Visszhang: lemez

Royal Blood: Back to the Water Below

Visszhang

A brightoni kettőst egy évtizeddel ezelőtt az Arctic Monkeys karolta fel.

A Mike Kerr és Ben Thatcher alkotta Royal Blood felállásában és hangzásában az a különleges, hogy a dob mellett nem a gitár, hanem a basszusgitár a másik hangszer – igaz, alaposan megtámogatva effektekkel. A körülöttük kialakult hájp következtében nem volt nagy meglepetés, hogy a cím nélküli lemezük meg sem állt a brit lista tetejéig.

A duóval kapcsolatban természetesen meg kell említeni a White Stripest, a riffek mindenhatóságában hívő Royal Blood vitathatatlan szellemi elődjét. A 2017-es How Did We Get So Dark és a négy évvel későbbi Typhoons is listavezető lett, akárcsak a Back to the Water Below című friss album, amelynek az sem ártott, hogy Kerr egy idei skóciai fesztiválon elküldte a rockzenét nem igazán értékelő közönséget melegebb éghajlatra.

A frontember és társa ezúttal külső producer nélkül dolgozott, a korábbiakhoz képest most jóval több billentyűs hangszert hallunk (koncerteken egy szintetizátoros is velük van a színpadon). A zúzós nyitódal, a Mountains at Midnight berúgja az ajtót, a Pull Me Through a tempóváltások és a kiállások miatt marad emlékezetes, a Tell Me When It’s Too Late-et a riff teszi emlékezetessé, a How Many More Timesban Elton John-os zongora díszíti a hangzást, a There Goes My Cool a skóciai incidensről is szólhatna, a záró Wavesben pedig a késői Beatlest idézi a dallamvezetés. Jó kérdés lenne, hogy Kerr mit szólna a Sziget közönségéhez, bár ahhoz meg is kellene hívni őket.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Neked ajánljuk

A kutya mellett

A filmművészetben a Baran című, egyszerre realista és költői remekmű (Madzsid Madzsidi) jóvoltából csodálkozhatott rá a világ először az iráni afgán menekültek sorsára.

Iszony

Kegyetlen, utálatos film Veronika Franz és Severin Fiala legújabb munkája (ők a felelősek a 2014-es, hasonlóan bársonyos Jó éjt, anyu! című horrorért).

Elvis gyémánt félkrajcárja

  • - turcsányi -

Van a Hülye Járások Minisztériumának egy vígjátéki alosztálya, ott írták elő, hogy ha valaki el akarja kerülni a helyzetkomikumok – művészileg nyilván szerfelett alantas – eszköztárának használatát, hősét úgy kell járatnia (lehetőleg a medence partján), hogy a mozgása végig magán hordozza a szerepét.

Saját magány

A Comédie-Française évszázadok óta egyre bővülő, immár többezresre duzzadt repertoárjából most a klasszicista szerző modern köntösbe bújt, Guy Cassiers rendezésében újragondolt változatát hozták el Budapestre – pár hónappal a premier után.

Az én bilincsei

A Losoncról származó Koós Gábor (1986) a Képzőművészeti Egyetem grafikaszakán végzett, és még tanulmányai idején monumentális, több mint két méter magas munkáival lett ismert.

Kihaltunk volna

Ez az átfogó nőtörténeti mű nem Hatsepszut, az egyiptomi fáraónő, vagy Endehuanna, a sumér költőnő, és még csak nem is a vadászó férfi, gyűjtögető nő meséjével kezdődik, hanem egy mára kihalt, hüvelykujjnyi, rovarevő, tojásrakó, pocokszerű lénytől indulunk el, amely még a dinoszauruszok lába mellett osonva vadászott.

Alexandra, maradj velünk!

"Alexandra velünk marad. S velünk marad ez a gondolkodásmód, ez a tempó is. A mindenkin átgázoló gátlástalanság. Csak arra nincs garancia, hogy tényleg ilyen vicces lesz-e minden hasonló akciójuk, mint ez volt. Röhögés nélkül viszont nehéz lesz kihúzni akár csak egy évet is."