Híres jazz-zongoristából és énekesből lakosságarányosan Kanada magasan vezet. Biali nem is a kitaposott úton indult el idestova húsz éve, hanem poposabb, a kilencvenes évekre jellemző karcosabb felfogásban, új érzékenységgel játszott és énekelt. A pesti bemutatkozására hozott repertoárban azonban ez már csak kolorit volt, annak gerincét a kívánságműsorként összerakott Your Requests című tavalyi standard lemeze adta. A jazz második évszázadában a 20–30 legnépszerűbb örökzöldhöz nyúlni bátorság és kreativitás kell: ezek bőven adottak, hozzá a nagyon pontosan frazeáló, talán nem mindig csillogó, de nagy terjedelmű, izgalmasan vibráló mezzoszoprán. Biali zongorázása elismerésre méltóan komplex, mindig harmóniában és egész együttesben gondolkozik, ahogy csak a legnagyobb hangszerelők, adaptálók. Férje, Ben Wittman precízen irányító dobkísérete mellett Fekete-Kovács Kornél trombitán és szárnykürtön és Barcza-Horváth József nagybőgőn éltek a lehetőséggel, és a Biali által eléjük fektetett vörös szőnyegen a legjobb ízléssel és világszínvonalú tudással lépkedtek végig, a Joni Mitchell- és Coldplay-számokban ugyanolyan otthonosan mozogva, mint néhány Biali-szerzeményben, meg persze a Bye-Bye Blackbirdben és a My Funny Valentine-ban. Biali sokszor a közönség felé fordítja a fejét, úgy énekel és zongorázik, keresi a tekintetüket, és miközben átjön közvetlen stílusa, őszinte öröme a közös zenélés megvalósuló pillanataiban, mosolygó arcokat és csillogó szemeket lát.
Ez egy remek cikk a nyomtatott Magyar Narancsból, amely online is elérhető.
Ha szeretné elolvasni, kérjük, fizessen elő lapunk digitális kiadására, vagy ha már előfizető, lépjen be!
Támogassa a független sajtót! Olvassa a Magyar Narancsot!
