Visszhang

A Panchiko története minden bukott zenész álma.

Képzeljük el, hogy minden úgy van, mint a valóságban, csak épp a visszáján: (rém)álmaink, babonáink és lidérceink életre kelnek, míg egykori polgári életünknek már csak az emléknyomai vesznek körül!

Michael Winner 1974-es filmje, a Bosszúvágy amilyen sikeres volt, annyira problematikus is.

A telepről induló ábrándos falusi cigány gyerek, Sándor művésszé válásának története krimiszerűen izgalmas, szókimondástól és öniróniától sem mentes mélyfúrás az első generációs roma értelmiség történelmében.

Amikor Michael Fassbender figyel, akkor néz. Amikor nagyon figyel, akkor nagyon néz – ebben a filmben pedig végig nagyon kell figyelnie.

Michael Alden Hadreas a zenei projektjét Tom Tykwer Parfüm című filmje után nevezte el.

Schwechtje Mihály az első színházi bemutatója, a 2019-es Örökség óta igyekszik átmenteni a dokumentum- és játékfilmjeinek lélektani mélységeit, humorát a kísérleti előadásaiba is.

Ma egy filmet „tarantinósnak” nevezni már több, mint stíluspecsét.

Él valahol Dél-Angliában egy rejtélyes, visszahúzódó öregember.

Van-e visszaút egy identitását elvesztett metálzenekar számára?

Bálint András 43 év után ismét Kosztolányi előtt tiszteleg költői estjével, de szemben a Boldog, szomorú dallal, ezúttal szinte minden anekdota, vers, fénykép, napló- és filmrészlet a megidézett halálához visz egyre közelebb.

Xavier Legrand már első rövidfilmjével (Mielőtt minden elveszne, 2013) Oscar-jelölésig vitte, hogy aztán a családon belüli erőszak tematikáját a 2019-es, Magyarországon is bemutatott Láthatással, az egyik (ha nem a) legjobb filmjével folytassa, s minden babért learasson Velencétől a César-díjig.

Poptörténeti jelentőségű pillanat, hogy 44 évvel a megalakulása és 39 évvel az első megjelenése után ismét meghallgathatunk egy Throwing Muses-albumot.

A lockerbie-i katasztrófát a 9/11 előtti világ egyik legszörnyűbb terrormerényleteként őrzi a kollektív emlékezet.