Egyenként is nagyszerű Rachmaninov-interpretátorok: a 33 éves Trifonov, akit az utóbbi években a legnagyobb tehetségek között emlegetnek, pár évvel ezelőtt a zongoraversenyeket is lemezre vette, a harminc évvel idősebb Babayan előadásában pedig a szólóművekből készült felvételeket érdemes leemelni a polcról.
Miközben Rachmaninov zenéje gyakran esik hanyag romantikusok és versenylóként vágtató virtuózok áldozatául, ezúttal az előadópáros legalább annyi ésszel, mint szívvel közelít a darabokhoz. A romantikus telítettségű és bravúros II. szvit – amely a szerző egyetlen valóban ikonikus kétzongorás műve – meg is kívánja a technikai ügyességet, zárótétele, a Tarantella pedig bizonyára őrjítő sikert arat koncerteken. A rá következő I. szvit noktürnjéből az előadók lírai érzékenysége is kitűnik. Az a diabolikus, zajos virtuozitás, amit sokan Rachmaninovhoz kötnek, a Szimfonikus táncok átiratában érhető leginkább tetten. A lemez legsikerültebb részét azonban rögtön az elején halljuk: ez a II. szimfónia önmagában népszerű lassú tételének átirata, amelyhez érdemes újra és újra visszatérni. Valójában szerénytelenség egyszerűen átiratnak nevezni Trifonov saját, újrateremtett, frissnek ható változatát, amely által a zenei szerkezet is titkok nélkül tárja fel magát. Kivételes műsor rendkívüli előadókkal egy kiemelkedően jó hangminőségű lemezen.
Ez egy remek cikk a nyomtatott Magyar Narancsból, amely online is elérhető.
Ha szeretné elolvasni, kérjük, fizessen elő lapunk digitális kiadására, vagy ha már előfizető, lépjen be!
Támogassa a független sajtót! Olvassa a Magyar Narancsot!
