A fősodorban talán csak Quentin Tarantino kísérletezett az utóbbi időben (Django elszabadul), bár az ő gárdája sem tisztán fekete színészekből állt (erre csak Mario Van Peebles Posse című 1993-as művében volt példa). Pedig bőven rótták ők is a prérit, köztük Nat Love, Rufus Buck vagy Stagecoach Mary. Jeymes Samuel nekik tesz igazságot, nagy elánnal és kifogástalan stílusérzékkel. Túlzott történelmi hűséggel ugyan nem vádolható, a hangsúly inkább a gesztuson van.
A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Ha szeretné elolvasni, legyen ön is a Magyar Narancs előfizetője, vagy ha már előfizetett, jelentkezzen be!
