A profi vetítési technika precízen működteti a színpadképeket, és egy mexikói karnevál meg egy magyar falunap színeit kavarja eggyé. A jeleneteket feliratokkal osztják fejezetekre, mint a némafilmeken.
A tánc olykor egészen flamencós, feszes, már-már versenytánc jellegű, annak összes groteszkségével. Kifejezetten élvezetes, amikor a látványcirkusz kikacsint a kortárs felé. Persze nincs zsákbamacska: az előadás szórakoztatni akar, lenyűgözni, azon az áron is, hogy hanyagolja a merész formai kísérleteket. A Fridát táncoló Eleonora Accalai hasonlít is a filmben Fridát alakító Salma Hayekre, aki szintén akkor jeleníti meg a legkifejezőbb módon a főhőst, amikor visszafogott a mozgása és a mimikája.
Két szokatlan és a „popkultúrától” idegen figura azért van ebben az előadásban is: egy arctalan alak, aki talán kétszer bukkan fel, de a jelenléte hátborzongató, és a hűtlen férjet, Diegót játszó Kováts Tibor, az Operaház egykori táncosa. Leharcolt, mégis sármos, pocakja dacára feszes, komikus, de lírai is egyben.
Ez egy remek cikk a nyomtatott Magyar Narancsból, amely online is elérhető.
Ha szeretné elolvasni, kérjük, fizessen elő lapunk digitális kiadására, vagy ha már előfizető, lépjen be!
Támogassa a független sajtót! Olvassa a Magyar Narancsot!
