Ott van mindjárt a kötet nagy részét kitevő kalendárium, amelyből nem csak az derül ki, hogy mikor van Izidor, Ignác és Dorottya napja, de az is, hogy ezeken a napokon mikor kel és nyugszik a Nap meg a Hold. Csillagunk esetében megtudhatjuk a delelési magasságot is, ez az adat magában és napi változásával együtt világosan utal arra, melyik évszakban is járunk. A bennünk lakozó örök amatőr csillagász számára pedig kiderül, hogy az adott időszakban melyik álló és melyik mozgó égi objektumokra érdemes figyelni a még korai napnyugta után, vagy épp hajnalban, amikor hazafelé tartunk egy-egy zaklatott éjszakával nyomunkban. Elárulhatjuk, most szerencsés esetben kevéssel naplemente után egyetlen ív (nagyjából az ekliptika) mentén láthatjuk a Vénuszt, a Szaturnuszt, a Jupitert és a Marsot is. De az évkönyv nem csupán a bolygókelésekről, együttállásokról, csillagfedésekről és holdfogyatkozásokról tudósít. Számtalan kisebb informatív szócikket és négy kiváló tanulmányt is találunk benne. Hogy csak egyet emeljünk ki: Kiss L. László azt a szédületes fejlődést vázolja fel, amely a csillagászatban 1946 (az évkönyvet kiadó MCSE alapítása) és napjaink között történt. Sajna a kalendáriumban kisebbek lettek a betűk és a számok, ami megnehezíti a holdfénynél esedékes olvasását.
A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Ha szeretné elolvasni, legyen ön is a Magyar Narancs előfizetője, vagy ha már előfizetett, jelentkezzen be!
