Az Armageddonban még az egész világ egy emberként drukkolt a hősöknek, abban pedig mindenki egyetértett, hogy amit látunk, az baromság, de felettébb szórakoztató. Ma, amikor ugyanaz az üstökös közelít felénk, Adam McKay rendező szerint tudomást sem veszünk róla; majd a közelítő tragédiáról beszámoló két tudós közül az egyiket – Leonardo DiCaprio – elkezdjük szexualizálni, a másikat – Jennifer Lawrence – pedig egyszerűen hülye picsának bélyegezzük, mert nem akarja betartani az idióta tévéműsorok társalgási szokásait. Aztán jönnek a regnáló amerikai elnök politikai játszmái, s a még őt is rövid pórázon tartó techguru bevételoptimalizálásai; egy híres énekes, aki szakít, majd élő adásban ismét összejön egy másik híres valakivel – szóval a médiának meg az azt fogyasztóknak sincs idejük a világ végével foglalkozni.
McKay haragszik rájuk, az egyszerű emberekre, a politikusokra és a közösségi médiára is – legjobban mégis azért neheztel, mert Oscar-díja (A nagy dobás) és számtalan jelölése (Az alelnök) ellenére valószínűleg örökre úgy emlékszünk majd rá, mint A híres Ron Burgundy legendája alkotójára, aki egy ponton úgy döntött, megkomolyodik. Apokalipszis-szatírája ugyan tele van jó ötletekkel, de a túlnyújtott játékidő nagy részét mégis közhelyek arcunkba ordibálása teszi ki.
Ez egy remek cikk a nyomtatott Magyar Narancsból, amely online is elérhető.
Ha szeretné elolvasni, kérjük, fizessen elő lapunk digitális kiadására, vagy ha már előfizető, lépjen be!
Támogassa a független sajtót! Olvassa a Magyar Narancsot!
