A profi vetítési technika precízen működteti a színpadképeket, és egy mexikói karnevál meg egy magyar falunap színeit kavarja eggyé. A jeleneteket feliratokkal osztják fejezetekre, mint a némafilmeken.
A tánc olykor egészen flamencós, feszes, már-már versenytánc jellegű, annak összes groteszkségével. Kifejezetten élvezetes, amikor a látványcirkusz kikacsint a kortárs felé. Persze nincs zsákbamacska: az előadás szórakoztatni akar, lenyűgözni, azon az áron is, hogy hanyagolja a merész formai kísérleteket. A Fridát táncoló Eleonora Accalai hasonlít is a filmben Fridát alakító Salma Hayekre, aki szintén akkor jeleníti meg a legkifejezőbb módon a főhőst, amikor visszafogott a mozgása és a mimikája.
Két szokatlan és a „popkultúrától” idegen figura azért van ebben az előadásban is: egy arctalan alak, aki talán kétszer bukkan fel, de a jelenléte hátborzongató, és a hűtlen férjet, Diegót játszó Kováts Tibor, az Operaház egykori táncosa. Leharcolt, mégis sármos, pocakja dacára feszes, komikus, de lírai is egyben.
A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!
