Ha ráadásul ez a lemez death metal – azaz minden létező zenei stílus közismerten legkeményebbjei közé sorolható –, akkor pláne érdemes ránézni, hogy mi történhetett. A harmadik lemezénél járó denveri Blood Incantation kiadványa persze a Time-lista nélkül is érdekes lett volna, hiszen olyat hoztak ebben a műfajban, amit nagyon hosszú ideje senki nem tudott: újat tettek hozzá. A recept annyi, hogy a death metalban optimális esetben mindig is jelen lévő progresszív rockos megoldásokat mindenki másnál őszintébben vették elő. Ennek köszönhetően az Absolute Elsewhere néha már-már Pink Floydba hajlik, amit az is jól mutat, hogy bár technikailag hat dalról beszélünk, a lemez valójában két-két rettentő hosszú, de „papíron” feldarabolt szerzeményből áll. Ha kell, progrock, ha kell, drone, ha kell, ambient, ami olyan természetesen hömpölyög a szellős mozdulatlanságból az egyre durvább riffek felé, hogy az igazán metálos kapálásoknál szinte fel sem tűnik, hogy itt már nem szintiszőnyegről, hanem gyomorból jövő hörgésről van szó. Ehhez jár a gyakorlatilag tökéletes hangzás, amelybe valamiféle 1970-es évekbeli koszt is sikerült elrejteni úgy, hogy közben minden hangszer teljes mértékben 21. századi módon került a helyére. Akár annak is érdemes megpróbálkoznia a szövegeiben az emberi tudat eltűnéséről hörgő Blood Incantation harmadik lemezével, aki eddig azt gondolta, képtelen ennyire szélsőséges hangoskodást befogadni.
Ez egy remek cikk a nyomtatott Magyar Narancsból, amely online is elérhető.
Ha szeretné elolvasni, kérjük, fizessen elő lapunk digitális kiadására, vagy ha már előfizető, lépjen be!
Támogassa a független sajtót! Olvassa a Magyar Narancsot!
