Visszhang: film

Bajos csajok

Visszhang

Csodálatos és kissé felesleges popkulturális metamorfózis tanúi lehetünk.

A Bajos csajok először 2004-ben tarolta le a nyilvánosságot, 2018-ban zenés betétekkel felturbózva a Broad­way-n hódított, majd 2024-ben filmes musicaladaptációként újjászületve tért vissza. A 2004-es eredeti korszellem iránti érzékenysége okán klasszikussá vált; tinifilmes kliséi ellenére nem volt híján az iróniának és a metsző kritikának. Tina Fey írói rátermettségéből egy egészen ijesztő tanulság bontakozott ki: a legrendesebb stréber lányban is ott a vadállat, csak a körülmények megfelelő összjátéka kell ahhoz, hogy előbújjon.

Ezt a veretes üzenetet a musi­cal­adaptáció is megőrzi, Fey viszont nem jeleskedik az eredeti sztori felfrissítésében (a naiv, idegenből érkezett, otthon tanított stréber belecsöppen az amerikai közoktatás szociális vadonjába). Jobban mondva csak formálisan frissít; a szereplőgárdában már szemmel látható a diverzitás, explicitté válnak az eredetiben csak sejtetett queer motívumok, a vizualitást olykor leuralja a TikTok- és Instagram-esztétika, de igazán újat nem sikerül mondani. Naprakész szatíra helyett egy csokor idegesítően fülbemászó Broadway-dallamot és koreográfiát kapunk, ami semmit sem ad a cselekményhez, cserébe túlnyújtja a játékidőt. A rázósabb (főleg szexuális töltetű) poénokat kigyomlálták, viszont kapunk egy Rachel McAdamsnél bujább és gátlástalanabb gonoszt Reneé Rapp személyében. Sokat nem nyerünk, és a legszomorúbb az, hogy maga Tina Fey húzza ki saját húsz évvel ezelőtti méregfogát.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Neked ajánljuk

Jön a bolond!

  • - turcsányi -

William McKinley-vel jól elbánt Hollywood. Az Egyesült Államok 25. elnöke mind ez idáig az egyetlen, aki merénylet áldozataként négy elhunyt potus közül nem kapott játékfilmet, de még csak egy részletet, epizódot sem.

Út a féktelenbe

Már a Lumière testvérek egyik első filmfelvételén, 1895-ben is egy érkező vonat látványa rémisztette halálra a párizsi közönséget.

Cica az istállóban

„Attól, hogy egy kóbor macska a Spanyol Lovasiskola istállójában szüli meg a kiscicáit, még nem lesznek lipicaiak” – imigyen szólt egy névtelen kommentelő a film rendezőjének honosítási ügyét olvasva.

A hegyek hangja

„Ez a zene nem arra való, hogy hallgassuk, hanem arra, hogy táncoljunk rá” – magyarázza a film – eredeti címén, a Sirāt – egyik szereplője a sivatagi rave-partyban eltűnt lánya után kutató Luisnak (Sergi López) a film magját alkotó technozene értelmét. Az apa fiával, Estebannal (Bruno Núñez Arjona) és kutyájukkal, Pipával érkezik a marokkói sivatag közepén rendezett illegális rave-fesztiválra, hogy elszántan, de teljesen felkészületlenül előkerítse Mart.

A jóság hímpora

Krasznahorkai László első poszt-Nobel-regénye játékos, bonyolult, színpompás mű. Főszereplője egy múzeumi lepketudós, entomológus (azaz a rovartan szakértője), akit váratlanul egy bonyolult elméleti problémával keres meg a munkájában elakadt író, bizonyos Krasznahorkai László, aki kísértetiesen emlékeztet a nyilvános fellépésekből és megnyilatkozásokból ismert Krasznahorkai Lászlóra.