Visszhang

Kevés népszerűbb versenyműve van a zeneirodalomnak, mint Rachmaninov négy concertója és a Paganini-rapszódia, a kiváló lemezfelvételeknek pedig – Horowitztól Trifonovig – se szeri, se száma.

Kiváló filmmel jelentkezett hat éve Blandine Lenoir.

Mark Millar American Jesus című képregénye remek szuperhős-alapanyag lehetne.

A szerző második kötete első pillantásra jól válogatott, keskeny koncepciókötetnek tűnik.

A Clientele olyan, mint egy időgép.

Igen, ebben a könyvben a zsiráfoké a főszerep.

A PiL 1978 elején, a Sex Pistolst faképnél hagyó John Lydon alkalmi, formabontó formációjaként indult.

Biztosra vehettük, hogy a fehér férfiakat a koleszterinnél is jobban fenyegető #metoo-ra jókora pofonnal válaszolnak majd az érintettek, amint lehetőségük lesz rá.

A berlini hegedűművész és magyar partnere új ciklusuk első lemezén két A-dúr és egy a-moll szonátát játszanak Beethoventől.

Fiú és lány találkoznak, beszélgetnek, sétálnak, a szimpátia kölcsönös.

Jelentős késéssel, a színpad egyik láthatatlan pontján kezdte el Lorde a koncertjét.

Olyan, de olyan zabálnivaló kisfiú énekel olyan, de olyan édesen, hogy meg kell a szívnek szakadnia...

A nemváltó dzsinn (Mészáros Máté) arról hadovál, hogy ilyenek meg olyanok a nők, azért lett ő inkább férfi. Szimpatikus persze, hogy egy ekkora produkcióban tematizálódnak genderkérdések is, de az már kevésbé, hogy ennyire reflektálatlanul.

Pán Péter-szindrómások, egyesüljetek!