Nyers és viszonylag hagyománytisztelő garázspunkot játszanak, de két évvel ezelőtti, második nagylemezük, a Comfort to Me mégis nagyot robbant, azóta pedig turnéztak a Green Day vendégeként, és végigjárták az összes nagy fesztivált a Glastonburytől a Primaveráig. Nincs az a cikk, amely nem írná le róluk, hogy mennyire jók koncerten, a magyar közönség ezt az idei Sziget hétfői napján tapasztalhatta meg először.
A Sniffersnek szerencséje volt, hogy a hét legérdektelenebb főfellépőjével, Macklemore-ral játszottak egy időben, és így az ő koncertjükre is meglehetősen sokan összegyűltek. Az pedig hamar egyértelművé vált, hogy tényleg nagyon szórakoztató őket nézni. A ritmusszekció kinézetre és játékra is beleillene bármelyik streetpunk zenekarba, a gitáros Dec Martins visszafogottságában is vicces jelenség, az énekesnő Amy Taylor pedig az első perctől az utolsóig uralta a színpadot. Ugrált, táncolt, bohóckodott, fekvőtámaszokat nyomott, felest öntött az egyik fotós szájába, közben látható jó kedvvel kiabálta végig a koncertet. Taylorék műsorának a legnagyobb tétje az volt, hogy a kis terjedelmű és nem annyira változatos életműhöz képest hosszú szett mikor válik kissé fakóvá vagy önismétlővé, de különösebb erőlködés nélkül képesek voltak fenntartani az érdeklődést. A Sniffers tényleg nagyon jó koncertzenekar.
Ez egy remek cikk a nyomtatott Magyar Narancsból, amely online is elérhető.
Ha szeretné elolvasni, kérjük, fizessen elő lapunk digitális kiadására, vagy ha már előfizető, lépjen be!
Támogassa a független sajtót! Olvassa a Magyar Narancsot!
