Kínos részletességgel látjuk, hogyan vesz fel a „nagykereskedőtől” többkilós zsákokat a magányos férfi, hogyan csavarja otthon a jointot, süti a marihuánás muffint, hogyan árulja az utcán megbízható viszonteladóknak, vagy osztogatja akár öregotthonban, akár hajléktalanoknak, könyörületességből, legyen nekik is kicsit jó. Reptérről hoz csempésznőt, akinél kokain van, attól jól betépnek, viszont menekülni kell a rivális banda elől. Aztán drogfüggő fiú anyukája kéri segítségét, és persze arra is van életmentő tablettája. Tanácsot is ad, hogyan kell helyesen használni a szereket. Dr. Csernus őrjöngene.
A film zömmel véget érni nem akaró autózásokból áll, időnként a volánra szerelt és azzal együtt forgó GoPro kamera állítja feje tetejére a világot. De ebben ki is merül a filmnyelvi eredetiség.
Ez a drogdíler próféta. Ezt onnan lehet tudni, hogy Ali Ahmadzadeh rendező mondja. Ugyanis a film Teheránban, Irán fővárosában, annak filmen így talán még sosem látott külvárosaiban készült, ráadásul illegálisan, és az Iszlám Köztársaság közismerten embertelen, teokratikus, intoleráns rendszere elegendő hivatkozási alap arra, hogy a törvényenkívüliség egyszersmind ellenállásként tételeződjék. Tehát társadalomkritikát kéne belelássunk a sorjázó szituációkba. Szaporodnak is a fesztiváldíjak. Ami – a kábítószer-terjesztés – a világ bármely más pontján megvetést érdemlő nyomorultság lenne, az itt a film szerint maga a betyáros szabadságharc. Ettől fognak majd megfutamodni az ajatollahok.
A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Ha szeretné elolvasni, legyen ön is a Magyar Narancs előfizetője, vagy ha már előfizetett, jelentkezzen be!
