Mert nyilván nem láthatta a kültelki, látványosan sérült, iskolaidőben a plázában tengő-lengő, méterekre látszó bőrproblémákkal küzdő, csak félig felnőtt lányt a vásznon. Igen, a doktor kerítő, már viszi is a fellelkesített, hatalmas álommal megkínált zavarodott lelket a hírhedt Factoryba, Warholék fészkébe, egyelőre gépírólánynak. De a legendás bűnbarlangban mindenki sztárságról áhítozik, nem csak ő. Hősnőnk, Mae egyelőre naivan pillog, és figyel a pletykákra: huh, Edie kopaszodik.
Már itt idegesítő a könyv bennfenteskedése: nem tájol, nem ír teljes neveket, következtessen a kedves olvasó. Mae családi háttere természetesen terhelt, mint a lányoké az 55. utcában egytől egyig. Ábrázolásuk, miként a névvel nem nevezett Warholé is, ennek megfelelően sztereotípiás. A sztori is az. Van benne furcsa barátság, van a múlt csipkézése, de minden a felszínen. A Factory világa még mindig izgató, Warhol és a szupersztárjai, Ultra Violet, Edie Sedgwick alakja izgatja a fantáziánkat. Sejthető, hogy nem teljesen ép lelkületű alakok népesítették be ezt a színes birodalmat, és nemcsak azért, mert művészek vagy wannabe művészek voltak, hanem a rengeteg drog és a fals célok is formálták, deformálták személyiségüket. Valóban érdekesek ők, írtak is már róluk izgalmasan. És lehet úgy is írni róluk, mint itt.
A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!
