Nem volt ez könnyű örökség, a brit zenész hosszú időn keresztül igyekezett apja árnyékából kilépni, és ez, az előző évtizedben megjelent lemezeivel sikerült is. Baxter Dury, apjához hasonlóan, nem énekesi adottságaival hódít, a szintifunkos-diszkós alapokra inkább csak rádumál.
Legutóbbi lemeze, a tavalyi I Thought I Was Better Than You nem a legerősebb darabja a diszkográfiájának, de azért így is örömteli hír volt, hogy Magyarországra is ellátogat.
A Magyar Zene Háza nagyterme, ha szellősen is, de megtelt Dury és három hangszeres társának fellépésére. Míg a frontember lemezeken többnyire szenvtelen hangon mormog és dörmög, a koncerten jóval nagyobb intenzitással adta elő dalait, néha már-már úgy viselkedett, mintha egy punk zenekarban üvöltözne. Színpadi jelenléte inkább valamiféle performance-ra emlékeztetett, az instrumentális részek alatt úgy járkált fel-alá, mintha kocsmai verekedésre készülne, máskor úgy ünnepeltette magát, mintha éppen megnyert volna egy bokszmeccset. A közönség jól vette a lapot és hatalmas ovációval fogadta az új album dalait is, amelyek a műsor gerincét adták. Duryt mintha ez meg is lepte volna kissé, a koncert második felében egyre többször esett ki a szerepéből és eresztett meg egy-egy kisfiús mosolyt. Egészen őszintének tűnt a koncert végén elmondott hálálkodás a budapesti közönségnek, de természetesen kedvenc szavát, a fuckingot azért belefűzte legalább háromszor.
Ez egy remek cikk a nyomtatott Magyar Narancsból, amely online is elérhető.
Ha szeretné elolvasni, kérjük, fizessen elő lapunk digitális kiadására, vagy ha már előfizető, lépjen be!
Támogassa a független sajtót! Olvassa a Magyar Narancsot!
