A leedsi zenekar az Overloadon a britpopos hangzást vegyítette a dumálós posztpunkkal, és ezzel sikerült kiemelkedniük a zsáner egyre túltelítettebb versenyéből. James Smith frontember azt nyilatkozta, hogy a második lemezükön szerettek volna sokkal szabadabbak lenni és egy igazi bulizós anyagot akartak, így új dalaikra leginkább a dance-punk és a diszkó volt hatással. Ez logikus lépésnek tűnhetett, az amerikai Parquet Courts például hasonló alapállásból készítette a Wide Awake című csúcslemezét pár évvel ezelőtt. Az sem volt meglepő húzás, hogy a Yard Act a gorillazos Remi Kabaka Jr.-t kérte fel producernek, ő pedig tényleg alaposan átfazonírozta az együttest.
A Where’s My Utopia a korszellemhez igazodva folyamatos ingerekkel bombázza a hallgatót: hangkollázsok, extra ütőhangszerek, hülye hangú gitárok és űrszintik telítik a hangképet, a zenekar közben pedig egyszerre próbál hasonlítani az LCD Soundsystemre, a Gang of Fourra, a Beta Bandre és a Sleaford Modsra. Soknak tűnik ez leírva, és kicsit sok hallgatva is. Nem teljesen elvetélt kísérlet azért a Where’s My Utopia: a We Make Hits önironikus bolondozása, a Gorillazt megidéző The Undertow és a történetmesélős, több mint hétperces Blackpool Illuminations remek dalok, de a zsigeri debütáló lemezhez képest a folytatás kissé túlírtra és túlcsiszoltra sikerült.
Ez egy remek cikk a nyomtatott Magyar Narancsból, amely online is elérhető.
Ha szeretné elolvasni, kérjük, fizessen elő lapunk digitális kiadására, vagy ha már előfizető, lépjen be!
Támogassa a független sajtót! Olvassa a Magyar Narancsot!
