menuhin kérésére „irka-firka” másolási munkák mellett hozzálátott a komponáláshoz. Saluste-Bridoux interpretációját hallva sem kerülheti el a hallgató figyelmét, hogy milyen nehéz darabról van szó, mégis nyugalom árad az első tételből. A vehemensebb Fugában intellektuális, a túlvilági Melodia tételben pedig lelki rátermettségét is bizonyítja az előadó, hogy aztán ráforduljon a briliáns Prestóra, a szólóhegedűre komponált tételek talán egyik legnehezebbikére.
A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Ha szeretné elolvasni, legyen ön is a Magyar Narancs előfizetője, vagy ha már előfizetett, jelentkezzen be!
