A leedsi zenekar az Overloadon a britpopos hangzást vegyítette a dumálós posztpunkkal, és ezzel sikerült kiemelkedniük a zsáner egyre túltelítettebb versenyéből. James Smith frontember azt nyilatkozta, hogy a második lemezükön szerettek volna sokkal szabadabbak lenni és egy igazi bulizós anyagot akartak, így új dalaikra leginkább a dance-punk és a diszkó volt hatással. Ez logikus lépésnek tűnhetett, az amerikai Parquet Courts például hasonló alapállásból készítette a Wide Awake című csúcslemezét pár évvel ezelőtt. Az sem volt meglepő húzás, hogy a Yard Act a gorillazos Remi Kabaka Jr.-t kérte fel producernek, ő pedig tényleg alaposan átfazonírozta az együttest.
A Where’s My Utopia a korszellemhez igazodva folyamatos ingerekkel bombázza a hallgatót: hangkollázsok, extra ütőhangszerek, hülye hangú gitárok és űrszintik telítik a hangképet, a zenekar közben pedig egyszerre próbál hasonlítani az LCD Soundsystemre, a Gang of Fourra, a Beta Bandre és a Sleaford Modsra. Soknak tűnik ez leírva, és kicsit sok hallgatva is. Nem teljesen elvetélt kísérlet azért a Where’s My Utopia: a We Make Hits önironikus bolondozása, a Gorillazt megidéző The Undertow és a történetmesélős, több mint hétperces Blackpool Illuminations remek dalok, de a zsigeri debütáló lemezhez képest a folytatás kissé túlírtra és túlcsiszoltra sikerült.
A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!
