A fősodorban talán csak Quentin Tarantino kísérletezett az utóbbi időben (Django elszabadul), bár az ő gárdája sem tisztán fekete színészekből állt (erre csak Mario Van Peebles Posse című 1993-as művében volt példa). Pedig bőven rótták ők is a prérit, köztük Nat Love, Rufus Buck vagy Stagecoach Mary. Jeymes Samuel nekik tesz igazságot, nagy elánnal és kifogástalan stílusérzékkel. Túlzott történelmi hűséggel ugyan nem vádolható, a hangsúly inkább a gesztuson van.
Ez egy remek cikk a nyomtatott Magyar Narancsból, amely online is elérhető.
Ha szeretné elolvasni, kérjük, fizessen elő lapunk digitális kiadására, vagy ha már előfizető, lépjen be!
Támogassa a független sajtót! Olvassa a Magyar Narancsot!
