Egyedülálló prózapoétikai megoldások sorával találkozhatunk e regényben, amelyet szerkezetileg leginkább Bodor Ádám Sinistra körzetével lehetne rokonítani. Mintha az Ostoba is egy szétszabdalt regény összekeveredett fejezeteiből állna. Az időrend felborul, a cselekmény rövid, mozaikszerű történetdarabkák látszólag véletlenszerű egymásutánjából bontakozik ki, felmutatva, hogy az elbeszélt borzalmak és az ábrázolt világ igazságtalanságai eleve nélkülöznek bármiféle logikát, ép ésszel felfogható oksági összefüggést. A könyv ezt a magából kifordult valóságot, amelyben az utalások és az analógiák feloldása nélkül is saját történelmünk szörnyűségeire ismerhetünk, időn és történelmen kívüli eseménysorként rajzolja meg. Az idő önmagába fordulását a fejezetek sorrendjének szerkesztésén túl a tipográfia is erősíti: a mondatkezdő nagybetűk hiányával az íráskép végtelen sivárságot sugall, ahol nincsenek kapaszkodók.
Ez egy remek cikk a nyomtatott Magyar Narancsból, amely online is elérhető.
Ha szeretné elolvasni, kérjük, fizessen elő lapunk digitális kiadására, vagy ha már előfizető, lépjen be!
Támogassa a független sajtót! Olvassa a Magyar Narancsot!
