Visszhang: film

Mr. Crocket

  • SzSz
  • 2024. december 17.

Visszhang

A 90-es évek iránt érzett nosztalgia tán sohasem múlik el, ám manapság a korszak komfortműsorai élik reneszánszukat.

Ilyen-olyan formában újjáéledt a Szex és New York, a Kaliforniába jöttem, a Bír-lak és a The Wonder Years is; a tévében festegető Bob Ross kvázi önéletrajzi filmet kapott; míg Fred Rogersről, akin amerikai gyerekek milliói nőttek fel, dokumentum- és játékfilm is készült. Hasonló tévészereplő Mr. Crocket is, ő azonban a rendező, Brandon Espy rövidfilmjéből származik – de így is nehéz letagadnia Rogers hatását. Ő is a kisebbeket szórakoztatva játszik, dalol és táncol – ám van egy sötét titka: műsorával valósággal megbabonázza nézőit, akikkel ha rosszul bánnak, a Kör című japán horrort imitálva kimászik a képernyőből, bosszút áll a szülőkön, és elrabolja a gyerekeket.

Nem is olyan rég a Ragyogj TV, ragyogj igyekezett megragadni az évtized kazettaszagú nosztalgiáját és azt, hogy hogyan nőhettek fel gyerekek milliói úgy, hogy lényegében a képernyő nevelte fel őket.

A Mr. Crockettől távol áll a társadalomkritika vagy az elvont fogalmazásmód: nem akar mást, mint kaszabolni, és azt sem túl eredeti módon. Nem csak a külsőségeiben ölti fel a 90-es évek gúnyáját: azokat az időket idézi, amikor a horror még nem vette véresen komolyan sem magát, sem a nézőjét, amikor lényegében mindegy volt, hogy a maszkos vagy bajszos gonosztevő késsel vagy hurkapálcával gyilkolja meg az arra érdemes sikolykirálynőket. Ma viszont mindez már se nem rémisztő, se nem túl szórakoztató.

Ez egy remek cikk a nyomtatott Magyar Narancsból, amely online is elérhető.
Ha szeretné elolvasni, kérjük, fizessen elő lapunk digitális kiadására, vagy ha már előfizető, lépjen be!
Támogassa a független sajtót! Olvassa a Magyar Narancsot!

Neked ajánljuk

Népi hentelés

Idővel majd kiderül, hogy valóban létezett-e olyan piaci rés a magyar podcastszcénában, amelyet A bűnös gyülekezet tudott betölteni, vagy ez is olyasmi, ami csak elsőre tűnt jó ötletnek.

A hiány

László Károly, a háborút követően Svájcban letelepedett műgyűjtő, amikor arról kérdezték, miért nem látogat vissza Auschwitzba, azt válaszolta, hogy azért, mert nem szereti a nosztalgiautakat.

Fagin elsápad

Pong Dzsun Ho társadalmi szatírái, Guillermo del Toro árvái, vagy épp Taika Waititi szeretnivalón furcsa szerzetei – mindegy, merre járunk, a kortárs filmben lépten-nyomon Charles Dickens hatásába ütközünk.

Vörös posztó

Ismertem valakit, aki egy stroke-ból kigyógyulva különös mellékhatással élt tovább: azt mondta, amit gondolt. Jót, rosszat, mindenkinek bele a szemébe, rosszindulat, számítás és óvatoskodás nélkül. Nehéz volt vele találkozni, mindig ott volt a veszély, hogy mint egy kegyetlen tükörben, hirtelen meglátjuk valódi önmagunkat. De jó is volt vele találkozni, mert ha megdicsért valakit, az illető biztos lehetett benne, hogy úgy is gondolja.

Szeplőtelen fogantatás mai köntösben

Bullshit munkahelyen vesztegelsz, ahol ráadásul csip-csup kiszolgáló feladatokkal is téged ugráltatnak, csak azért, mert nő vagy? Kézenfekvő menekülési útvonalnak tűnik, hogy elmész „babázni”. Persze ha nincs férjed vagy barátod, a dolog kicsit bonyolultabb – de korántsem lehetetlen.

Realista karikatúrák

Tizenkilenc kortárs szerző írta meg, mit jelentett az elmúlt egy-két évtizedben Magyarországon felnőni. Változatos a névsor: van pályakezdő és többkötetes író, eddig elsősorban költőként vagy gyerek- és ifjúsági könyvek szerzőjeként ismert alkotó is.

Jövő idő

A politikai pártokat nem szokás szeretni Magyarországon, mi tagadás, a pártok adtak s adnak is okot erre jócskán.