Korábban sem sokat pihentek, Tracey Thornnak számos remek szólólemeze jelent meg, Ben Watt pedig kiadókat alapított, DJ-zett, majd az akusztikus zenélés felé fordult. De súlyos tévedés lenne azt gondolni, hogy a poraiból feltámasztott brand tulajdonosait holmi nosztalgia vezérelte, régi sikereiket szeretnék felmelegíteni, vagy a kilencvenes éveket célzó nosztalgiavonatra szerettek volna felülni. A Fuse-nak már kevés köze van a remek Walking Woundedhoz (1996), vagy a Temperamentalhez (1999), Watt tökéletesen mai zenét kevert – amelybe persze belefér, hogy sokszor finoman retró – Thornnak a korábbinál metszőbb, kissé reszelősebb, de továbbra is jól felismerhetően simogató, néha fájdalmasan melankolikus tónusú énekhangja alá.
A számok között akad tört ütemekre és kemény basszusra (Nothing Left to Lose), finom house-ra (Caution to the Beat, Forever), lassú sodrású soul-r&b hangzásra (Karaoke) vagy éppen szinte ambient hangfestményre (Lost) épülő.
A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa demokratikus és liberális Magyarország ügyét!
