Visszhang: koncert

Duran Duran

Visszhang

Ha az ember kerek születésnaphoz érkezik, és arra Duran Duran-koncertjegyet kap ajándékba, nem kérdéses, hogy menni kell, akár messzebbre is.

Főleg, ha eddig elmulasztott és bakancslistás ügyről van szó: az 1988-as budapesti koncertről csak utólag értesültem, a 2005-ös bulira épp nem volt pénzem, 2012-ben pedig pont aznap játszott a zenekar az Arénában, amikor a Faith No More a VOLT Fesztiválon. A mostani helyszín a Budapesttől 600 kilométerre található horvát kikötőváros, Pula, azon belül pedig az ókori amfiteátrum, ahol korábban fellépett a Foo Fighters, Leonard Cohen és az Arctic Monkeys is. Érkezésünk előtt két nappal Lenny Kravitz zenélt itt, pár héttel korábban a Simple Minds – e sorok írója David Gilmourt látta itt 2015-ben. Duranék egy mindössze hétállomásos európai miniturnét zárnak ezzel a koncerttel (folytatás novembertől, Amerikában), nem csoda, hogy számos környező országból érkeznek rajongók; a tömegben magyar beszédet is hallani. A színpad előtt vannak a kiemelt állóhelyek, ezek mögött az ülők, és felettük, némileg unortodox módon, ismét állnak a nézők. A hely adottságai következtében jó páran kintről nézik az előadást, de a legjobb dolguk azoknak van, akik az ókori szentély melletti lakások erkélyein lényegében páholyból nézhetik az előadást, díjmentesen.

A kezdési időpont meglepően késői: fél 10 van már, amikor egy sci-fis animációval tarkított tape intro végén előbukkan a zenekar, és belecsap a Night Boatba. Az hamar bebizonyosodik, hogy Simon Le Bon hangján semmi nem fog múlni – a frontember remek formában van. John Taylor basszusgitárral a nyakában rohangál körbe a színpadon, és többet énekel Le Bon mikrofonjába, mint a sajátjába. Nick Rhodes sztoikus önmagát hozza, és érdekes módon többet babrálja a mobilját, mint egy zoomer, sárgás-neonzöldes outfitje pedig folyamatosan vonzza a tekinteteket és a bogarakat. Roger Taylor dobos annyira aggodalmaskodó ábrázatokat vág, mintha épp az előbb közölték volna vele, hogy a koncert után neki kell lebontania egyedül a színpadot, és persze vannak turnézenészek is: a Durant 2006 óta kísérő gitáros, Dom Brown, továbbá Simon Willescroft szaxofonos és két vokalista hölgy.

Ez egy remek cikk a nyomtatott Magyar Narancsból, amely online is elérhető.
Ha szeretné elolvasni, kérjük, fizessen elő lapunk digitális kiadására, vagy ha már előfizető, lépjen be!
Támogassa a független sajtót! Olvassa a Magyar Narancsot!

Neked ajánljuk

An American Hero

  • - ts -

Az idén kicsit megbicsaklott Bruce Spring­steen és az E Street Band nagyszabású világ körüli turnéja; pont a hozzánk legközelebb eső szakasz esett ki, elmaradt másik három mellett a prágai koncert is. 2025 júniusában térnek majd vissza, hogy pótolják a koncerteket.

A big band mint titkos társaság

A neves fiatal zenekarvezetők közül Darcy James Argue-t érte az a megtiszteltetés, hogy a hr-Bigband, vagyis a Frankfurtban működő tartományi rádiós nagyzenekar rezidens zeneszerzője legyen. (Ez az a német együttes, amelynek Tony Lakatos volt az egyik szaxofonos szólistája 1993 és 2020 között.)

Magányos várakozás

A Ladó Galéria korábbi kiállításán a macs­káknak volt kitüntetett szerepük, most pedig – a véletlenek furcsa találkozása miatt – egy speciális, kissé agárszerű kutya a főszereplő. De egyik kiállítás sem a „kis kedvencekről” szól, hanem magáról a művészetről.

Lehet más az olimpia

Azon túl, hogy szép eredmények és megható pillanatok sorjáznak a szemünk előtt, afféle hülyeségmágnesként is jól funkcionál a párizsi olimpia. A megnyitóra, amely amúgy csak egy játékos mókázás volt, gyorsan ráharaptak a kultúrharc önkéntesei Donald Trumptól a Vatikánon át a Megafon véleményzsoldosaiig. De hát, ha nincs humorérzék, akkor nincs és kész, ezen nem nagyon lehet segíteni.

Kozmikus hétköznapok

  • Domsa Zsófia

Az ötkötetesre tervezett regénysorozat második részét sokan abban a reményben veszik kezükbe, hogy az első kötet, a Hajnalcsillag nyugtalanító eseményeiről, az égen megjelenő idegen égitestről, a feltámadó halottakról, a különösen viselkedő állatokról, a halál kapui­nak feltárulásáról, és főleg a szereplők további sorsáról olvassanak. 

Az irigység írta ki a kánonból

Játsszunk el a gondolattal: 1936-ban egy Földes József nevű magyar író megnyer egy nemzetközi regénypályázatot. Szépirodalmi igénnyel megírt könyve, amely a kivándorlás és a honvágy témáit járja körül egy Párizsba vetődött magyar munkáscsaláddal a középpontban, itthon egymillió példányban kel el.

Pokorni elköszön

„Ez egy elég idétlen elnevezés. Nem örülök, amikor ezt hallom. Nem mintha nem esne jól az embernek, ha egy dicsérő jelzőt aggatnak rá, mert mindenki hiú” – nyilatkozta pár hete a Telexnek Pokorni Zoltán, amikor szóba került, hogy sokak szemében ő az „emberarcú fideszesek” egyike.

Az olimpia megrontói

Nemcsak az olimpia zajlik, hanem a Kreml egyik jól sikerült dezinformációs kampánya is, amely váratlan, vagy nem is olyan váratlan szövetségest talált magyar kormány- és egyéb tisztviselőkben.

Jó a műsor!

Azzal együtt is nagyon bele lehet feledkezni az olimpiába, hogy az ember tisztában van mindenféle zavaró tényezőkkel.

W, mint Wolność, mint Szabadság

A varsói felkelés mai olvasata szövevényes, sokszor nehezen járható és szűk, gyakran szó szerint a föld alatti csatornarendszeren keresztül vezet. Vajon mit jelent a lengyeleknek a varsói felkelés ma, 80 évvel a történtek után, és mit üzen nekünk, magyaroknak?

 

Libanon az utolsó órában

A múlt szerdán izraeli akció végzett a Hamász politikai vezetőjével Teheránban, egy nappal korábban pedig a Hezbollah egyik főparancsnokát gyilkolták meg Bejrútban. Az izraeli–iráni regionális háború kirobbanásának veszélye talán soha nem volt ilyen közel.