Eddigi négy egész estés mozijuk mind páratlan a maga nemében: az ír folklór történeteit feldolgozó trilógiájuk (Kells titka; A tenger dala; Wolfwalkers) és A kenyérkereső című felnőttmeséjük is kézzel rajzolt, kidolgozott figurákkal, lebilincselő történettel és összetett figurákkal operáló film. Legújabb dobásuk, az Apám sárkánya adaptáció (mint A kenyérkereső), Ruth Stiles Gannett 1948-as gyerekregényét filmesíti meg. Csakhogy az animáció technikáján kívül gyakorlatilag minden hiányzik belőle, ami a stúdió előző alkotásait olyan emlékezetessé tette.
A mondavilág helyett a nagyon is fájdalmas valóságban járunk: egy kisfiú és édesanyja kénytelenek feladni kisboltjukat és a nagyvárosba költözni, új életet kezdeni. A nincstelenség kettejük viszonyát is próbára teszi, a kisfiú egyenesen világgá megy: egy beszélő macska biztatására a titokzatos Vad Szigetre utazik, hogy kiszabadítson egy sárkányt. A sárkány leginkább Süsüre hasonlít, a többi, félelmetesnek tűnő lény pedig olyan, mintha a Cartoon Network valamelyik újabb sorozatából szökött volna el. Animációtól szokatlan módon egyik hős sem válik túl szimpatikussá, a történet végig esetleges marad, de a való világ és a Vad Sziget közötti párhuzam mégsem túl meggyőző. A mondanivaló annyi lenne, hogy nem kell tökéletesnek lennünk – a Cartoon Saloontól ez most afféle mentegetőzésnek hat.
A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Ha szeretné elolvasni, legyen ön is a Magyar Narancs előfizetője, vagy ha már előfizetett, jelentkezzen be!
