Az én csontsovány nővérem című, 2016-os tabutörő dolgozatával a kibontakozni látszó pályafutás tekintetében nagy reményeket ébresztő Sanne Lenken új filmjében is kamasz lány néz szembe életet meghatározó traumával (súlyosan depressziós édesanyja öngyilkosságával), de pont olyan jól nevelten küzd meg vele, hogy az kielégítse jól nevelt tinédzserek aranyosságigényét. Giccshatáron át-átmerészkedő monológokban társalog a melankolikusan mosolygó vagy a meghalást már fájlalván szomorúan révedező elhunyt mamával, szemrehányásokkal illeti a révedezést fő tevékenységként gyakorló, olykor sírni sem restellő papát. Az inkább sértődött, mint gyászoló kislány viszont elhatározta, hogy többet nem sír. Egyebet is elhatározott: valóságos tét nélküli fogadalmai (haját levágja, könyvet nem olvas, háziállatot nem tart, és stand up sztárként hódítja meg a világot) mind arról szólnak, hogy nem és nem lesz olyan, mint a szülei. Az utóbbi törekvéshez, mármint a komikusi hivatáshoz viszont nem ártana némi humor. Bár osztálytársai nem vevők rá, a kislány erőltetett poénjai végül meghódítják a családból, barátokból és azok barátaiból, továbbá a kisvárosi bár nyájas vendégeiből álló közönséget, akik nem győzik bátorítani „olyan mint én, csak másképp” földijüket. A papa végre nevet, a kislány végre sír. Lám, lám! Mindenre van megoldás.
A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!
