Visszhang: film

Ricky Stanicky

  • SzSz
  • 2024. március 13.

Visszhang

„A Dumb és Dumber és a Keresd a nőt! kétszeres Oscar-díjas rendezője” – 2019 óta immár ez Peter Farrelly megnevezése.

Nehéz eldönteni, mi a megdöbbentőbb: hogy a Zöld könyv – Útmutató az élethez című matinégiccse többek között A kedvencet és a Romát is lenyomta, vagy az, hogy most John Cenával és Zac Efronnal az oldalán sem volt képes egyetlen épkézláb poént se összekalapálni.

Efron egy ideje igyekszik komoly színész lenni – lásd: Vaskarom –, de Farrelly kedvéért hajlandó volt még egyszer hülyét csinálni magából. Már legutóbbi, Minden idők leg­elképesztőbb sörfuvarja című filmjében is ő szerepelt, bizonyára valami múzsakapcsolat van tehát kialakulóban. Cena a Dwayne Johnson kitaposta úton vált pankrátorból filmsztárrá, de vele ellentétben nemcsak színészkedni tud, hanem még vicces is, elég csak megnézni a Szűzőrségben vagy a Kész katasztrófában. A mellékszerepek után most ő áll a reflektorfényben, de az elbaltázott forgatókönyvnek és az elképzelés nélküli rendezésnek köszönhetően hamar túl sok lesz belőle: úgy válik paródiává, hogy szinte egyáltalán nem vicces. Egy levitézlett színészt alakít, aki erotikus töltetű dalokat ad elő egy kaszinóban, és épp kapóra jön egy baráti társaságnak, akiknek pont egy balekra van szükségük. Az Efron vezette banda ugyanis gyerekkora óta minden csínytevést és balhét egy kitalált barátra, bizonyos Ricky Stanickyre fog, de amikor egy tervük balul sül el, kénytelenek a családjuknak is bemutatni a nem létező havert.

Ez egy remek cikk a nyomtatott Magyar Narancsból, amely online is elérhető.
Ha szeretné elolvasni, kérjük, fizessen elő lapunk digitális kiadására, vagy ha már előfizető, lépjen be!
Támogassa a független sajtót! Olvassa a Magyar Narancsot!

Neked ajánljuk

Aki úton van

Amikor 2021 nyarán megjelent Holi, azaz Hegyi Olivér első lemeze, sokan egy újabb izgalmas hazai rapkarrier kezdetét látták az anyagban.

A franciák megértették

Ritkán halljuk az isteneket énekelni. Néhanapján azonban zongoráznak, szájharmonikáznak és még gitároznak is. Legutóbb Párizs elővárosában, Boulogne-Billancourt-ban, a Szajna partján álló La Seine Musicale kulturális központban történt ilyen csoda.

Hitler fürdőkádjában

Lee Miller a múlt század húszas–harmincas éveinek bevállalós top divatmodellje volt, igazi címlaplány, de festette Picasso, fotózta és filmezte Man Ray, utóbbi élt is vele, és mentorálta mint fotóművészt.

Csaló napfény

Igaz, hamis, tény, vélemény, valóság és fikció. Ilyen és ehhez hasonló címkéket sietünk felnyalni a ránk zúduló információhalom darabjaira, hogy a kontroll, a rend illúziójával nyugtassuk magunkat és ne kelljen szembesülnünk vele, hogy nem létezik bizonyosság, csak kellően szűkre húzott nézőpont.

 

Gyilkosok szemlélője

A két évtizede elhunyt Roberto Bolaño minden egyes műve a költészet, a politika és a vadállati kegyetlenség együtthatásairól szól, az író regényeiben és elbeszéléseiben vissza-visszatérő karakterekkel, a költészet és a világ allegorikus megfeleltetésével olyan erős atmoszférát teremt, amelyből akkor sem akarunk kilépni, ha az hideg és szenvtelen.

Hús, kék vér, intrika

A folyamatosan az anyagi ellehetetlenülés rémével küszködő Stúdió K Színház jobbnál jobb előadásokkal áll elő. Az előző évadban a Prudencia Hart különös kivetkezése hódította meg a nézőket és a kritikusokat (el is nyerte a darab a legjobb független előadás díját), most pedig itt van ez a remek Stuart Mária. (A konklúzió persze nem az, hogy lám, minek a pénz, ha a függetlenek így is egész jól elműködnek, hiszen látható a társulatok fogyatkozásán, hogy mindez erőn túli áldozatokkal jár, és csak ideig-óráig lehetséges ilyen keretek között működni.)

Ide? Hová?

Magyarországon úgy megy, hogy négy­évente kijön a felcsúti jóember a sikoltozó övéi elé, és bemondja, hogy ő a Holdról is látszik.