Piedone, a nápolyi zsaru

Folytatni, újra csinálni, bárhogy hozzányúlni a Piedone-történetekhez, távolról (azaz innen nézve) sem szentségtörés, álljon bármekkora szobra is Bud Spencernek Magyarországon.

Csak egy megfelelő figura, egy jó forgatókönyv és ügyes kezű rendező kell hozzá.

Első ránézésre Salvatore Espositónál alkalmasabb új Piedonét lámpással sem lehetne találni a tévésorozatok világában. Nagy marha ember, szakálla is van, kender. S színészként is bizonyított, a kezdetben méltán sikeres, aztán persze önmagát többszörösen túlélt Gomorra című nápolyi maffiasorozat Gennaro Savastanója kétségkívül sokáig maradó alkotás, nem mellesleg olyan, mintha Espositóra öntötték volna. Nagyon nem mellesleg: Piedonét csak első látásra öntötték rá. A második látásra azonban már pofozkodni kéne, s hát arra csak viszonylag ritkásan vetemedik ez a sorozat, nagyon is érthető okokból. A harmadik látásra ugyebár maga a színészi játék következne, afelett pedig akár előre is szemet hunyhatunk. Ebben az esetben Spencer volt az, akire a szerepet ráöntötték, Esposito úgy mozog, mint akinek a nyakába szakadt (holott már a főcím is mutatja, hogy inkább szakította). Ugyanakkor a Gomorrával felhalmozott nézői rokonszenvmennyiségből nyilvánvalóan marad későbbre is.

A történet maga Bobby zuhanyzós visszatérését idézi, legalábbis ami a keresettséget illeti. Miközben a nápolyi kikötő sokfelől fölvett koszlott romantikáját kéne bámulnunk, ott lebeg előttünk a szerzők sokadik értekezlete, ahol végre valaki előáll azzal a marhasággal, hogy a csávó – mármint a főhős, az új Piedone – legyen valami szerencsétlen árva, akinek szüleit a befizetendő védelmi pénzek elmaradása okán hidegre tette a Camorra egy különösen rohadék funkcionáriusa, ám akit a valahai Rizzo felügyelő (az igazi Piedone) a szárnyai alá vesz és szakmát ad a kezébe. Meg is jelenik a flash­backekben Rizzo, érthető okokból mindig háttal, de azért nem teljesen bénán. Azt különben is tudja mindenki, hogy Piedonénak a gyerekek voltak a gyengéi, nagy kelletlen pofával mindig páty alá vett egyet (nem nagy tudomány, ezek a filmek napi rendszerességgel mennek a kertévék legmélyebb bugy­rai­ban, aligha csak azért, mert fillérekért beszerezhetők). De akkor mitől Piedone az új Piedone? Hát attól, hogy gyermekkori álmát követve sportoló lett belőle; abban a műnemben vitézkedik, melyet nálunk mindközönségesen pankrációnak neveznek, s ott, a kötelek közt Piedone az ő művészneve. A sorozat egy stuttgarti fellépésé­vel és fényes győzelmével kezdődik, ott úgy nevezik, hogy Plattfuß, már ezért megéri nézni.