Visszhang: tévésorozat

Piedone, a nápolyi zsaru

  • - ts -
  • 2025. február 26.

Visszhang

Folytatni, újra csinálni, bárhogy hozzányúlni a Piedone-történetekhez, távolról (azaz innen nézve) sem szentségtörés, álljon bármekkora szobra is Bud Spencernek Magyarországon.

Csak egy megfelelő figura, egy jó forgatókönyv és ügyes kezű rendező kell hozzá.

Első ránézésre Salvatore Espositónál alkalmasabb új Piedonét lámpással sem lehetne találni a tévésorozatok világában. Nagy marha ember, szakálla is van, kender. S színészként is bizonyított, a kezdetben méltán sikeres, aztán persze önmagát többszörösen túlélt Gomorra című nápolyi maffiasorozat Gennaro Savastanója kétségkívül sokáig maradó alkotás, nem mellesleg olyan, mintha Espositóra öntötték volna. Nagyon nem mellesleg: Piedonét csak első látásra öntötték rá. A második látásra azonban már pofozkodni kéne, s hát arra csak viszonylag ritkásan vetemedik ez a sorozat, nagyon is érthető okokból. A harmadik látásra ugyebár maga a színészi játék következne, afelett pedig akár előre is szemet hunyhatunk. Ebben az esetben Spencer volt az, akire a szerepet ráöntötték, Esposito úgy mozog, mint akinek a nyakába szakadt (holott már a főcím is mutatja, hogy inkább szakította). Ugyanakkor a Gomorrával felhalmozott nézői rokonszenvmennyiségből nyilvánvalóan marad későbbre is.

A történet maga Bobby zuhanyzós visszatérését idézi, legalábbis ami a keresettséget illeti. Miközben a nápolyi kikötő sokfelől fölvett koszlott romantikáját kéne bámulnunk, ott lebeg előttünk a szerzők sokadik értekezlete, ahol végre valaki előáll azzal a marhasággal, hogy a csávó – mármint a főhős, az új Piedone – legyen valami szerencsétlen árva, akinek szüleit a befizetendő védelmi pénzek elmaradása okán hidegre tette a Camorra egy különösen rohadék funkcionáriusa, ám akit a valahai Rizzo felügyelő (az igazi Piedone) a szárnyai alá vesz és szakmát ad a kezébe. Meg is jelenik a flash­backekben Rizzo, érthető okokból mindig háttal, de azért nem teljesen bénán. Azt különben is tudja mindenki, hogy Piedonénak a gyerekek voltak a gyengéi, nagy kelletlen pofával mindig páty alá vett egyet (nem nagy tudomány, ezek a filmek napi rendszerességgel mennek a kertévék legmélyebb bugy­rai­ban, aligha csak azért, mert fillérekért beszerezhetők). De akkor mitől Piedone az új Piedone? Hát attól, hogy gyermekkori álmát követve sportoló lett belőle; abban a műnemben vitézkedik, melyet nálunk mindközönségesen pankrációnak neveznek, s ott, a kötelek közt Piedone az ő művészneve. A sorozat egy stuttgarti fellépésé­vel és fényes győzelmével kezdődik, ott úgy nevezik, hogy Plattfuß, már ezért megéri nézni.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Neked ajánljuk

Jön a bolond!

  • - turcsányi -

William McKinley-vel jól elbánt Hollywood. Az Egyesült Államok 25. elnöke mind ez idáig az egyetlen, aki merénylet áldozataként négy elhunyt potus közül nem kapott játékfilmet, de még csak egy részletet, epizódot sem.

Út a féktelenbe

Már a Lumière testvérek egyik első filmfelvételén, 1895-ben is egy érkező vonat látványa rémisztette halálra a párizsi közönséget.

Cica az istállóban

„Attól, hogy egy kóbor macska a Spanyol Lovasiskola istállójában szüli meg a kiscicáit, még nem lesznek lipicaiak” – imigyen szólt egy névtelen kommentelő a film rendezőjének honosítási ügyét olvasva.

A hegyek hangja

„Ez a zene nem arra való, hogy hallgassuk, hanem arra, hogy táncoljunk rá” – magyarázza a film – eredeti címén, a Sirāt – egyik szereplője a sivatagi rave-partyban eltűnt lánya után kutató Luisnak (Sergi López) a film magját alkotó technozene értelmét. Az apa fiával, Estebannal (Bruno Núñez Arjona) és kutyájukkal, Pipával érkezik a marokkói sivatag közepén rendezett illegális rave-fesztiválra, hogy elszántan, de teljesen felkészületlenül előkerítse Mart.

A jóság hímpora

Krasznahorkai László első poszt-Nobel-regénye játékos, bonyolult, színpompás mű. Főszereplője egy múzeumi lepketudós, entomológus (azaz a rovartan szakértője), akit váratlanul egy bonyolult elméleti problémával keres meg a munkájában elakadt író, bizonyos Krasznahorkai László, aki kísértetiesen emlékeztet a nyilvános fellépésekből és megnyilatkozásokból ismert Krasznahorkai Lászlóra.

Főszerepben az Első sírásó

A november 6-án zárult igazgatói pályázaton Lipics Zsoltot hirdették ki győztesnek Darabont Mikold ellenében, azonban nagyon sok ellentmondás és fordulat jellemezte az elmúlt időszakot. A régi-új igazgató mellett csupán a NER-es lapokban folytatott sikerpropagandája szólt, pályázata egy realista, szakmaiságra építő programmal ütközött meg.

Őrült rendszer, de van benne pénz

  • Szekeres István

Amikor a tavalyi párizsi olimpián a tekvandós Márton Viviana megszerezte a hatodik – igaz, spanyol import – aranyérmünket, Orbán Viktor (noha eredetileg nyolcat várt) SMS-t küldött Schmidt Ádám sportállamtitkárnak: „Maradhat.” A kincstári humor mögül is elővillant a tény, hogy a sportélet is a miniszterelnök kezében van.