Visszhang: film

Kosárra fel!

  • SzSz
  • 2024. április 3.

Visszhang

A kosárlabdás és a fejlődés- (vagy épp felnövés) történetek úgy járnak kéz a kézben, mint Jordan és a híres cipői.

 Általában bukott sztárokat vagy alkohol- és egyéb problémákkal küzdő, veterán edzőket látunk átmenni a tisztítótűzön. A Kosárra fel!-ben azonban rendhagyó módon egy tétova tinédzser áll a középpontban, igaz, csak látszólag, valójában ugyanis az apja az, aki kénytelen gyökeres személyiségváltozáson átmenni. Amikor a középiskolai kosárcsapatban játszó fiát próbajátékra hívja egy másodvonalbeli főiskola, teljesen belelkesül, és igyekszik átvenni az irányítást: könyörögni kezd a srác barátnőjének, hogy halassza el a szakítást, nehogy az negatívan befolyásolja fia teljesítményét.

A rendező-főszereplő Ray Romanót a kilenc évadon át futó Szeretünk, Raymondból ismerhetjük, ez az első játékfilmje a kamera mögött. A Kosárra fel! pontosan olyan, mint egy családi szitkom hosszúra nyújtott epizódja: hősei kedvesen ismerősek, hangulata otthonos, konfliktusai végig mondvacsináltnak tűnnek, mintha csak azért lennének, hogy a szereplők két vacsorajelenet között is elfoglalhassák magukat. A hős apa kétségbeesett kapálózása az egész család nyugalmát felzavarja, ám egyetlen pillanatig sem érezzük, hogy tettének valóban súlya van: fia ugyan jól játszik, de nem tanúsít különösebb érdeklődést a sport iránt, és látszólag ő sem bánja, ha az NBA helyett a családi építkezési vállalkozásban teljesedik ki a jövője. A lassan csordogáló dramedy végül felemelő tanmesévé válik a szeretet erejéről – ebben is Romano szitkomjára hajaz.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Neked ajánljuk

Jens Lekman: Songs for Other People’s Weddings

„Ha valaha szükséged lenne egy idegenre, hogy énekeljen az esküvődön, akkor szólj nekem” énekelte Jens Lekman az első lemezén. A több mint két évtizede megjelent dal persze nem egy apróhirdetés akart lenni eredetileg, hanem az énekes legkedvesebb témájáról, az elérhetetlen szerelemről szólt.

Péterfy-Novák Éva: A Nevers-vágás

A szerző olyannyira nem bízik az olvasóiban, hogy már az első novella előtt, a mottó vagy az ajánlás helyén elmagyarázza, hogyan kell értelmezni a kötet címét, noha a könyv második felében elhelyezett címadó novella elég egyértelműen kifejti, hogy miről is van szó.

Mocskos játszma

  • SzSz

Shane Black farzsebében több mint harminc éve ott lapul a Play Dirty cím – anno a Halálos fegyver folytatásának szánta. Az eredeti forgatókönyv minden bennfentes szerint zseniális volt, sötétebb, mocskosabb, mint a zsarupáros meséje, ám épp ezért a stúdió, a producer és Richard Donner rendező is elutasította. Black viszont szeret ötleteket újrahasznosítani – ennek belátásához elég csak ránézni filmográfiájára –, így amikor jött a lehetőség, hogy Donald E. Westlake Parker-könyveiből készítsen filmet, gyorsan előkapta a régi címet.

33 változat Haydn-koponyára

Négy év után újra, ugyanott, ugyanazon alkotók közreműködésével mutatták be Esterházy Péter darabját; Kovács D. Dániel rendező a korábbitól alig különböző verziót hozott létre. A 2021-es premiert az író halála után közvetlenül tartották meg, így azt a veszteség drámaisága hatotta át, most viszont új szemszögből lehet(ne) megnézni Haydn koponyáját, és rajta keresztül az egyik legönironikusabb magyar szerzőt.

Suede: Antidepressants

A Brett Anderson vezette Suede nem nagyon tud hibázni a visszatérése óta. A 2010-es években készítettek egy ún. színes albumtrilógiát (Bloodsports, 2013; Night Thoughts, 2016; The Blue Hour, 2018), jelen évtizedben pedig megkezdtek egy újabb, ezúttal fekete-fehér háromrészes sorozatot. Ennek első része volt az Autofiction négy évvel ezelőtt, amelyet a tagok a Suede punklemezének neveztek.