Az akkori gitárzenés dömpingben inkább szimpatikus kis csapatnak tűntek, de az OK Go nem engedte le magát a süllyesztőbe. Néhány évvel később az akkor még gyerekcipőben járó YouTube első zenei szupersztárjai lettek virális, több tízmilliós lejátszást elérő videóklipjeikkel. A kiadója ellen nyílt sisakos szabadságharcot vívó és sikeresen függetlenedő OK Go lett az a zenekar, amelyről a legtöbbeknek leginkább valamilyen optikai csalódást kihasználó videó jut eszébe.
A kvartett több mint tíz év kihagyás után jelentkezett új anyaggal. A 2019 óta alakuló album ismét Dave Fridmann sztárproducerrel készült, akinek csilingelős-pszichedelikus stílusjegyei könnyen felismerhetők a dalokban. Az And the Adjacent Possible bizonyítja, hogy az OK Go több mint egy ügyesen menedzselt brand, és képes szellemes és változatos számokkal előrukkolni. Zenei világuk most már inkább a Shins szellősebb indie rockját idézi, mint a régebben domináló Cheap Trick-féle stadionrockot. Az igazán erős karakter viszont hiányzik. Az album ugyan kétségkívül ébren tartja a hallgatót a háromnegyed órás játékidő végéig, néhány kifejezetten erős dalt leszámítva (A Stone Only Rolls Downhill, Fantasy vs. Fantasy) nem igazán ingerli újrahallgatásra. De a látványos klipek ezúttal sem maradtak el, az egyiknek ráadásul még magyar vonatkozása is van: a Love robotokkal teli videója a Keleti pályaudvaron készült.
A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!
